Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), hogy kimozdítsa a magyar vállalkozásokat a megrögzött, megcsontosodott foglalkoztatási formákból, rugalmas munkahelyfeltárást célzó projektet indított, amiben eddig közel kétezer vállalkozást keresnek fel. A munka dandárját végző Telework Budapest Konzorcium szakembereinek elsődleges célja, hogy az év végéig legalább háromszázötven cég esetében induljon meg az álláshelyeket feltáró, szervezetfejlesztést célzó tanácsadási folyamat, melynek eredményeképpen sikerül megtalálni a vállalkozásoknak a leginkább testhezálló rugalmas foglalkoztatási formát.

A projekt indulása óta eddig már sok száz pozitív visszajelzés érkezett a megkeresett vállalatok részéről és már több mint kétszáz rugalmas munkahelyet regisztráltak - mondta el Budai Balázs. Ez komoly sikernek számít egy olyan munkaerőpiacon, ahol a hagyományok, a szokások még mindig erősen befolyásolják a humánpolitikát. Eddig leginkább olyan vállalkozások léptek a rugalmasok közé, akiknek a tevékenysége a legkevésbé nevezhető helyhez kötöttnek. A rugalmasok többsége az IT szektorból, illetve a könnyűipar területéről érkezett, de nem csak ezekben a szegmensekben van lehetőség arra, hogy kiváltsanak munkaköröket a munkahelyekről. Az ellenőrző és vezető beosztásokban dolgozók esetében lehetőség van arra, hogy rugalmasan, csak bizonyos időpontokban és nem állandóan legyenek a munkahelyükön. Ezzel jelentős megtakarítások érhetőek el, a hatékonyság sérülése nélkül - árulta el a konzorcium vezetője, aki bízik a magyar munkaerőpiac szereplőibe, mert véleménye szerint csak azért van itt - EU viszonylatban - kevés rugalmas munkahely, mert hiányos és szűkös a tájékoztatás minősége.

Hogyan lehetek rugalmas?

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a rugalmas foglalkoztatás népszerűsítése érdekében számos különböző típusú szolgáltatást kínál a munkaadóknak. Ezek közül az egyik legösszetettebb az ingyenes tanácsadás, amely során a vállalatvezetők megismerkednek a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeivel, előnyeivel - mondta Budai Balázs. Ezen a tanácsadáson HR szakemberek tárják fel az adott vállalat foglalkoztatási helyzetét, valamint felmérik az ismert és a látens igényeket is, melyek tudatába javaslatokat tesznek, hogy milyen foglalkoztatási formával tudnának úgy spórolni, hogy az ne menjen a teljesítmény rovására.

A feltárásban résztvevő cégek ingyenesen vehetik igénybe az alábbi támogatói szolgáltatásokat:

E-learning tananyag: Egy elsősorban a mikrovállalkozások, kis- és középvállalkozások vezetői részére elkészített tananyag, amelyben összegyűjtve szerepelnek a rugalmas foglalkoztatás bevezetésével kapcsolatos tudnivalók és tanulságok.

Train the trainer képzés: Klasszikus tréning a személyes oktatást előnyben részesítő érdeklődők számára. A képzésen résztvevők megismerhetik a vállalati diagnosztika, szervezetfejlesztés, szervezetépítés legfontosabb, nemzetközileg használt eszközeit, melyek használatával a rugalmas foglalkoztatásra való felkészülésüket segíthetik elő.

Bővebb információk, a jelentkezésről, a tanácsadásról a www.rugalmas.hu interaktív portálon kaphatnak az érdeklődő vállalkozások a legkisebbektől akár a legnagyobbakig.