Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Bővítette üzemét a CE Glass Szegeden, így majdnem megduplázta gyártókapacitását. A cég két ütemben fejlesztett és összesen 5400 négyzetméterrel bővítette a város határában található üzemét.

Az üvegipari, családi gyökerekkel rendelkező vállalat korábban Szilánkként volt ismert. A cég 10 évvel ezelőtt a Szegednél lévő ipari parkba költözött, itt építette fel új gyárát, az üzem területe pedig azóta már kétszer is növekedett.

A mostani, egy évvel ezelőtt indult beruházásnak köszönhetően most már több mint 35 ezer négyzetméteren folyik a laminált és edzett üvegek gyártása.

Bővítették a gépsoraikat új hőmegmunkáló és lamináló gépsorokkal, illetve az előkészítési munkákhoz szükséges megmunkáló központok és csiszolóberendezések is érkeztek. Mindezek célja, hogy kapacitásbővítéssel kiszolgálják a folyamatos igényeket, illetve fejlődő munkahelyet tudjanak biztosítani a régió számára.

Álláskeresés

Amennyiben kifejezetten a szegedi állások érdekelnek minket, kattintsunk ide.

A gyártás, termelés területén is érdemes körülnéznünk, hiszen mindig számos munkalehetőség akad, ezeket nézzük át itt.

Ha nem ebben a szektorban képzeljük el a jövőnket, és még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

Egyértelműen megállapítható, hogy szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan, a fizikai, segéd és betanított munka között pedig akkor érdemes szétnéznünk, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala