Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Növekedés elbocsátások helyett

"Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban" - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

Az eseményen a miniszter elmondta, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 465 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat. Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások közül több a Heineken globális hálózatába is beszállít. A hazai mezőgazdaság és a gazdálkodók is profitálhatnak a beruházásból majd, mert az árpát, a bodzát és a meggyet is Magyarországról szerzi be a Heineken, emellett a magyarországi komlótermesztés is egy a Heinekennel közösen elindított program segítségével indulhat újra.

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a tavalyi év a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nehéz volt, a sörfogyasztás a vendéglátóhelyeken nullára csökkent. A cég ugyanakkor úgy döntött, hogy nem bocsátja el egyetlen munkavállalóját sem - tette hozzá. 

Aktuális álláslehetőségek

Itt találhatók az aktuális soproni álláslehetőségek: keresnek többek közt IT infrastruktúra üzemeltetőt, művezetőt és eladókat is. 

Állások országszerte gyártás területen, beleértve minden gyártási területet: több mint 1000 álláslehetőség

Mérnökként több mint 900 állás közül válogathatunk országszerte, a kifejezetten friss diplomásoknak és pályakezdőknek szánt munkalehetőségeket itt találjuk, míg a senior, 5-10 év tapasztalattal rendelkező mérnököknek szóló hirdetések erre vannak.

AJÁNLÓ: A koronavírus miatt új állást keresőknek létrehozott felületünk, az Álláskeresési Térkép egy helyen tartalmaz minden fontos információt: az álláskeresési járadék igénylésétől az állásinterjús felkészülésig.

Ha még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinketkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala