Ez az 5 legérdekesebb a diákmunka!
Sörfürdőben dolgoznánk, vagy hagyományőrző lángost készítenénk? Íme a diákmunkák!
Önnek ajánljuk!
Rengeteg diák vállal munkát. Míg a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem 50 százalékuk munkába áll. Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik – mondta Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára.
Bizonyos területeken, így például az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a 20-30 százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban azonban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban azonban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk.
A diákok fizetése idén intenzíven felfelé mozdult el – mondta a főtitkár. Korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak.
Íme az 5 legérdekesebb a diákmunka!
- hagyományőrző kenyérlángosozó
- hibrid kukorica válogatásának felügyelete
- kertész

AZ ÖSSZES DIÁKMUNKÁT ITT TALÁLJUK!
SZAKMAI GYAKORLATI HELYEKET IS KÍNÁLNAK A MUNKAADÓK.
Nemcsak a versenyszférában, hanem a közigazgatás területén is találhattak munkát a diákok.
A nyári diákmunka program keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
A fiatalok az önkormányzatoknál jellemzően adminisztratív, az önkormányzati fenntartású intézményeknél (óvoda, iskolai konyha, kertészet) kisegítő feladatokat tudnak ellátni.
A nyári diákmunka program főként azoknak a fiataloknak adott munkalehetőséget, akik olyan településen, vagy földrajzi régióban élnek, ahol a piaci körülmények között nehezebben tudnának munkát találni. Az államtitkár példaként említette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol több mint 4000 tanuló dolgozik a program keretében.
A program azért fontos és hasznos a fiataloknak, mert ez munkakultúrát közvetít számukra, munkatapasztalatot szereznek, és a későbbi munkahelyük kiválasztásában is segíti őket – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a fiatalok foglalkoztatottsága 26-27 százalék között mozog, munkanélküliségi rátájuk pedig 15 százalék alá csökkent.
Összeállította: Durbák Ildikó
Címkék: diákmunka, nyár, szakmai gyakorlat, álláskeresés, állásajánlat