4 millió 122 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma 2014. április-június között, 190 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. 4 millió 91 ezren tartoztak a 25-64 évesek korcsoportjába, az őket jellemző foglalkoztatási arány 61,7 százalék volt (3,4 százalékponttal magasabb, mint tavaly) - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 64 évesnél fiatalabb férfiak közül 2 millió 213 ezren dolgoztak, foglalkoztatási rátájuk 3,4 százalékponttal, 67,8 százalékra nőtt. A korcsoportba tartozó nők közül 1 millió 878-nak volt munkája, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 3,3 százalékponttal, 55,7 százalékra javult.

A 24 évesnél fiatalabb foglalkoztatottak 257 ezren voltak, a korosztály közel negyede dolgozik (foglalkoztatási rátájuk 3,9 százalékponttal volt magasabb, mint 2013. április-júniusban).

Ennyi magyar dolgozik

A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, az előbbiek foglalkoztatási rátája 3, utóbbiaké pedig 3,2 százalékponttal, 78,5 és 41,6 százalékra emelkedett.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája valamennyi régióban emelkedett. Nyugat-Dunántúlon nőtt a legjelentősebben, 4,8 százalékponttal. A legalacsonyabb ráta Észak-Magyarországot jellemezte (55 százalék), jóllehet értéke az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékponttal javult.

Kevesebb munkanélküli

Egy év alatt 91 ezer fővel 359 ezerre csökkent a munkanélküliség. A ráta 2,3 százalékponttal, 8 százalékra mérséklődött - derül ki a KSH 2014. II. negyedéves adataiból.

A 15-74 éves korosztálybók 192 ezer férfi volt munkanélküli (46 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt), a nők közül pedig 167 ezren nem dolgoztak (44 ezerrel kevesebben, mint egy éve).

Ennyi magyar dolgozik

A munkanélküliek 17,9 százaléka fiatalabb 24 évesnél, a korcsoport 20 százalékos munkanélküliségi rátája 6,9 százalékponttal alacsonyabb, mint 2013. azonos időszakában volt. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 2 százalékponttal, 7,3 százalékra, az 55-64 éveseké pedig 1,6 százalékponttal, 6,3 százalékra csökkent.

A munkanélküliek több mint fele (51 százaléka) legalább egy éve nem tud elhelyezkedni. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap volt.

A hét statisztikai régió mindegyikét csökkenő munkanélküliség jellemezte. Közülük négyben - Közép-Magyarországon, Közép-, Nyugat- és Dél-Dunántúlon - 8 százalék alatti a munkanélküliségi ráta.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, álláskeresés, foglalkoztatottság, statisztika