Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 2014 áprilisában. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában 413 700 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz képest 4,1 százalékkal (17 700-zal), az előző év azonos hónapjához képest pedig 25 százalékkal (138 300-zal) csökkent.

A szakképzetlen álláskeresők aránya 25,6 százalékkal, és a diplomásoké is jelentősen, 25,5 százalékkal lett kevesebb egy év alatt.

A munkát keresők 39,6 százaléka legfeljebb általános iskolát végzett, ők 163 800-an vannak. Középfokú iskolai végzettséggel 227 700-an, felsőfokú végzettséggel pedig 22 100-an próbálnak elhelyezkedni a munkaügyi központok segítségével.

A tárgyhónapban 184 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek közel 30 százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatást kaptak.

Ennyi embernek nem volt állása

Áprilisban a gazdaságilag aktív népesség 9,4 százaléka volt nyilvántartott álláskereső (az összes munkavállalási korú magyarnak a 6 százaléka). A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye (2,7 százalék illetve 1,8 százalék) rendelkezett, emellett megemlíthető még Budapest, Vas és Pest megye is.

Pályakezdők, idősek, tartós munkanélküliek, szakképzetlenek

A munkaügyik központok nyilvántartásában 52 800 pályakezdő szerepelt, az összes álláskereső 12,8 százalékát tette ki ez a csoport. A legtöbb ilyen fiatal álláskereső Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékben volt. A fővárosban voltak a legkevesebben: mindössze 6,9 százaléknyian. Nagyon nagy arányban szakképzetlenek ezek a fiatalok: 40,4 százalékuknak legfeljebb általános iskolai végzettsége van. Mindössze 6,1 százalékuk diplomás.

65 900 álláskereső fiatalabb 25 évesnél, az 50 éven felüli állástalanok száma 104 500 volt. Az előbbiek 15,9, az utóbbiak pedig 25,3 százalékot képviseltek az összes álláskereső között. A legtöbb fiatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, legkevesebb pedig a fővárosban található. Az idősebb korosztály jelenléte az álláskeresők között leginkább a fővárosra és Fejér megyére jellemző.

119 300 ember legalább egy éve nem tud elhelyezkedni. A tartósan nyilvántartásban lévő álláskeresők száma csökkent az előző hónaphoz és az előző év áprilisához képest is.

A regisztrált álláskeresők fele szakképzetlen. A legalacsonyabb aránnyal Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye rendelkezett.

Ilyen állások voltak a munkaügyi központoknál

A foglalkoztatók összesen 44 300 üres álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központokhoz. Az újonnan bejelentett állások több mint fele (59,8 százaléka) támogatott munkahely volt. A legtöbb új munkaerőigény a fővárosba és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe koncentrálódott, ezeken a területeken jelentették be az állások egynegyedét. Összességében a tágyhónapban 110 100 álláslehetőség állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 66 ezer maradt üres, betöltetlen.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A tárgyhónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 17 800 volt, amely egy év alatt közel másfélszeresére emelkedett. A legtöbb állás Budapesten, illetve Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében volt. Elsősorban egyéb szolgáltatási és szállítási, mechanikaigép-összeszerelői, egyszerű ipari és bolti eladói munkákat kínáltak.

Csoportos leépítések

A foglalkoztatók 343 főt érintően jelentettek be csoportos létszámcsökkentést a foglalkoztatási szolgálathoz. Hét megyében volt leépítés áprilisban, Zala megye és Budapest emelhető ki, ahova az elbocsátások közel háromnegyede koncentrálódott. A bejelentések legnagyobb része a feldolgozóiparból, ezen belül textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártás ágazatból érkezett.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, álláskeresés, statisztika, közmunka