A szakmák legjobbjai versenyeznek Kazanban

2019. augusztus 23. Forrás: MKIK.hu/Profession.hu

Augusztus 22-27. között zajlik a Szakmák Olimpiájaként is emlegetett WordSkills verseny Oroszországban.

Idén minden eddiginél nagyobb létszámban képviseljük Magyarországot a WorldSkills versenyek történetében, ugyanis összesen 22 versenyszámban indul magyar versenyző, további egy szakmában pedig versenyző nélküli szakértő vesz részt az eseményen.

Kazan 2015-ben kapta meg a jogot a 45. WorldSkills világverseny megrendezésére, melyen 63 ország több mint 1300 versenyzője vesz részt 56 szakmában. A versenynek helyt adó KAZAN EXPO 75 hektáros területen fekszik és kifejezetten a kazani világbajnokságra épült, a kazani repülőtér közelében. A versenyzői falu a nemzetközi eseményeknek is gyakran helyszínt adó 2005-ös Universiadera készült, mely egy hatalmas, 6000 férőhelyes épületkomplexum. A verseny nyitó- és záróceremóniáját pedig a 2018-as labdarugó világbajnokság meccseinek helyszínéül szolgáló Kazan Arénában tartják.

Pályamódosítás

Oroszország 2012 óta tagja a WorldSkills International és WorldSkills Europe szervezeteknek, és három év múlva ismét szervező ország lesz, ugyanis a 8. EuroSkillst, a Szakmák Európa Bajnokságát 2022-ben Szentpéterváron rendezik.

Azon versenyszámok esetében, ahol a 2018-ban a Budapesten megrendezett EuroSkills világversenyen versenyzők dobogós helyezést értek el, nem volt szükség az idei versenyre nemzeti döntőt tartani, ugyanis a tavalyi versenyző képviselheti hazánkat; a többi szakma esetében viszont országos válogatót és döntőt tartottunk márciusban, a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az EuroSkills Budapest 2018 verseny a valaha volt legszínvonalasabb és legmagasabb látogatói létszámú megmérettetés volt a EuroSkills történetében. A szakmák Európa-bajnokságán a magyar csapat kiválóan teljesített, ugyanis 27 szakmában indult és 17 versenyszakmában ért el helyezést: 3 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 9 kiválósági érmet nyertünk. Az eseményen 28 ország közel 600 versenyzője versengett a legjobbnak járó címért. A 2018-as csapatból Kazanban 3 versenyző indul: kőfaragó, bútorasztalos és webfejlesztő szakmában is újrázni fognak fiataljaink. A következő Európa-bajnokság 2020-ban, Grazban lesz.

A világverseny magyar résztvevőinek intenzív szakmai felkészítése áprilisban elkezdődött. A szakmai ismeretek és készségek elsajátítása mellett mentális felkészítésen is részt vettek a versenyzők, ami segíti őket a rendkívüli nyomás alatt történő sikeres teljesítmény elérésében. Az elmúlt időszakban egyebek mellett sportpszichológiai konzultációk, versenyzői és szakértői workshopok várták a SkillsHungary csapat tagjait. 

A szakmák legjobbjai versenyeznek Kazanban - szakma, tehetség, felkészültség

A szakemberek rendkívül keresettek a munkaerőpiacon, aktuálisan több mint 3000 állásra várják a jelentkezésüket.

Lássuk, melyek azok a szakmák, ahol jelenleg a legtöbb szakemberre van szükség!

Bolti eladó, pénztáros: 740 álláslehetőség

Gépjármű, sofőr futár: 269 álláslehetőség

Raktáros: 266 álláslehetőség

Villanyszerelő: 255 álláslehetőség

Felszolgáló, pincér, pultos: 179 álláslehetőség

Válogassunk a fentiek között, és figyeljük a legfrissebb állásokra is, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem! Ha tovább növelnénk esélyeinket, frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók is ránk találhassanak. Amennyiben pedig úgy érezzük, karrierünket egy új szakmában folytatnánk, ide kattintva gyűjthetünk hasznos információkat a pályaváltásról, itt pedig a területen jellemző bérekről tájékozódhatunk.   

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, szakma, karrier, tehetség, felkészültség

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek
Új adatkezelési rendelkezések!

Fontos számunkra személyes adatai védelme, ezért szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy módosult a felhasználókra vonatkozó Adatkezelési Tájékoztató és a Munkáltatói Adatkezelési Tájékoztató , melyekben rögzítettük az újonnan bevezetésre kerülő chat beszélgetés és a hirdetői visszahívás kérés funkció adatkezelési feltételeit. Frissítettük továbbá az adatfeldolgozó partnerek listáját, amely új együttműködések révén a profession.hu szolgáltatásainak és működésének hatékonyságát kívánjuk növelni.