Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Álláshirdetést írni egyszerű és elég egyértelmű folyamatnak tűnik: tudjuk, hogy mi a munka lényege és arról is van elképzelésünk, hogy milyen típusú embert szeretnénk a pozícióra. A kettőt már csak össze kell tenni és meg is vagyunk! A helyzet nem ilyen egyszerű.

Mielőtt sablonszerűen elkészítenénk, érdemes átnéznünk a következőket:

Figyelemfelkeltő cím

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben rendkívül fontos az álláskeresők figyelmének felkeltése, egy semmitmondó pozíciónév láttán ugyanis éppen azok a jelöltek görgetnek majd tovább, akikre valójában szükségünk lenne. Figyeljünk rá, hogy a pozíciónévben ne legyenek olyan rövidítések, amelyeket csak cégen belül használunk, a legjobb jelöltek ugyanis nem fognak időt tölteni azzal, hogy ezt kibogarásszák, ráadásul már rögtön az elején félreértésekre adhat okot. Úgy is megadhatjuk pontosan a pozíciónevet, hogy nem használunk speciális, csak az iparágon belül értelmezhető kifejezéseket. Figyeljünk rá, hogy legyen mindig valami a pozíciónévben, ami felkelti az érdeklődést és extra információt ad! Ez rendkívül fontos, hiszen a jelöltek adott esetben akár több száz pozíciónevet is végignéznek.

Profession tipp: Ahelyett, hogy azt írnánk „marketing igazgató”, fogalmazzunk így: „német gépjárműpiacra specializálódott marketing igazgató”.

Információdús bevezetés

Az első pár mondatban írjunk le minden alap információt, ha ugyanis ezek hiányoznak, a jelölt nem fog tovább olvasni. Tipikus hiba, hogy nem adják meg a foglalkoztatás hosszát vagy típusát, ezért írjuk mindig oda: „főállású műszakvezető” vagy „részmunkaidős eladó”. Ne ragadjunk le azonban a technikai dolgoknál, már itt írjunk néhány sort a főbb napi tevékenységekről és a feladatkörről. Ez az a hely, ahol „el kell adnunk” a vállalatot is, így egy-egy félmondatban utaljunk a cég helyzetére az iparágon belül, vagy említsük meg, hogy miért érdemes nálunk dolgozni.

Profession tipp: az álláshirdetéshez csatolhatunk márkaépítő videót is, így a jelöltek rögtön átfogó képet kapnak arról, milyen is a cégnél dolgozni. Egy-egy ilyen imázs videó megadja azt a pluszt, ami ahhoz kell, hogy a vállalati kultúrába maximálisan illeszkedő jelöltek jelentkezzenek az álláshirdetésre.

 A hatékony álláshirdetés 4 kritériuma 

A pozíció kiegyensúlyozott leírása

Ne vigyük túlzásba a pozíció részletezését, igen jellemző ugyanis, hogy az elvárt követelmények és a feladatlista végtelen hosszú, a kompenzáció, a juttatások vagy a cég előnyei azonban pár általánossággal el vannak intézve. Ne engedjük, hogy a jelöltnek az legyen az érzése, hogy a cég sumákol vagy rejteget valamit, mert az álláshirdetés alapján világos, hogy rengeteget követel, de igen szűkszavú azzal kapcsolatban, amit ezért kínál. A feladatlistát mindig hozzuk egyensúlyba az elvárt készségek és képesítések listájával is, tehát legyen egyértelmű, hogy milyen készség és képzettség mihez fog kelleni, például: grafikai tervezés (feladat), InDesign program magas szintű ismerete (készség).

Profession tipp: Fontos, hogy a száraz tényeken kívül adjunk egy kis fogódzót azzal kapcsolatban is, hogy milyen személyiségű kollégát keresünk, például: kreatív, energikus teamleader, aki a csapat lelke! Megadhatunk néhány olyan készséget is, melynek megléte nem elvárás, de előnyt jelenthet, például:

Egyéb érdekes, hasznos információ

Azok az álláshirdetések, ahol a fizetési sáv is meg van adva, jóval több kattintást kapnak. Az álláskeresők azonban sokszor nem csak ez alapján választanak. Tegyünk utalást a munkakörnyezetre, a vállalati kultúrára és a munka-magánélet egyensúlyára is, mert sokszor ezek azok a szempontok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az illető el tudja-e képzelni magát nálunk.

Profession-tipp: Az irodaház rendelkezik saját parkolóval? Lehetőség van gyermekmegőrzésre? A munkahelyre való bejutás kiválóan megoldható tömegközlekedéssel? Házon belül ebédlő és kávézó áll a dolgozók rendelkezésére? Feltétlenül írjuk bele.

Ha még keressük a megfelelő munkatársakat, a Profession.hu csapata lehet segítségünkre egy adott pozíció optimális jelöltjeinek kiválasztásában, legyen szó a legifjabb korosztály tagjairól, vagy tapasztaltabb munkavállalókról. Ezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg. Ráadásul adatbázisunkban több százezer önéletrajz is rendelkezésre áll, amely naponta kb. 400 további önéletrajzzal bővül!



Készítette: Khojaste K

 A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala