Eleinte még nagyon tetszetős lehet a dolog, hiszen csak az jár meetingekre, akinek számít a véleménye - aztán rájövünk, hogy ennek sokkal több árnyoldala is van.

 "Egy korábbi átlagos napom? Reggel kilenckor már jelenésem volt a főnökömnél - avat be bennünket Zsuzsa, aki már három éve sales csoportvezető egy telekommunikációs multinál -, fél tizenegykor én tartottam egy gyors prezentációt a termékes csapatnak, aztán fél egytől gyakorlatilag este ötig zsinórban volt valami... Egész nap vándoroltam egyik tárgyalóból a másikba, aztán öt után leültem a gépem elé - és végre elkezdtem dolgozni. Jó, mi?!"

Ahogy Zsuzsa is rájött: az idő a legdrágább kincs, és bizony délutánra csak feltorlódik a sok tennivaló, amit elcsigázottan, fáradtan is el kell végezni. Minden bizonnyal olvasóink közül is sokan átéltek már hasonló helyzetet. Az esetek többségében szerencsére csak egy-egy intenzív periódusról van szó, ám az sem egyedülálló, hogy valakire egész évben ilyen zaklatott és túlterhelt napirend vár. A folyamatos mókuskerekezőkre azonban gyors kiégés és motiválatlanság leselkedhet, amiről egy korábbi cikkünkben a szakértők több száz esetben meg is bizonyosodtak: még éjjel, alvás közben sem kapcsol ki az agyunk, és fáradtabban ébredünk. A sok elfojtott vagy éppen különböző látszatmódszerekkel kezelt stressz mindig visszaüt, ezért ha bennünket is fenyeget, még időben tegyünk ellene. Segítségül megosztjuk interjúalanyunk már jól bevált módszerét, ő hogyan alakítja az egyébként még mindig túlzsúfolt napját, hogy elkerülje a szétesést.

5 tipp, hogy ne kelljen túlórázni!

Így járjunk el, ha a meetingek a fejünkre nőnének!

1. Felkészülés!

Mindig szakítsunk legalább 3-5 percet egy-egy megbeszélés előtt a felkészülésre: írjuk le a füzetünkbe a fő témát, a napirendi pontokat - ha a meghívóban ez szerepel -, gondoljuk át az érintettségünket, és azt is, hogy mikor ér véget.

2. Az idő a legdrágább erőforrásunk!

Érkezzünk pontosan, és ha úgy látjuk, el fog húzódni, kérdezzünk rá, mennyi plusz időre lenne még szükség a befejezéséig. Ez jelzésértékű figyelmeztetés a többieknek, akik lehet, hogy éppen ráérnének még - de mi biztosan nem. Ha mennünk kell tovább, menjünk. A munkánkat senki más nem fogja helyettünk elvégezni, és a legtöbb túlóra és éjszakázás éppen a strukturálatlan és csapongó, vég nélküli megbeszélések számlájára írható.

3. Kompetencia!

Ha a megbeszélés első negyedórája után sem világos, miért ülünk ott, kérdezzünk rá, milyen érintettségünk van az egészben, és mit várnak tőlünk. Ha feleslegesen vagy félreértésből hívtak meg bennünket, nem kötelességünk mások hiányosságai miatt tisztelettudóan végigülni az egészet, menjünk tovább.

4. Feladat és határidő!

A megbeszélés utolsó negyed órájában összegezzük a hallottakat, a ránk vonatkozó vállalásokat, és állapítsunk meg hozzá határidőt is. Csak olyan időzítést vállaljunk, amit biztonsággal tartani tudunk - kétszer is gondoljuk át ezt, nagyon fontos!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

5. Ébresztő!

Fogadjuk el, hogy ha nem szakadunk bele a munkába, akkor sem áll meg a világ körforgása. Zsuzsa számára ez a legnagyobb tanulság 3 év elteltével: "Mindig túlhajtottam magam, és egy idő után a kollégáim - meg persze a főnököm is - hozzászoktak ehhez. Így amikor kibuktam időnként, és alig bírtam magam összeszedni, megértést és segítőszándékot sem kaptam senkitől... ez nagyon rossz érzés volt, hatalmas pofon, de segített felébredni, hogy én irányítom a munkám megítélését és a leterheltségemet is. Egyáltalán nem kell rászoktatni az embereket arra, hogy mindig a maximumon teljesítő robotként kezeljenek."

Teljesen igaza van interjúalanyunknak: ugyanis karrierünk alakítása, annak következetes építése és szakmai tudásunk fejlesztése egyedül rajtunk múlik. Ha kiengedjük a gyeplőt a kezünkből, és ráállunk a robotszerű végrehajtásra, hosszú évek után már hiába gondolnánk másképp, nem lesz lehetőségünk elölről kezdeni. Most lépjünk, ha szükségesnek látjuk!

5 tipp, hogy ne kelljen túlórázni!Ezen az oldalon naponta több száz új álláshirdetéssel találkozhatunk. Regisztráljunk, írjunk mindenkinek - még akkor is, ha nem mindenben felelünk meg a követelményeknek. És ne feledjük azt sem, hogy a sikeres pályázáshoz egy igazán jó önéletrajz is kell! Letölthető önéletrajz mintákat ITT találunk, a Profession.hu önéletrajz-készítőjét pedig ITT.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: meeting, megbeszélés, munkahely, karrier, túlóra