Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az ipari hűtőberendezések és hőcserélők gyártásával foglalkozó, német tulajdonú Cabero Industrial Kft. közel 3200 négyzetméteres, fémipari megmunkáló üzemcsarnokot épít. A vállalat székhelye, a Baranya megyei Mágocson van, itt indul a fejlesztés is, ami várhatóan idén év végéig elkészül.

A beruházás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 340 millió forintos támogatásával készül el, a fejlesztésnek köszönhetően központosítani tudják a vállalat lemezmegmunkálási munkafolyamatait, ami a cég szállítási költségeinek csökkentését jelenti majd.

További fejlesztések

Az új üzemcsarnok mellett további fejlesztés is megvalósul: a cég technológiai fejlesztést eredményező fémmegmunkáló gépeket – lamella présgépet, lézervágót – szerez be, hogy növeljék a gyártási kapacitást és részben automatizálják a gyártási folyamatot.

További terveik is vannak a következő két évre: a géppark további bővítését és automatizálását tervezik a kaposvári gyártóüzemben, illetve a már meglévő mágocsi gyártóüzem korszerűsítését tervezik és bővíteni fogják a vállalat termékkörét, például vadhúsfeldolgozó hűtőkabinok gyártásával.    

A Cabero cégcsoportot 1980-ban Németországban alapították, Magyarországon 1995 óta gyártóüzemekkel van jelen a Cabero cégcsoport leányvállalata, a Cabero Industrial Kft, ami 220 embert foglalkoztat két somogyi és egy baranyai telephelyén. A vállalat a fejlesztéseknek köszönhetően rövidtávon 10-15 százalékos létszámbővítést tervez, mind a mérnökök, mind a szakmunkások és alacsonyabb képzettségű munkavállalók körében is.

Aktuális álláshirdetések

Amennyiben mérnökként szeretnénk elhelyezkedni, nézzünk körül itt, ha pedig kifejezetten a Baranya megyei állások érdekelnek minket, kattintsunk ide. Szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan: jelenleg is több ezer állás között kereshetjük meg a számunkra legmegfelelőbbet.

A rengeteg fizikai, segéd és betanított munkaközött érdemes szétnézni, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha pedig képzettségünk szerint keresnénk: szakiskolai végzettséggel itt, középiskolai végzettséggel itt, főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk. Amennyiben más szempontok érdekelnek minket, tartsuk szemünket a legfrissebb állásokon, és böngésszünk személyes beállításaink szerint! Maradjunk mindig naprakészek, kérjünk a friss állásokról hírlevelet is!

Ha még csak most állunk neki az új munkahely keresésének vagy szívesen váltanánk, frissítsük vagy egészítsük ki önéletrajzunkat, majd töltsük fel ide, hogy személyre szabottan válogathassunk az álláslehetőségek között!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala