Többszáz új munkavállaló a Volánbusznál

Többszáz új munkavállaló a Volánbusznál

Magyarország harmadik legnagyobb állami vállalata áprilisban és májusban is bővítette dolgozói létszámát. 

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

280 új munkatárs a vállalatnál

A nagy állami vállalathoz, a Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Kiemelték, a járatkapacitás a tanszüneti menetrendre történő átállással csak minimálisan, mintegy 10 százalékkal csökkent, a személyszállítási közszolgáltatási feladatok ellátása során a Volánbusz valamennyi munkatársára szükség volt, elbocsátás nem történt, folyamatosan zajlott az új kollégák felvétele.

Béremelések és támogatás a nehéz helyzetbe kerülteknek

A közlemény szerint a munkahelyek megtartása és bővítése mellett a társaság végrehajtotta a 2020-as bérmegállapodásban foglalt vállalásait is, így átlagosan 10 százalékkal emelte a béreket, és segíti a nehéz helyzetbe került munkavállalókat is.

Hangsúlyozták, a biztonságos munkavégzést számos intézkedés segítette, a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a járműveket és a létesítményeket rendszeresen fertőtlenítették, az utasokkal kapcsolatba kerülő munkatársakat pedig ellátták a szükséges védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel, a irodai dolgozóknak - akik feladataikat otthonról is el tudták látni - lehetővé tették a home office-rendszerben való munkavégzést.

A Volánbusz a munkavállalók létszámát tekintve Magyarország harmadik legnagyobb állami vállalata, a 2019 októbere óta országos szolgáltatóként működő társaságnál jelenleg 19 066 munkavállaló dolgozik.

Aktuális álláshirdetések közlekedés területen

A BKK Zrt. hirdetései, köztük utaskoordinációs munkatárs és munkaidőbeosztás-készítő lehetőségekkel

A MÁV Zrt. állásajánlatai, köztük vasúti járműszerelő munkás ajánlattal

Gépjárművezető, sofőr és futár állások, köztük autóbuszvezető, éjszakai élelmiszerszállító és áruterítő álláslehetőségek

Kapcsolódó cikkünk: Egy jogosítvány és más semmi!
Nem minden munkához szükséges 3 diploma, 10 év munkatapasztalat vagy felsőfokú nyelvtudás! Akár azonnali kezdéssel is találhatunk rengeteg olyan álláslehetőséget, melyhez elegendő már egy B kategóriás jogosítvány.

További rövid hírek