Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A HR-tevékenységek „forintosítása”. A konferencia első kerekasztal-beszélgetésére nem HR-eseket, hanem több cég gazdasági vezetőjét hívták meg. Glattfelder Tamás, a Dreher Sörgyárak pénzügyi igazgatója közölte, hogy ha a HR odajön hozzá egy ötlettel, akkor azt a kérdést teszi fel: mennyibe fog kerülni, és mikor térül meg a befektetett pénz. A Vodafone-nál a pénzügyi év elején eldöntik, mekkora összeggel rendelkezhet a HR, és ragaszkodnak a mérhető eredményekhez, a mutatószámokhoz – mondta Pók Tamás, a telekommunikációs vállalat kontrolling igazgatója.

Mészáros János, az ELMÜ/ÉMÁSZ kontrolling igazgatója szerint a megtérülés csak akkor értelmezhető, gazdasági folyamatként tekintenek a HR-folyamatokra. A Raiffeisen Banknál is a számok alapján adják a pénzt, de a mérések nagy része a múltbéli folyamatokra irányul – például a fluktuációt vizsgálják, elégedettségmérést végeznek, benchmarkolnak – mondta Horváth Krisztina, a bank vezérigazgató-helyettese.

A HR nem öncélú része a szervezetnek, hanem hozzá kell járulnia a cég sikeréhez – tette hozzá Juhászné Karácsony Ágnes, az ABB gazdasági igazgatója. A HR a személyzeti dolgokhoz ért, ezzel kell hozzájárulnia az üzleti területhez – mindenkinek tennie kell a dolgát. A Raiffeisen-vezető ehhez hozzátette: a rövid- és a hosszú távú célok néha teljesen eltérőek, emiatt szükséges lehet a rendszer rugalmassága, hiszen egy cégnél előre kell tervezni, látni kell, hogy hónapok múlva mi várható.

Szexuális zaklatás a munkahelyen

Kultúra- és társadalomfüggő, hogy mi a szexuális zaklatás

Az Amerikai Egyesült Államokban sokkal érzékenyebbek az emberek, sokkal gyakoribb a szexuális zaklatási feljelentés, mint Európában – mondta Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a HR-konferencián. Valójában hol is a határ a viccelődés, a flörtölés és a konkrét munkahelyi szexuális zaklatás között. Ez az adott személyek mentalitásától is függ, és attól is, hogy hogyan tudják kezelni a helyzetet. Zaklatás a nem szívesen látott szexuális közeledés – ez Nagy Beáta szerint mindenképpen közügy, tehát nem lenne szabad elhallgatni, azonnal lépéseket kell tenni, ha valakivel ilyesmi történik.

A szexuális zaklatás lehet verbális és non verbális: mind a szóbeli ajánlat, a megjegyzések, mind a nem kívánt érintés, a szemezés, vagy épp pornográf képek, lapok mutogatása is ennek számít. A zaklatás enyhébb formái gyakoriak, a nemi erőszak szerencsére eléggé ritka. Az áldozat több dolgot tehet: felszólítja a munkatársat, hogy hagyja abba, szövetségeseket gyűjt maga köré azok köréből, akik szintén megelégelték a zaklatást, bírósághoz fordulhat, vagy pedig munkahelyet vált. Ha valaki szexuális zaklatás elől menekült el a korábbi munkahelyéről, „magával viszi” ennek a hírét, és igen gyakran az új helyen is megtalálja egy olyan személy, aki úgy véli: biztos nem véletlenül történt ilyesmi, biztos „könnyű préda” az illető. Ráadásul a közvélemény – ugyanúgy, mint nem erőszak esetén is sokszor – az áldozatot hibáztatja, hogy „biztos túl kihívóan öltözködött, viselkedett”, emiatt történt vele az eset. A bizonyítás is nagyon nehéz, sokszor szinte lehetetlen.

 

További cikkek a Profession.hu konferenciáról:

A jövőben a cégeknek több figyelmet kell fordítania az egészségmegőrzésre is

Sokba kerül a HR?

 

További képek a konferenciáról:

Profession.hu konferencia képek