Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A projektmenedzseri állásokra küldendő önéletrajz megírása valódi kihívást jelenthet, hiszen ez az a pozíció, ahová számtalan területről érkezhet az ember, és sokszor többféle elvárásnak kell megfelelni. Ez az állás a készségekről szól, így az önéletrajzból ki kell, hogy derüljön, képesek vagyunk-e több dolgot egyszerre intézni, különböző helyszíneket és csapatokat koordinálni, kockázatot elemezni, valamint határidőre hozni a kívánt eredményt. Az alábbi összeállításunkban azt a 6 dolgot gyűjtöttük össze, amelynek mindenképpen benne kell lennie az önéletrajzban - függetlenül attól, hogy milyen céghez vagy milyen területre keresnek új munkatársat. Nézzük!

1.) Tervezés-időgazdálkodás

Minden projekt alapja a „timing”, vagyis a jó időgazdálkodás, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyünk a szakmánkban. Ezért az önéletrajzunkban hozzunk fel konkrét példákat arra, amikor szoros határidővel kellett elvégeznünk egy projektet, és írjuk le, milyen módszert alkalmaztunk saját magunk és a csapattagok számára. Például: „A team egy többszintű, felhőben tárolt Excel táblázatban frissítette naponta az előrehaladást, feladatokra lebontva. Ezzel a módszerrel bármikor tisztán láttuk, hol tart a projekt és mely területeken kell ráerősíteni.”

Ezeket írjuk bele az önéletrajzba!

2.) Költség-kontroll

Ez a pont igen érzékeny a legtöbb projektnél, éppen ezért fontos, hogy beszéljünk róla az önéletrajzban. Ha ezt nem tesszük, a felvételin úgyis szóba fog jönni, így jobb, ha ennek elébe megyünk. Említsük meg, hogy mekkora költségvetésű projekteket kellett koordinálnunk, hogyan osztottuk be és milyen költséghatékony megállapodásokat kötöttünk a szponzorokkal illetve a beszállítókkal. Itt feltétlenül térjünk ki arra is, ha a munkavállalónak nagyobb összeget spóroltunk meg.

3.) Kockázatmenedzsment

Minden projektnek megvannak a maga buktatói, a különböző kockázatok, nehézségek, amelyekkel már akkor számolni kell, amikor elkezdődik a munka. Egy jó projektmenedzser a munkafolyamatba beépíti ezeket úgy, hogy számol velük és megvannak a megoldásai ezeknek a kockázatoknak a kezelésére. Hozzunk fel egy példát saját iparágunkból arra, amikor előre láttunk bizonyos kockázatokat, és lépéseket tettünk annak érdekében, hogy ne következzenek be. Ezzel saját szakmai hozzáértésünket bizonyítjuk.

4.) Üzleti terv készítése

A projektmenedzsment során képesnek kell lenni arra, hogy megindokoljunk bizonyos döntéseket, vagyis tisztában kell lennünk az ok-okozati viszonyokkal. Ezért ehhez illesztve egy projektünkkel kapcsolatos üzleti beszámolót vagy előadást említsünk meg az önéletrajzban.

5.) Eredmények

A siker legfontosabb mutatója a jó eredmény, mely egy projekt befejezése után mérhető is. Levezényeltünk egy jelentős irodaház cserét? Egységesítettük a pénzügyi elszámolási rendszert a leányvállalatoknál? Jelentős arculatfrissítést hajtottunk végre a marketing anyagokon? Számoljunk be a munkatársak és az ügyfelek pozitív visszajelzéseiről, a hatékonyabb folyamatokról, és ahol csak lehet, tegyük mellé a számokat is.

6.) Vezetői készség

Ha projektek levezénylésére keresnek munkatársat, akkor egyértelmű, hogy olyan emberre van szükség, aki komoly vezetői képességekkel rendelkezik. Nem elég csak annyit írni az önéletrajzba, hogy „jó vezetői képesség”, térjünk ki arra is, hogy korábbi munkáink során milyen megbeszéléseket tartottunk a csapatnak, illetve hogyan álltunk a teljesítményértékeléshez és -jutalmazáshoz.

Balázs, egy építészeti tervező cég 34 éves projektmenedzsere így nyilatkozott erről: „Egy éve érkeztem a céghez, amikor felpörögtek a megrendelések, és szükségünk volt még valakire, aki bizonyos projekteket átvesz tőlem. A főnököm az egyik mérnök kollégára gondolt, aki már amúgy is dolgozott a projekten amolyan vezető szerepben, és teljesen képben volt a szakmai dolgokkal kapcsolatban. Nem volt jó döntés. Habár az illető szakmailag nagyon jó volt, a mérnökökre jellemző introvertált személyisége nem volt a legalkalmasabb a kommunikációra, ráadásul hajlamos volt elveszni a részletekben. Különösen akkor volt kínos a helyzet, amikor egy harmadik fél előtt kellett prezentációt tartania és totál lámpalázas lett. Ekkor derült ki számunkra, amit már korábban is sejtettünk: a jó szakember nem feltétlenül alkalmas projektek vezetésére, így egy teljesen külsős projektmenedzserre van szükség, aki a megfelelő készségekkel rendelkezik. Találtunk is egy jelöltet, a mérnök kollégám pedig visszakerült a szakmai csapatba, ahol azóta is sikerrel dolgozik.”

Nézzük át a fentieket és ezek alapján gondoljuk át, hogyan alakíthatjuk át önéletrajzunkat. Tekintsük át a lehetőségeket, hogy jelenleg van-e olyan álláshirdetés, amelyre beadnánk a jelentkezésünket. Ne feledjük, a projektmenedzseri állások során rendkívül sok tapasztalatot szerezhetünk az iparág különböző területeiről, mert a projektek során rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba. Annak érdekében, hogy minél több interjún vehessünk részt, szánjunk ezekre a beállításokra is néhány percet: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt.

 

 

Készítette: Khojaste K

Címkék: álláskeresés, önéletrajz, projekt menedzsment, felvételi, stratégia