Őket éri legtöbbször lelki terror a munkahelyen
A betanított munkásokat alázza meg leggyakrabban a felettese. A jelenség leginkább a multinacionális cégeknél, illetve olyan munkaköröknél tapasztalható, ahol teljesítményorientált munkát végeznek.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez kevesen fordulnak azzal a problémával, hogy megalázzák a munkahelyén, de az érdekképviselet szerint ez nem jelenti azt, hogy a jelenség nem létezik - írja a Békés Megyei Hírlap.
Csak szégyellnek a munkahelyi lelki nyomásról beszélni, nem szeretik a megalázásukat, kiszolgáltatottságukat nyilvánosságra hozni. Egy alkalmazott általában a főnökétől, közvetlen felettesétől tart leginkább, hiszen ő dönt fizetéséről, előléptetésről, szabadságról. Mindenki meg akar felelni a néha már aránytalan elvárásoknak.
Önnek ajánljuk!
"Találkoztunk olyannal, hogy a dolgozókat tudtuk nélkül kamerával figyeltették meg, vagy minősíthetetlen hangnemben beszélt a boltvezető az alkalmazottakkal az eladótérben, és csak a vásárlók közbelépésére szűnt meg a verbális agresszió. A felettes visszaél a pozíciójából eredő vélt hatalmával" - mondták a lapnak a szakszervezetnél.
Elsősorban a fizikai alkalmazottak körében, a szakképzettség nélküli vagy betanított munkakörökben nagyobb az előfordulási aránya a lelki terrornak. A jelenség leginkább a multinacionális cégeknél, illetve olyan munkaköröknél tapasztalható, ahol teljesítményorientált munkát végeznek.
Szemlézte: Durbák Ildikó