Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A HR-esek a legtöbb időt a toborzásra fordítják - áll a DGS Global Research felmérésében, amelyből az is kiderült, hogy a válaszadók negyedénél 2009-ben is nőtt a létszám. A fluktuáció nagyjából a cégek ugyanekkora hányadánál jelentett gondot, és főként a fiatal, 20-30 év közötti, diplomás munkavállalókat érintette. A középvezetői beosztásban működők inkább hajlamosak egy jobb ajánlatért elhagyni a vállalatot, mint a nem vezetőként dolgozó szellemi foglalkozásúak.

Változtak a toborozási szokások

A vállalatok 81 százaléka azt nyilatkozta, hogy - válság ide vagy oda - képtelenek jó szakembereket találni. Korábban minden pozícióra hasonló módon keresték a megfelelő embert, ez azonban - valószínűleg a nehéz gazdasági helyzet miatt - megváltozott, sokkal tudatosabban szólítják meg a leendő alkalmazottakat.

A 2008-at megelőző néhány évben a legtöbben internetes álláshirdetésekkel szólították meg a leendő alkalmazottakat, második legnépszerűbb eszköz az ismeretségen alapuló toborzás volt. Ez a trend a válság hatására megcserélődött. Valószínűleg azért, mert a cégek sokkal körültekintőbbek a kiválasztás során, és ha egy olyan ember ajánlotta a jelöltet, akinek megbíznak az értékítéletében, biztosabbak abban, hogy nem fognak csalódni az új munkatársban. A közép- és a felső vezetőket viszont a vállalkozások közel fele még mindig külső cég, fejvadász segítségével keresi.

A témáról bővebben itt olvashat >>>