Az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, mintegy harmaduk nem, vagy nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetnek (NKI) a Tárki idősorára alapuló kutatásából.

A fiatalok több mint tizede komolyan tervezi, hogy külföldön dolgozzon vagy éljen. 2001-ben a 18-39 évesek 22 százaléka tervezett külföldi munkavállalást vagy letelepedést, 2005-ben ez az érték már elérte a 34 százalékot.

A Profession.hu-n ilyen külföldi munkákat kínálnak.

A hosszú távú - legalább néhány évig tartó - munkavállalást tervezők aránya a 2010-es 16 százalékot követően 2012-re több mint kétszeresére növekedett, majd 2013-ra 23 százalékra csökkent - állapították meg.

A kivándorlást tervezők aránya 2005 és 2012 között folyamatosan emelkedett, és csak 2013-ban volt csökkenés. A 39 évnél idősebbek 4 százalékának volt 2001 és 2006 között migrációs terve, 2007 után ez az érték 7 százalék körül rögzült.

Hosszú távra ennyien mennének el

Az NKI 2013-as kutatásának - melynek adatgyűjtését a Tárki végezte - eredményei rámutatnak: a munkavállalás mellett a tanulási terveket is hozzászámolva 2013-ban a rövid távú migrációt tervezők aránya 27 százalék, a hosszú távú külföldi tartózkodást tervezőké pedig 28 százalék volt a 18-39 évesek körében. A csak munkavállalást tervezők aránya 25, illetve 23 százalék.

A kutatás eredményei arra is rávilágítanak, hogy a migrációt tervezők csupán egy része tekinthető igazán komolyan tervezőnek. Ha azokat soroljuk ide, akik saját bevallásuk szerint komolyan gondolkodnak a külföldre költözésen vagy már meghozták a döntést, illetve egy-két éven belül terveznek külföldre menni, valamint tervük megvalósítását nagyon valószínűnek vagy egészen biztosnak vélik, akkor a 18-39 évesek tizede tervez komolyan rövid távú és hosszú távú migrációt, míg a kivándorlást komolyan tervezők aránya 3 százalék.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A magyarországi népesség csaknem harmadát kitevő 18-39 éves korosztály több mint egytizede nem csupán tervezi a migrációt, de úgy véli, hogy egy-két éven belül biztosan vagy nagy valószínűséggel meg is valósítja ez irányú tervét - fűzték hozzá.

A legnépszerűbb célországok

A fiatalok rövid távú munkavállalási terveiben elsősorban Ausztria és Németország szerepel, több évre szóló külföldi munka, illetve kivándorlás tervezése esetén pedig Németország és Nagy-Britannia a két legfontosabb célország. A kivándorlási célpontok harmadik helyén az Egyesült Államok és Ausztria osztozik.

Az idősebbeknél mindhárom migrációs típus esetében Ausztria áll az első, Németország a második, Nagy-Britannia pedig a harmadik helyen.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: külföldi munka, elvándorlás, migráció, fiatal