A cégek általában előnyben részesítik azokat a pályakezdőket, akiknek már van munkatapasztalatuk, még ha ez mindössze néhány hónapos is - mondta Ujhelyi Anna, a Frissdiplomás Kft. PR menedzsere. Ennek oka, hogy olyan munkavállalókat szeretnének alkalmazni, akik számára nem jelentenek gondot a munkával járó kötöttségek, sem pedig a határidők. Van fogalmuk a csapatmunkáról is, és felelősséget tudnak vállalni a rájuk bízott feladatokért, nem mellékesen pedig reálisabb a bérigényük is - tette hozzá.

Ez utóbbit azért is lényeges kiemelni, mert napjainkban számos munkaadó szembesül azzal a helyzettel, hogy a hozzájuk jelentkező pályakezdők bérigénye jelentősen meghaladja a vállalat által reálisnak ítélt fizetést. Ám ha a jelölt hónapokat tölt el gyakornokként egy cégnél, a munkaerőpiaccal addig nem találkozó társaival ellentétben jelentősen tájékozottabb lehet ebben a kérdésben is. Így a munkáltató és a potenciális munkavállaló könnyebben juthat mindkét félnek megfelelő egyezségre - emelte ki Ujhelyi Anna.

Gyakornok: érték és energiaráfordítás egyben

Szöllősi Tamás, a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. toborzási üzletágvezetője szerint a nyári diákmunka mindig érzékeny téma volt a vállalatok belső életében, hiszen a hallgatók valódi értéket ritkán tudnak hozzáadni a vállalat működéséhez, valójában figyelmet és energiát vonnak el a napi operatív teendőktől. Mivel ottlétük egy, maximum másfél hónapos, ezért a betanuláson túl nem igazán tudnak önállóan bekapcsolódni a munkafolyamatokba. Ilyen és ehhez hasonló véleményeket lehet hallani vállalati vezetőktől, emiatt nem támogatják nyári gyakornokok megjelenését a cégüknél - mondta a szakértő.

Ha sikerül ezeken az általános előítéleteken túljutni és mindezek ellenére felvesznek nyári gyakorlatra diákokat, akkor nagyon fontos hogyan álljunk a friss munkaerőhöz - hívja fel a figyelmet Szöllősi Tamás, aki hozzátette: előnyei is lehetnek a rövid, nyári diákmunkának a vállalatnál dolgozó munkatársak számára.

Kontrolláljuk és segítsük a gyakornokot!

Szöllősi Tamás szerint rendkívül fontos, hogy pontosan mérjük fel, mire képesek a gyakornokok, várjuk meg, míg visszaigazolják, hogy megértették a feladatot, a munka elvégzése során többször forduljunk oda hozzájuk, tegyünk fel kérdéseket, kontrolláljuk a tevékenységüket. Eleinte egyszerűbb részfeladatokat bízzunk rájuk, majd folyamatosan lehet növelni a terhelést.

Nagyon fontos, hogy ne bízzunk rájuk olyan mértékű felelősséget, amire nincsenek felkészülve. Ne állítsuk őket döntési helyzet elé, mivel ezen a területen még nem szereztek tapasztalatot. Minden esetben adjunk visszajelzést számukra - ha lehetséges napi szinten -, ügyelve arra, hogy még a hiányosan elvégzett munka esetén is emeljük ki a pozitív tartalmakat - tanácsolja a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. szakértője.

Használjuk ki az X, Y és Z generációk dinamikusságát!

Szöllősi Tamás szerint figyelembe véve az egymás után felnövekvő X, Y, majd a Z generáció érkezését, teljesen új szemléletre van szükség. A mai fiatalok, akik hozzá vannak szokva a gyors információáramláshoz és annak befogadásához, képesek egyszerre több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Beleszülettek a digitális technológiák világába, amelyben már elképzelhetetlen élni a web2.0, a mobiltelefonok, más digitális és kommunikációs eszközök, modern technikák nélkül. Nagyon gyakorlatiasak, már kisiskolás koruktól használják a számítógépet, a mobiltelefont és az internetet. Szüleik önállóságra és szabad véleménynyilvánításra nevelik őket, ezért nagy önbizalommal és szabadon végzik el a rájuk bízott feladatokat - emelte ki Szöllősi Tamás.

A mai fiatalok extra gyors alkalmazkodó képességgel rendelkeznek, könnyen felmérik az összetett helyzeteket, feladatokat és találnak megoldást a felmerülő problémákra. Sok esetben a gyakornokként megjelenő diákok korosztályuk legérettebbjei - fejtette ki. Önálló célokkal rendelkeznek, ezekért a célokért képesek áldozatot hozni és ez a nyári tapasztalat válik leendő karrierjük kiindulópontjává.

A nyári munka belépő lehet a nagy multinacionális vállalatok gyakornoki programjaiba. Szöllősi Tamás ennek megerősítésére a saját tapasztalatát említette: egyik legtehetségesebb kolléganője is nyári gyakorlatosként kezdett náluk, jelenleg az egyik legnagyobb projekt önálló vezetője.

A vállalati tehetségprogramok gyakran összekötődnek a gyakornoki programok lépcsőzetes kiválasztási folyamatával - tette hozzá. Ha egy diák talál olyan releváns gyakornok helyet, ami igazodik a távlati céljaihoz, érdeklődéséhez, tanulmányaihoz stb., akkor nagy erőbedobással, maximális motivációval, óriási energiákat mozgósítva dolgozik. Az iskolákra/főiskolákra/egyetemekre jellemező elméleti képzés mellett ugyanis a hallgatók "kiéheznek" a tényleges gyakorlati munkára, ezért nagyon megbecsülik, ha lehetőséget kapnak.

Bízzunk rájuk előkészítő, adatfeldolgozó munkákat!

A gyakornokok nagy önállósággal tudnak tevékenykedni az adatkezelés, adatbevitel, egyszerűbb webes kutatások, információgyűjtés, piackutatás, konkurencia felmérése területeken. Mivel könnyedén mozognak az internet és a közösségi felületek világában, érdemes rájuk bízni egyes kampányokhoz szükséges előkészítő munkákat.

Vonjuk be őket az ötletelésbe, teljesen újszerű probléma megközelítésük kapcsán javaslataik gyakran termékenyítik meg a szokásos, vagy a kialakult megoldásokat. Tekintsünk rájuk partnerként, mintha külföldről érkeztek volna, de soha ne terheljük túl őket.

Ám vigyázzunk! Határozott véleményük ellenére ők még nem alkalmasak vezetői feladatok ellátására, nagyobb felelősség felvállalására, külső ügyfelekkel, partnerekkel való kapcsolattartásra, tárgyalási szituációkra, pénzügyi döntések meghozatalára, nagy értékű berendezések önálló működtetésére, vagy egyéb veszélyes környezetben (például laborban) történő munkavégzésre - hívja fel a figyelmet Szöllősi Tamás.

Törekedjünk az értékteremtésre!

Ujhelyi Anna szerint gyakornokként az adott vállalatnál töltött időt érdemes nem csupán munkaként, hanem tanulási folyamatként is kezelni. Ehhez elengedhetetlen a nyitottság, a motiváltság, az értékteremtő attitűd. Fontos, hogy az illetőnek már diákként is legyenek önálló gondolatai és ezeket merje képviselni, emellett viszont el tudja fogadni azt is, ha nem mindenki ért vele egyet. Arra kell törekednie, hogy a nap végén úgy érezze, hogy büszke az elvégzett munka minőségére, és kétségtelenül megszolgálta a munkaadó által belé vetett bizalmat és figyelmet.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

4 szempont alapján rangsoroljuk a gyakorlati helyeket!

A megfelelő szakmai gyakorlati hely kiválasztása alapos felkészülést és átgondolást igényel, hiszen az első találkozás a "munka világával" nagy hatással lehet a diák további szakmai pályafutására. A Frissdiplomás Kft. menedzsere szerint 4 szempontot érdemes mérlegelnie a dolgozni vágyó diáknak:

1. Gondolja végig, milyen céljai vannak, milyen típusú munkakörben és szervezeti légkörben tudja magát elképzelni. Inkább egy kis cégnél szeretne sok és szerteágazó feladatba belekóstolni, vagy egy multinál egy szűk szakterület mélységeibe belelátni?

2. Ismerje meg a kiszemelt vállalatokat minél jobban, szerezzen minél több információt a gyakornoki lehetőségről, a vállalat tevékenységéről!

3. Használjon ki minden lehetőséget, ahol személyesen találkozhat a cég képviselőivel, és tegye fel nekik is a kérdéseit. Ne hagyjon ki olyan állásbörzét, toborzási napot, gyárlátogatást, ahol az őt érdeklő vállalatokkal találkozhat!

4. Faggassa ki gyakornok és már dolgozó ismerőseit a saját tapasztalatukról, és kérje ki a véleményüket az általuk ismert vállalatokról!

Keressük az elhelyezkedés lehetőségét!

Ujhelyi Anna szerint mindenképpen érdemes rákérdezni a munkalehetőségre a gyakorlati idő elteltével. Ugyanakkor már a kezdetektől érdemes "nyitott szemmel" járni, megismerni a vállalatnál elérhető pozíciókat és információt szerezni azzal kapcsolatban, hogy ezekhez milyen elvárások és feladatok kapcsolódnak.

A diák a rátermettségével és a kitartó szorgalmával nem csupán közvetlen munkatársainál, hanem szélesebb körben is felkeltheti az érdeklődést, amely tovább növelheti annak az esélyét, hogy a szakmai gyakorlat leteltével nemcsak értékes tapasztalatokkal, de akár egy munkaszerződéssel is gazdagodik majd - emelte ki a szakértő.

A Profession.hu szakmai gyakornoki hirdetéseit itt, a diákmunkákat pedig itt találja!

Készítette: Fogas Krisztina

Címkék: gyakornoki program, álláskeresés, diákmunka, pályakezdő