Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Többek között vonzóvá kell tenni hazánkat a külföldi tőke, segíteni kell a kis- és közepes vállalkozások fejlődését, növekedését, illetve az embereket anyagilag motiválni kell a munkavállalásra, hogy ne meneküljenek az inaktivitásba – áll az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT). Emellett fontos a képzéseknek az új gazdasági igényekhez való igazítása, de emellett újra kell gondolni a vidéki, falusi közfoglalkoztatás alapjait – hiszen nagyon sok helyen már 20 éve hiányoznak a munka feltételei, az intézmények, valamint a munka kultúrája.

Az ÚSZT foglalkoztatási pályázataival azok munkába állását támogatják, akik képesek a munkavégzésre. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, ám sokszor ezek az emberek tartósan munkanélküliek, szakképzetlenek vagy épp elavult a szakmájuk. Sajnos előfordul, hogy nem is akarnak dolgozni, épp ezért paradigmaváltásra van szükség, az emberek szemléletét, a munkához való hozzáállásukat is próbálják megváltoztatni.

Milliárdokat osztanak szét

Olyan pályázati rendszer indult útjára 2011 januárjától, amelyben vállalkozás- és közlekedésfejlesztésre, valamint a foglalkoztatás területén induló konstrukciók támogatására anyagi forrást szerezni. Februárban csaknem 80 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel (ebből a munka világának projektjei 65 milliárdot kaphatnak). Március elejétől véglegesítették a kiírásokat: vállalkozás-, zöldgazdaság-, közlekedés-fejlesztésre, valamint a foglalkoztatásra, egészségipari és tudományos területre lehet uniós pénzt igényelni.

A foglalkoztatás területén a hátrányos helyzetű munkanélküliek munkaerőpiacra való belépését és tartós beilleszkedését próbálják segíteni. Így például lesz olyan támogatás is, amely a munka világába visszatérő kismamákat, az érettségizett, de szakképesítéssel nem rendelkező álláskeresőket segíti, hogy hiányszakmákat tanulhassanak. Az eszközbeszerzést, a technológiai fejlesztést, illetve a kiegészítő tevékenységeket segítő pályázat hosszú távon orvosolhatja a tartósan munkanélküliek problémáit, de azokat is felkarolja, akik nemrég veszítették el a munkájukat.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) esetében munkahelyi képzésekre is lehetőség nyílik. A vállalkozásfejlesztésen belül a legkisebb cégek vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kamatozású hitel kombinálásával juthatnak fejlesztési forráshoz. Emellett az egészségipar és a turisztika területén működő vállalkozások is részesülhetnek a pályázatok előnyeiből. (Ők azonban nemcsak munkahelyteremtésre, hanem más célokra, például fejlesztésre is nyerhetnek pénzt.)

A válság utáni talpra állást segítik

A foglalkoztatási programokra érkezett pályázatok között 60 milliárd forinttal támogathatóak azok az ötletek, melyek a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát javítják. A pályázat célja az, hogy ezeknek az embereknek segítsen „megmaradni” a munkaerőpiacon. A projektek közül a legkiválóbb ötlet kiemelt, pályázaton kívüli eljárás keretében valósulhat majd meg. Többek között olyan terveket várnak, amelyekkel például a közmunkát végzők számára is esélyt teremtenek az úgynevezett „nyílt munkaerőpiacon”, azaz a versenyszféra cégeinél, a járulékkedvezménnyel vagy más módon nem támogatott munkahelyeken.

Egy másik pályázat keretében – kizárólag Közép-Magyarország régióban – további 5 milliárd forint áll rendelkezésre a munkaerőpiacra hátrányokkal érkezők esélyeinek javítására. Ide a munkaügyi központok pályázatait várják, ahol a gazdasági válság miatt munkájukat elvesztett regisztrált álláskeresőket (valamint a szakképzetlen álláskeresőket, a gyesről, gyedről, ápolási díjról a munkaerőpiacra visszatérőket) szeretnék minél előbb visszajuttatni a munkaerőpiacra. Van, akinek a szakképzés, másnak az elhelyezkedést segítő támogatások vagy éppen a vállalkozóvá válás jelenthet megoldást. A munkaügyi központok feladata, hogy személyre szabott megoldásokat keressen ennek a több száz, jelenleg megélhetési problémával küzdő embernek. Ehhez szerezhetnek plusz forrásokat az ÚSZT-vel.

A minisztérium is pályáztat

A Nemzetgazdasági Minisztérium is pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a munkahelyteremtő beruházások támogatására. Ennek a határideje március vége. A Munkaerő-piaci Alapból 5 milliárd forintot különítettek el erre a célra, ezen keretösszegből – amely több ezer, már meglévő munkahely megőrzését is segíti – mintegy 2700 új munkahely létesíthető – áll a kiírásban.

További részletek itt!