Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Pontosan akkor, amikor semmi időnk nem lenne megállni, nos, éppen akkor kell egy kis szünetet tartani! Egy laza munkanapon, amikor a harmadik kávénk felett ásítozunk, és laposan pislogunk az órára, ami még csak 13.32-öt mutat, érthető módon nem érezzük kifejezetten szükségét, hogy megpihenjünk. Bezzeg egy pörgős napon, amikor azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, mindenképp érdemes 5-10-15 percre kizökkenteni magunkat a káoszból és szellemileg, illetve fizikailag is felfrissülni egy kicsit. És nem, a Facebook oldalunk végigpörgetése nem számít kikapcsolódásnak.

Fizikai felfrissülés

- Álljunk fel az asztaltól és kicsit nyújtóztassuk meg a végtagjainkat. Rengeteg kisvideót lehet találni már a neten, hogy milyen kis helyen is végezhető tornagyakorlatokat tudunk néhány percben megcsinálni.

- Sétáljunk egyet! Akár csak az épületben vagy körülötte járjunk egyet, vagy másszunk meg egy-két emeletet lépcsőn!

- Ha minden kötél szakad, engedjünk meg magunknak egy 15 perces szemlehúnyást. Akár egy üres tárgyalóban a kanapén, akár a kocsinkban.

Szellemi felfrissülés

- Keressünk egy agyunkat megtornásztató, logikai játékot! Nagyon sok hasonló applikáció van, amik egyszerre dolgoztatják meg a jobb és a bal agyféltekénket is, és remekül kizökkentenek a munka mókuskerekéből.

- Szaladjunk ki a boltba egy kis nassolni valóért! Válasszunk olyanokat, amik jótékony hatással vannak a koncentráló képességünkre: áfonya, dió, kesudió.

- Mindig legyen a fiókunkba egy regény, vagy egy szépirodalmi kötet – lényegében bármi, ami nem munkához kapcsolódó olvasnivaló. Tökéletes kikapcsolódás 15 percre elmerülni egy másik, fiktív világban.

- Írjunk valamit! No persze nem egy újabb emailre gondoljunk! Írjunk szabadon, kreatívan! Legyen az akár egy rövid kis novella az irodai életről, vagy egy kis vers szösszenet, bármi, ami éppen eszünkbe jut! A lényeg, hogy tollal, papírra írjuk.

- Tanuljunk nyelveket! Szuper, játékos és egyszerű applikációkat lehet letölteni, amikkel akár 5-10 perc alatt is tanulhatunk valami újat, vagy bővíthetjük a szókincsünket.

5 perc szünet

Barátkozzunk!

- Kérdezzünk körbe a munkatársak között, hogy nincs-e kedve valakinek kávézni egyet. Bónusz pontokért beszélgessünk vele valamilyen komolyabb témáról, esetleg derítsünk ki róla valamit, amit eddig nem tudtunk.

- Küldjünk köremailt a legkedvesebb kollégáinknak és kérjük meg őket, hogy írják meg a kedvenc viccüket. A nyertest hívjuk meg egy kávéra.

- Küldjünk egy köszönő üzenetet, vagy emailt valakinek, akár ügyfelünknek, aki sokat segített nekünk az utóbbi időben.

- Ha nagyon ráérünk, és elképesztően jó fejek szeretnénk lenni, segítsük ki egy nagyon elfoglalt munkatársunkat. Ki tudja, lehet, hogy egyszer a jövőben még visszakapjuk a segítséget.

Töltsük produktívan az időt!

- Szedjük rendbe az okostelefonunkat. Töröljünk minden olyan felesleges applikációt, amit nem használunk, a maradékot pedig rendezgessük el praktikusan.

- Válasszuk ki az egyik éppen aktuális projektünket és tartsunk egy 10 perces brainstormingot róla. Vonuljunk el egy üres tárgyalóba, vigyünk magunkkal egy halom post-itet, és engedjük szabadjára a fantáziánkat!

- Rakjunk rendet magunk körül, nézzük át a fiókjainkat, régi mappáinkat és szabaduljunk meg mindentől, ami felesleges. Rendezett asztal = rendezett gondolatok.

- Tegyünk egy szívességet magunknak és az email fiókunknak, és iratkozzunk le legalább 10 hírlevélről!

Relaxáljunk!

- Ne csináljunk az ég egy adta világon semmit legalább 5 percig. Dőljünk hátra a székünkben, csukjuk le a szemünket, és próbáljuk meg teljesen kizárni a környezetünket.

- Nézegessünk természetfotókat, gyöngyörű tájakról képeket!

- Ugorjunk ki a kedvenc kávézónkba és vegyük meg magunknak a leghabosabb, legmogyorósabb, legcsokisabb, legjegesebb kávét, frappét, capuccionot, amire csak vágyunk!

Építsük a karrierünket!

- Nézzük át a Facebook profilunkat és vegyük le, amit esetleg cikinek tartunk, nyissuk meg az önéletrajzunkat is és kicsit dolgozzunk rajta, ha kell.

- Leskelődjünk kicsit a konkurencia után – sosem árt tudni, hogy ki milyen projektekben van éppen.

- Keressünk ki egy online kurzust, amit szívesen elvégeznénk!

Legközelebb, ha egy kis szünetre van szükségünk, csak bökjünk rá egy lehetőségre a fentiek közül, és bármelyiket is dobja a gép, csináljuk meg azt! Garantáltan jobban érezzük majd magunkat 10-15 perc múlva, mintha szimplán, unottan végigpörgettük volna a social media oldalainkat.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala