Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint jövőre tovább nőhet a különbség a létminimum és a minimálbér nettó összege között, pedig ennek éppen az ellenkezője lenne kívánatos. Borsik János rámutatott: a létminimum jövőre mintegy 93 ezer forint lesz, a minimálbér nettó összege ezzel szemben jelenleg 60 ezer 915 forint.

Ugyan még nem tudni, mennyi lesz a minimálbér 2013-ban, de mivel annak összegéről a kormány a korábbi ,,klasszikus háromoldalú egyeztetés nélkül dönt", és a munkaadók nem akarnak emelni, nagyobb lehet a differencia a legalacsonyabb fizetés és a legszerényebb megélhetéshez szükséges összeg között - fogalmazott.

Az érdekvédelmi vezető hangsúlyozta: a probléma 700 ezer-800 ezer embert érint, akiknek a 6 százalék körüli infláció, valamint a jelenlegi adó- és járuléknövekedés mellett a minimálbér már nagyon kevés ahhoz, hogy eltartsák a családjukat. Ez növekvő szegénységet eredményez - tette hozzá.

Az Autonómok azt javasolják a kormánynak, hogy segítse elő a minimálbér nettó összegének fokozatos közelítését a létminimumhoz, a bérajánlás esetében pedig az infláción felül 2 százalékos emelést szeretnének - mondta Borsik János.

Az Autonómok elnöke magasnak nevezte a 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát, és riasztónak, hogy ez az arány a 25 év alattiaknál eléri a 30 százalékot. Hozzátette: igazságtalan, hogy a magyarországi munkanélkülieknek három havi ellátásra van lehetőségük, míg az új munkához való jutáshoz átlagosan 18 hónap szükséges.

Borsik János szerint ez is az oka annak, hogy ma regisztráltan mintegy 400 ezer magyar állampolgár dolgozik Nyugat-Európában. ,,Nem arról van szó, hogy szerencsét próbálnak, mert nem jönnek vissza, és ez alapvető problémája a munka világának" - mondta. Az érdekvédelmi vezető úgy vélte: a kormány rossz gazdaságpolitikát folytat és nincs olyan jövőképe, amely a fiatalokat gondolkodásra késztetné a maradás, vagy a külföldi munkavállalás között.