Mi a munkanélküliség oka?

Mi az oka az egyre növekvő munkanélküliségnek? Eljöhet-e a XXI. századi géprombolók kora, vagy másutt kell keresni a választ? - teszi fel a kérdést a Délmagyar.hu.

,,Ha kevesebb órát dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és segítene megmenteni a bolygónkat." - írja a Boston College szociológiaprofesszora, Juliet Schor az amerikai Yes Magazine hasábjain. A munkaidő lecsökkentésével több embernek jutna állás, de kisebb fizetést jelentene, ezáltal kevesebb fogyasztási cikk felhasználást. Amelyek azonban tartósabbak lennének, mint a jelenlegi, a fogyasztói társadalom körforgására tervezett műszaki cikkek, ruhaneműk.

A szerencsésebb ,,fejlett" országokban most anyagi javakért túlóráznak, güriznek, hajtanak az emberek, a kevésbé szerencsésekben azért, hogy kifizethessék a rezsit. Az azonban általános, hogy a növekvő munkanélküliség mindenütt problémát jelent, és a folyamat nem a válsággal kezdődött el.

Kézenfekvő lenne visszanyúlni a XIX. századhoz, ahogy a szociológiaprofesszor is tette, aki emlékeztetett: abban az időben a munkaidő nemcsak az egészséget ásta alá, de a minőségi élet elérésében is akadályozta a dolgozó szerencséseket, hiszen szabadidejük szinte egyáltalán nem volt, ha pénzt kerestek is. A szerző azt írja az Egyesült Államokra vonatkoztatva: 1870-től 1929-ig az évi munkával töltött órák száma körülbelül 3000-ről 2342 órára csökkent. Ha ez nem történt volna meg, a munkanélküliség még az 1930-as gazdasági válság előtt hatalmas méreteket öltött volna, így azonban több embernek jutott munka.

Rövidebb munkaidő

A válság hozta elbocsátások ellen több magyarországi cég is védekezett négynapos munkahét bevezetésével - és talán vannak olyan jobban fizetett munkakörök, ahol a kollektív szolidaritás jegyében lemondhatnának bizonyos juttatásokról, munkaóráról az emberek, hogy ne kelljen egy kollégát sem elbocsátani.

Bár a kapitalizmus lényege a profittermelés, már évtizedekkel ezelőtt feltűnt az USA-ban és Franciaországban egy irányzat, amely azt vallja: a cég akkor is lehet nyereséges, ha nem veszi ki a maximális profitot, hanem egy részét visszaforgatja az emberibb munkakörülményekbe, a fenntartható termelésbe, környezetvédelembe.

Új géprombolók?

Az ipari forradalom idején is hatalmas lendületet vett a technikai fejlődés, a géprombolók annak idején az ember feleslegessé válásától féltek. A válságtól eltekintve, most, a XXI. században is felmerül: a munkaterületek gépesítésével, számítógép vezérelte munkafolyamatokkal nem zárjuk-e ki az embert a munka világából? Párhuzamot vonhatunk-e a XIX. századdal vagy a géprombolók korával? Esetleg másutt kell keresnünk az állástalanság okait? - kérdezte a Délmagyar Katona Pétert, a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékének egyetemi adjunktusát, aki úgy fogalmazott: a két kort, két helyzetet nem lehet összehasonlítani.

,,A XIX. században iparosodáson alapuló extenzív gazdaságfejlődés folyt, amelynek a lényege az volt, hogy minél több embert vonjanak be az ipari termelésbe: ez a gazdasági növekedés igen fontos záloga volt. A nyugati társadalmakban az ipar volt a gazdaság húzó ágazata. Most ellenben az a helyzet, hogy a munkaigényes ágazatokat már évtizedekkel ezelőtt kitelepítették Ázsiába - Kínába, Indiába, Indonéziába -, másfelől Közép- illetve Dél-Amerikába. A nyugati országokban az 1950-es évek végén, nálunk az 1970-es évek elején következett be egy olyan változás a munkaerőpiac szerkezetében, hogy a fizikai munkások a foglalkoztatottak kisebbségét adták ki" - foglalta össze a szakértő.

Magyarországon akkoriban foglalkozásstatisztikai ,,bűvészmutatványokkal" igyekeztek kimutatni, hogy többségben vannak a munkások, hiszen a rendszer ideológiája szerint munkás-paraszt hatalom uralta az országot. Holott már ekkor többen dolgoztak a szolgáltatásban, alkalmazotti és diplomát igénylő munkakörökben, mint amennyien fizikai munkát végeztek - nem úgy, mint a XIX-XX. század fordulóján.

Az 1970-es évektől kezdve az egész nyugati világ elkezdte kiszervezni a futószalag-termelést olyan fent említett országokba, ahol nagy létszámú a munkaerő, rendkívül kicsi a betanítás költsége, nincs jóléti állam, a munkavállalóknak nincsenek szociális jogaik, alacsony a bér, nem tiltott az egészségre ártalmas munkavégzés, és ez még inkább erősíti a nyugati társadalmak szolgáltató jellegét.

Nem lesz elég munka

Közben jelentkezik a feszültség: a piacgazdaság végső soron munkaalapú, az embernek munkaerő-piaci jövedelemből kellene megélnie. Mivel azonban tömegtermelés már csak korlátozottan működik ezekben az országokban, a munkanélküliség évtizedek óta egyre komolyabb probléma, és fokozottan érinti a fiatal korosztályt - mutatott rá Katona Péter.

Nem attól kell tehát tartani, hogy a fizikai munkásokat kiváltja a gép. Nyugat-Európában, és Magyarországon is sokkal magasabb a pályakezdő fiatalok munkanélküliségi rátája, mint az idősebb korosztályoké. Ráadásul magyar specifikum, hogy az oktatási rendszer rendkívül szegregált, az iskolakötelezettség ellenére jelentős méretű társadalmi csoportokban termeli újra az alacsony végzettséget. (Ma Magyarországon óvatos becslések szerint is a felnőtt korú népesség 10-12 százaléka, tehát 800 ezer-1 millió ember funkcionális analfabéta.)

Óriási a létszáma azon munkaképes csoportoknak, amelyek csak szakképzettséget nem igénylő, ezért rendkívül rosszul fizetett munkára alkalmasak - amiből egyre kevesebb lesz. A munkaerőpiac legsérülékenyebb szegmensében tudnak elhelyezkedni - ha tudnak -, ahol a legritkább a szabályos munkaszerződés, a munkavállaló kiszolgáltatott.

Számítógép vezérelte esztergagép mellé például most is keresnének kezelőt Magyarországon, de a tanulók sokszor nem ismerkednek meg a legújabb technológiákkal, gépekkel. Egyszerűen nincs elegendő munkahely a nyugati világban - különösen a képzetleneknek.