Új ipari park létesül Kaposváron

Új ipari park létesül Kaposváron

Új ipari park alapkövét tették le Kaposváron kedden, a mintegy 36 hektáros terület 2020 tavaszára válik alkalmassá vállalkozások fogadására.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere az ünnepségen bejelentette: az önkormányzat 356 millió forintot költ az ipari tevékenységhez szükséges infrastruktúrára az egykori katonai bázis területén. Hozzátette, a néhai kaposvári polgármesterről, Németh Istvánról elnevezett helyi városfejlesztési program mintegy 190 milliárd forintos keretéből finanszírozott beruházás részeként közműveket, utakat, járdákat építenek és biztosítják a közvilágítást is.

Új ipari park épül Kaposváron, amely 2020 tavaszától lesz alkalmas a vállalkozások fogadása.

A városban egy másik, 35 hektáros ipari park is létesül állami fejlesztés keretében, a kivitelezés a végéhez közeledik - tette hozzá a politikus. Jelezte, ott működik majd az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. gyártóközpontja és regionális szervize.

Szita Károly utalt arra, hogy a 100 munkahelyet létrehozó Heros-projekttel párhuzamosan félmilliárd forintból oktatási és képzőközpontot hoznak létre, és a Kaposvári Egyetem és az Óbudai Egyetem összefogásával beindul a műszaki szakemberképzés a városban.

Az új ipari parkokra Kaposvár meglévő két ipari parkjának telítettsége miatt van szükség. A polgármester reményét fejezte ki, hogy Kaposvár a jövőben még vonzóbb lesz a befektetők számára, erősödik gazdasága, a városban tovább csökken a már ma is országos átlag alatti munkanélküliség és emelkednek a fizetések.

Pályamódosítás

Kaposváron jelenleg ezeket a nyitott pozíciókat találjuk.

Általános iskolai végzettséggel itt, szakiskolai végzettséggel pedig itt találhatjuk meg a számításunkat

Középfokú végzettséggel ide, főiskolai diplomával pedig ide pályázhatunk.

Ha a jól fizető munkák érdekelnek minket, itt érdemes szétnézünk, de karrierünket akár külföldön is építhetjük.

Egyéb szempontok érdekelnek minket? Használjuk személyre szabott beállításainkat a testhezálló lehetőségekért.

Amennyiben még nincs önéletrajzunk, frissítsük, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók számára is láthatóvá váljunk.

Figyeljünk a legfrissebb állásokra is, valamint kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, ha pedig tovább növelnénk esélyeinket,  öltsük le a Profession mobilalkalmazását Androidra ittiPhone-ra pedig itt, így bárhol, bármikor szemezgethetünk a több mint 10.000 állásajánlat közül.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, ipari park, fejlesztés, Kaposvár

További rövid hírek