Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az Y generáció tagjaiban egyre gyakrabban fogalmazódik meg a kérdés, hogy jó úton járnak-e. Vannak, akik teljesen elveszettek a választ keresve, akadnak olyanok, akik tudják, mi lenne az ideális számukra, a kellő lendület mégis hiányzik az elinduláshoz, és néhányan már a következő szintet is elérték, vagyis már a változást élik. Mit tehetünk, ha bennünk is motoszkál ez a bizonyos kérdés? Figyeljük rá, vagy hessegessük el? És ha úgy döntünk, hogyan induljunk el az álmunk után? Cseh Orsolya igazít útba bennünket, aki coach-ként Y generációsoknak segít önazonossá válni az élet minden területén.

Valami nem jó

Azt tanultuk meg, azt hallottuk a szüleinktől, hogy ha biztos állásunk van, megfelelő pozícióban, jó fizetésért dolgozhatunk, az jelenti a sikert. Aztán sokan, amikor elérik ezt a vágyott állapotot, rádöbbennek, hogy ez mégsem teszi boldoggá őket, és egy furcsa űr keletkezik bennük. „Az érzés generációs sajátosság, ebben a korcsoportban ugyanis nagyon erős a küldetéstudat: a korosztály képviselőinek fontos, hogy legyen értelme, lelke a munkájuknak. Ha azt tehetik, amiben a személyes hajtóerejük érvényesül, jól fogják érezni magukat, ellenkező esetben azonban motiválatlanokká válnak, vagy, ha nincsenek tisztában a saját értékrendszerükkel, furcsa disszonanciát tapasztalnak meg, és akkor jön az általános kedvetlenség a munkára gondolva, nem csak hétfőn” – kezd bele a témába Cseh Orsolya.

A szakember szerint a multinacionális környezetben dolgozók szembesülnek a legnagyobb dilemmával: „esetükben bőven van a serpenyő másik felében is, hiszen van lehetőség az előrelépésre, a fejlődésre, és a juttatások is vonzóak. Sokkal nehezebb ebből kilépni, és jellemzően hosszabb ideig is tart. Különösen akkor, ha a környezet is azt a visszajelzést adja, hogy nekünk semmi nem elég, és magunkban kezdjük keresni a hibát. Ilyenkor a válasz sokaknál az újabb kihívások keresése, munkahelyváltás, magasabb pozíció megpályázása, de mindezek csupán időszakosan adhatnak megnyugvást, a valódi megoldás mélyebben keresendő.

Segítség, nem vagyok a helyemen! - munka, önismeret, Y generáció

Le a tévhitekkel!

Tudatosítsuk magunkban, hogy ezekkel a gondolatokkal nem vagyunk egyedül, és ajánlott azt is mellé tennünk, hogy maga a felismerés hatalmas lépés, ez a kiindulópont. „Ne ostorozzuk magunkat, nincs semmi baj velünk, és végképp ne dőljünk be ismerőseink kritikus megjegyzéseinek!  Ehelyett nézzünk magunkba, ismerjük meg saját preferenciáinkat, mert csak ezután léphetünk az önmegvalósítás igazi útjára.  Persze ez egyáltalán nem könnyű, hiszen olyan iskolarendszerből jövünk, úgy szocializálódtunk, és úgy léptünk be a munka világába, hogy semmilyen segítséget nem kaptunk az önismerethez. Érdemes erre időt és energiát szánnunk, akár szakember támogatását is igénybe vennünk, mert így fogjuk megtalálni az igényeinknek megfelelő munkát” – emel ki egy lényeges pontot a coach.

Ezzel elérkeztünk a következő kérdéshez, ami a változás mozgatórugója lesz: mire vágyunk, mi tenne bennünket boldoggá? „Ismét nehéz válaszolnunk, ami nem meglepő, mivel valószínűleg soha, senki nem ösztönzött arra minket, hogy ezt átgondoljuk. Ráadásul mindig arra törekszünk, ez van belénk nevelve, hogy adott keretek közé illeszkedjünk. Az álláskeresés is így zajlik: ha találunk egy nyitott munkakört, kizárólag azzal foglalkozunk, hogy megfelelünk-e a követelményeknek, azt azonban jellemzően nem vetjük górcső alá, hogy nekünk megfelel-e az a munka. És ha már tudjuk is, mi az a tevékenység, amelyet szívesen végzünk, amiben jók vagyunk, azokkal a tévhitekkel is meg kell küzdenünk, amelyek elevenen élnek a köztudatban, például hogy a munkáját senki nem szereti, a munka a szükséges rossz, és éppen ezért nem élhetünk meg abból, amit élvezünk” – sorolja Orsolya.

Egyedi megoldások

Ha feltérképeztük a saját értékrendszerünket és leromoltuk a gátjainkat, jöhet a megvalósítás: a tervezés, majd az építkezés. „A megoldások annyi félék lehetnek, ahányfélék mi magunk vagyunk. Van, aki számára az alkalmazotti létből való kilépés és a vállalkozás lesz a megfelelő út. Erre érdemes tudatosan készülni, tartalékolni az esetleges átmeneti időszakra, illetve aki megteheti, a munkája mellett párhuzamosan indítsa el a vállalkozását, és akkor váltson, amikor az már biztos lábakon áll. Fontos azonban kiemelni, hogy a monotonitásból nem csak a teljes szabadság vezethet ki, sőt, ez sokak számára egyáltalán nem élhető forma, ehhez a döntéshez is jól kell ismernünk önmagunkat” – figyelmeztet interjúalanyunk.

És hozzáteszi: „Lehetséges, hogy területváltásra van szükségünk, így amit a korábbi munkánkban szerettünk új kontextusba helyezve aknázhatjuk ki, magunk mögött hagyva mindazt, ami távol állt tőlünk. Így válhat például HR-esből értékesítő vagy adminisztrátorból marketinges, amihez még azt a kifogást sem hozhatjuk fel, hogy csakis tapasztalattal, vagy megfelelő végzettséggel van esélyünk rá. Multinacionális környezetben a rotáció a gyakorlat része, sokszor csak a szándékunkat kell jeleznünk és kiállnunk amellett, amit valóban szeretnénk. Ehhez az őszinteség elengedhetetlen, a munkáltatónkkal, és főleg önmagunkkal szemben. Amennyiben a cég, ahol dolgozunk a mi értékrendünktől eltérő elvek mentén működik, ajánlott máshol munkát keresnünk. A kiteljesedést azáltal is megélhetjük, ha a munkánkkal magasabb célokat támogatunk, vagy olyan környezetben, olyan munkatársakkal együtt végezzük feladatainkat, akik számára ugyanaz a fontos, mint nekünk, legyen szó az állatokról, az egészségről vagy a fenntarthatóságról. Bárki megtalálhatja tehát azt, amiben jól érzi magát, amiben örömét leli, csak el kell kezdenie keresni, és vállalnia kell, hogy az odavezető út hosszú és olykor bizony rögös is.

Magunkra ismertünk? Legyünk bátrak, és tegyük meg az első lépést, önmagunkért. Ha már tudjuk, milyen munka lenne testhezálló számunkra, hamarosan meg is fogjuk találni! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók számára láthatóvá váljunk. Nézzünk szét a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le álmaink állásáról!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, önismeret, Y generáció