Nem ösztönöz a lakhatási támogatás?

Az elmúlt 35 évben példa nélkül áll, hogy olyan kevesen költöztek volna új állandó vagy ideiglenes otthonukba Magyarországon, mint 2007 és 2011 között. Az elmúlt négy évben 55 ezerrel kevesebben változtattak lakóhelyet, utoljára 1988 és 1991 között volt hasonló méretű (44 ezres) visszaesés a belső migrációban - olvasható A belső vándorlás főbb folyamatai, 1990-2011 című KSH-jelentésben, amelyet a Világgazdaság dolgozott fel.

A 2009-es és a 2010-es regisztrált lakóhely-változtatás az elmúlt 20 év legalacsonyabb értékei közé tartozik, mindössze az 1994-es mélypont volt ennél is kisebb. A 2011. évi növekedés ugyanakkor majdnem eléri az 1990-ben regisztrált 475 ezret, de még mindig több mint 50 ezerrel elmarad a 2007-es csúcsponttól.

A belső migrációban 1994 után kezdődött egy kismértékű, de alapvetően emelkedő tendencia. Ez néhány visszaesést mutató évet leszámítva a 2007. évi csúcsot követően 2008-ban tört meg.

Nincs egyértelmű magyarázat

Az anyag szerzője, Kajdi László a lap kérdésére azt mondta, nem lehet egyértelmű választ adni arra, milyen folyamatok, okok húzódnak meg az adatok hátterében. A gazdasági recesszió, a lakáspiac pangása éppúgy közrejátszhat a belső migráció visszaesésében, mint az ideiglenes-lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabályváltozásnak (az ideiglenes vándorlások számában azok is szerepelnek, akik meghatározott idő eltelte után tartózkodási helyük bejelentését nem hosszabbították meg, így automatikusan kikerültek a nyilvántartásból).

A KSH munkatársa szerint a helyzetről árnyaltabb képet a népszámlálási adatok nyújthatnak majd. Annyi bizonyos, hogy egyértelmű az összefüggés az egyes területek gazdasági-társadalmi helyzete és a belföldi vándorlásban betöltött szerepük között. Azok a befogadó megyék, ahol magas a foglalkoztatottság, az egy főre jutó GDP és a havi bruttó átlagkereset. Ahol pedig magas munkanélküliség, a területről nagyobb arányban vándorolnak el az emberek.

Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl befogadó területek voltak az elmúlt 20 évben, míg Közép-Dunántúlt 2009-től már elvándorlás jellemezte. Észak-Alföld, Dél-Dunántúl, illetve Észak-Magyarország vándorlási veszteséget szenvedett el a rendszerváltoztatás óta, és ez az 1990-es évek közepétől eltekintve Dél-Alföldet is igaz.

Nagy a kockázat

A Budapest Intézet egyik tanulmánya ugyanakkor azt állítja: a mobilitás egyéni kockázata aránytalanul nagy, ami még vonzóbb munkalehetőség esetén is maradásra bíró tényező. A kutatók a mobilitás fő korlátjának a lakás- és ingatlanpiac változásait, a magántulajdonú bérlakások magas bérleti díjait, a magán bérlakáspiac szabályozatlanságát és az önkormányzati bérlakások hiányát látják.

Emlékeztetnek rá, hogy 2000 táján a lakástámogatás rendszerének módosítása során volt egy kísérlet a lakásfenntartási támogatás átalakítására, és 2002-2003 körül a bérlakás-stratégiát is meghirdették, de alig fél év után e programok elhaltak.

Serkentenék a mobilitást

Különösen az elmaradottabb régiókban élőktől vár nagyobb mobilitást a kormány attól a programtól, amely szerint lakhatási támogatást kaphatnak a legalább három hónapja álláskeresők, illetve a pályakezdők és a csoportos létszámleépítésben érintettek.

A 18 hónapig adható, egyre csökkenő mértékű támogatást azok vehetik igénybe, akik lakóhelyüktől legalább 100 kilométerre találnak állást, vagy akiknek naponta több mint 6 órát kellene tömegközlekedniük.

Hárs Ágnes, a Budapest Intézet munkatársa tanulmányában rámutat: bár az utóbbi évtizedekben több próbálkozás is történt a belföldi mobilitás ösztönzésére, azok inkább sikertelenek voltak.

Mint arról már a Profession.hu is beszámolt: a lakhatási támogatás iránt csaknem hetezer ember érdeklődött már a munkaügyi kirendeltségeken, ám csak 300-an adtak be kérelmet, és mindössze 29 szerződést kötöttek.

Készítette: Durbák Ildikó