A foglalkoztatást segítő programok közül elsőként a "Közfoglalkoztatásból a versenyszférába" című kezdődik el - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. A február 1-én induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, a tervek szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. A politikus felhívta a figyelmet: ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is. (Erről bővebben ITT írtunk.)

Az államtiktár szerint a versenyszférának a kereskedelem az a területe, ahol a közfoglalkoztatottak a legkönnyebben el tudnak helyezkedni. Úgy vélte, hogy a közfoglalkoztatottak az alapképzés kiegészítéseként kaphatnak olyan szakképzést, aminek a segítségével el tudnak helyezkedni.

A tervek között szerepel még a gyakornoki program kibővítése, ezzel a szakképzettséggel rendelkező pályakezdőket támogatnák, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetését is. A gyakornoki programra azok a mikro,- kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti, szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását.

Közmunkásoknak és pályakezdőknek segítenek állást találni

A PROFESSION.HU-N ILYEN GYAKORNOKI HELYEKET TALÁLHATUNK.

PÁLYAKEZDŐKNEK ILYEN ÁLLÁSOKAT KÍNÁLNAK.

Mint arról már korábban írtunk, január elsején elindult a "Nők 40+" program, amely az 55 év feletti, nyugdíj előtt álló nőket segíti az elhelyezkedésben. A részleteket ITT olvashatjuk!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb foglalkoztatási adatairól Cseresnyés Péter elmondta: a foglalkoztatottak száma elérte 4 millió 273 ezret, 2010-hez képest már 563 ezerrel dolgoznak többen. A munkanélküliségi adatokról pedig megjegyezte, hogy 11 éve volt ilyen alacsony a munkanélküliség az országban, a jelenlegi munkanélküliségi ráta 6,2 százalékos.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, álláskeresés, támogatás, program, közmunka, gyakornok, pályakezdő