Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: mindezt úgy képzelik el, hogy a hallgatójelölteket ,,bedobnák 10-15 diák közé", természetesen felügyelettel, szakmai támogatás mellett, így megállapítható lenne, hogy mennyire tudnak szót érteni a gyerekekkel. Hangsúlyozta: emellett továbbra is mérni kell a felvételizők adott tanári szakra vonatkozó tudását.

Mendrey úgy vélekedett: csak a jól felkészült pedagógusok csinálhatnak kedvet ahhoz, hogy minél többen jelentkezzenek pedagógusképzésre. Szerinte ,,a pedagógus életpályamodell csak egy szegmense a sikeres oktatásnak", mert hiába van jól megfizetve a pedagógus, ha nem feltétlenül erre a pályára való. A mostani, erre vonatkozó törvényjavaslatban nem nézik a szakmai, emberi rátermettséget. Véleménye szerint ez a jogszabályi hiányosság generálhatja azt a jelenséget hogy olyanok is jelentkeznek pedagógiai képzésre, akiknek megvan ugyan a szaktudásuk, de nem értenek a gyerekek nyelvén, emiatt aztán hamarabb 'kiéghetnek', aminek a kezelése pedig ,,komoly szakmai felkészültséget igényel".

Úgy fogalmazott: a pedagógus-életpályamodellben kínált többletbér évek múlva nem fog ennyit érni, és ,,attól tartok, a versenyszféra már most elmegy mellette". Ugyanakkor Matolcsy György gazdasági miniszter azon korábbi kijelentését még senki nem cáfolta, hogy a mindenkori gazdasági helyzethez igazítják majd az életpályamodell bevezetését.

A szakszervezeti vezető kitért arra is, hogy a kötelező testnevelésórák bevezetését támogatják, de a megvalósításához most nincsenek meg a feltételek, a kis falvak iskoláiban például nehezen oldható meg a helyszín biztosítása. Szavai szerint erre a kormányzatnak időt kellett volna adni, mindazzal együtt, hogy a fiataloknak ,,szükségük van az edzettségre".

Mendrey László beszámolt arról is, hogy nemrég ígéretet kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy létrejöhet egy találkozó a kormányfő és a PDSZ képviselői között, ,,ahol átbeszélhetik a szakma aktuális kérdéseit". A szakszervezet az elképzeléseit elküldte az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogalkotási osztályának.

Az IMF követelései között ,,igen előkelő helyen szerepel a pedagógus-életpályamodell bevezetésének elhalasztása", holott 2006 óta nem emelték a tanárok fizetését - mondta Mendrey László.