"A munkáért!" című projekt 1,6 milliárd forint támogatással valósul meg az Új Széchenyi terv keretében. A projekt négy pillérre épül: az új Munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói hatásvizsgálata, a kollektív szerződések kötésének elősegítése tanácsadással, a munka világát érintő témákban a fiatalok felkészítése tananyaggal, illetve a vállalkozók képzése - írja a Szakszervezetek.hu.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke ünnepélyes keretek közt üdvözölte az új munkatársakat, amellyel hivatalosan is megkezdődött a projekt megvalósítása, melynek két éve alatt számos kihívásnak kell megfelelni. Gaskó István, valamint az elnökség több tagja is kihangsúlyozta, hogy ilyen színvonalú felmérés, fejlesztés és átfogó képzési terv kialakítása még nem volt a munka világában.

A projekt keretén belül 37 új munkatárs vág neki az előttük álló összetett feladatnak, mely az ország teljes területére kiterjed. A LIGA Szakszervezetek és a konzorcium tagjai - a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) - bíznak a szakértelemmel összeállított lelkes csapatban.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A fiatalok felsőfokú, szakirányú végzettsége biztosíték arra, hogy a projekt megvalósulása a gazdasági, társadalmi fejlődést szolgálja, valamint a különböző helyi kezdeményezéseknek rugalmasságot ad - áll a közleményben.

A fiatal jogászok, közgazdászok átlagéletkora 32 év, 70-30 százalékban hölgyek és urak, 46 százalékuk nem fővárosi munkatárs. A munkatársak képzettsége, lelkesedése, tenni akarása és a bennük rejlő bizonyítási vágy garancia arra, hogy az általuk végzett magas színvonalú munka kiváló eredményekkel zárul majd.

A projekt két éve alatt számos rendezvény, workshop és hivatalos tájékoztató keretén belül, folyamatosan tájékozódhat minden érdeklődő az elért eredményekről. A projekt záró dátuma 2015. augusztus 31-e.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: szakszervezet, Munka törvénykönyve, munka