Van, ahol félmillió forint a minimálbér
Uniós csatlakozásunk után folyamatosan emelkedett hazánkban a minimálbér, ám az EU-ban alkalmazott átlagos minimálbér összege még mindig két és félszer nagyobb a magyarnál.
Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint azok az államok, amelyek egyáltalán törvényben írnak elő minimálisan adható munkabért, átlagban 930 eurót írnak elő - írja a Napi Gazdaság.
A szórás igen nagy. A legnagyobb összeget, több mint 1500 eurót (465 ezer forintnak megfelelő összeg - 310 forintos euróárfolyamon váltva) Belgium írja elő, míg a legkisebbet Bulgária, ahol a dolgozóknak legkevesebb havi 184 euróval kell beérniük nyolcórás munkaidő esetén. Németország idén vezette be a minimálbér intézményét, ott ezt úgy állapították meg, hogy az összegnek el kell érnie az átlagbér 68 százalékát, így lett 1473 eurós minimum havibér megállapítva.

(Forrás: napigazdasag.hu)
Az Eurostat a minimálbéreket összehasonlító táblázatában csak az alapösszeget vette figyelembe hazánk esetében, 315 forintos euróárfolyamon. Forintban számolva egyébként a magyar minimálbér 105 ezer forint, míg a valamilyen szakmát megkövetelő munka estén fizetendő garantált bérminimum 122 ezer forint.
A Miniszterelnökség a közelmúltban arról számolt be az MTI-nek, a tárca nem zárja ki, hogy 2016-ban akár 5,5 százalékos is lehet a minimálbér összegének növekedése, hiszen mint mondta, a magyar gazdaság mutatói kiválóak, és a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése is alátámaszthatja ezt a várakozást.
Önnek ajánljuk!
Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a jövő évi minimálbérről a munkáltatók és munkavállalók egyeztető fóruma dönt az év végén. A Magyar Szakszervezeti Szövetség a minimálbéres nyilatkozatok körül kialakult polemizálás során kiadott közleményében azt közölte, hogy az 5,5 százalékos minimálbér-növelési szándékot legfeljebb tárgyalási alapnak tekinthetik, meglátásuk szerint a gazdaság ereje elbírja a 9-10 százalékos emelést is.
Szemlézte: Durbák Ildikó
Címkék: minimálbér, EU, statisztika