Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder közel 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel elemzésében.

Ezer forint alatti átlagbér már az ország egyetlen régiójára sem jellemző, ugyanakkor továbbra is komoly eltérések tapasztalhatók az  országrészek között.

Míg a fizikai átlagórabérek Közép-Magyarországon már 1600 forint közelében járnak, a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb régióiban 1400-1500 forint között mozognak, addig az Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon a 1000-1200 forint közötti átlagórabérek a jellemzőek.     

Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője szerint  a minimálbér idei, újabb nyolc százalékos emelése miatt 2020 elején a fizikai órabérek további emelkedésére lehet számítani. Az év egészében azonban az emelkedés üteme már várhatóan a tavalyinál jóval mérsékeltebb lesz. Ezt valószínűsíti az is, hogy a Magyarországon mértékadó iparágak nemzetközi piacán a lassulás miatt mérséklődik a munkaerő-kereslet, így enyhül a munkaerőhiány által generált bérnyomás is - fejtette ki a szakember.

 

Ha betanított munkát, fizikai munkát keresünk, itt nézzünk körül:

 

Országszerte több mint 1500 álláslehetőség

Fizikai, betanított és segédmunkák Budapesten és Pest megyében

Fizikai, betanított és segédmunkák, ahol a munkáltató megadta a várható fizetést: több mint 150 hirdetés, nettó 150-350 ezer Ft havi fizetéssel

 

Emelkedtek a középvezetői fizetések is

 

Az elemzés kitér a középvezetői szegmens fizetéseire is: ezek mértéke ugyan emelkedett, jóval a fizikai bérek emelkedésének üteme alatt maradt.

A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú magyarországi vállalat mintegy 500 középvezetőjének béradatait vizsgálva az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál 7,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A BDO szakembere szerint arra lehet számítani, hogy a fehérgalléros középvezetők juttatásai idén is legalább 7-8 százalékkal nőnek majd.