Ilyen lesz a jövő munkahelye
Kék, zöld vagy narancsszínűek lesznek a jövő munkaadói. Legalábbis egy tanulmány szerint.
A PwC "The future of work" című tanulmánya a jövő munkahelyeit és HR-kihívásait vizsgálja. A kutatás három vállalati felfogást, mint három világot vázol fel az alapján, hogyan alkalmazkodik a munkahelyi környezet, a tehetségek felkutatása és megtartása a változó trendekhez.
A PwC szakértői arra is keresték a választ, hogy a vállalatok hogyan építik be az új technológiákat a folyamatokba az elkövetkező évtized során.
"A globális megatrendek, mint például a technológiai újítások vagy a demográfiai változások a munka világára is hatással vannak, változnak a munkaadók és munkavállalók igényei is. A vállalatok pedig nem egyformán alkalmazkodnak: nagy kérdés, hogy fragmentáció vagy integráció, kollektivizmus vagy individualizmus vezérelje-e a szervezetet. Ezek mentén három lehetséges világ, a kék, zöld, és a narancs rajzolódik ki" - magyarázza Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási üzletágának igazgatója.
Kék
A kék világban a vállalat, a vállalati kultúra áll mindenek felett. A hatékonyság- és teljesítményorientált szervezetet a fogyasztói igények és a profit vezérlik. Harcolnak a jól képzett, elkötelezett tehetségekért, fontos HR-feladatnak tekintik azon emberek megtalálását, akiknek céljai összhangban vannak az üzleti célokkal.
"A kék világban nagyon fontos a teljesítménymérés és a hatékonyság, ezért a HR legnagyobb kihívása az emberi erőforrás hatékonyságához kapcsolódó valós idejű mérőszámrendszer megalkotása és használata lesz" - teszi hozzá Bencze Róbert.
Zöld
A zöld világban a fogyasztók és alkalmazottak együtt tesznek a változásért, a vállalatok transzparensek, társadalmilag felelősek és zölden működnek, ez pedig az ellátási lánc minden pontján meg is jelenik. Nyitott, közös tanuláson alapuló szervezetek.
Önnek ajánljuk!
"Az ilyen vállalatok dolgozói azért választják majd munkaadójukat, mert annak értékrendje megegyezik személyes értékrendjükkel is. A HR feladata őket megtalálni, támogatni" - mutat rá a szakember.
Narancs
A narancs világ a globális multik helyett kicsiben, fragmentáltan gondolkodik. Célja a rugalmasság maximalizálása a fix költségek leszorítása mellett. A technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy az outsourcing trendek hivatalos üzleti modellé válásával mikrovállalkozások olyan szervezett hálózata jöjjön létre, mely nagyfokú rugalmassággal, világszinten szolgálja ki ügyfeleit. Ez a fajta vállalat biztosítja az autonómiát és a folyamatos kihívásokat a jellemzően projektalapon, rövid távra szerződő munkavállalónak.
"Az, hogy a munka világának átalakulása Magyarországon is releváns kérdés, ma már kétségtelen. A hazai vezetőknek és HR-szakembereknek is látniuk kell, hogy milyen vállalatot vizionálnak a következő évekre, és ennek mentén kell lépéseket tenniük, kialakítani a stratégiájukat" - teszi hozzá Bencze Róbert.
Szemlézte: Durbák Ildikó
Címkék: munkahely, munkaadó, jövő, kutatás