Karbantartó, gondnok – Technikus

    Információk
    A MEININGER Hotels egyedülállónak számító szállodai termékével immár számos európai nagyvárosban képviselteti magát. Sajátos koncepciójának lényege, hogy a budget hotelekre jellemző kényelmet és szolgáltatásokat a megszokottól eltérő belső kialakítással ötvözi, így többek között vendégkonyha és játékzóna is a vendégek rendelkezésére áll. Minden korosztály számára meglehetősen vonzó szállodáink központi elhelyezkedése, a berendezések kiváló minősége, és nem utolsó sorban a rendkívül kedvező árak. Személyzetünk motiváltságával és kiváló munkájával nagyban hozzájárul a Meiningerre jellemző barátságos környezet megteremtéséhez, melynek köszönhetően a világ bármely pontjáról érkező vendégek otthon érezhetik magukat.

    A Meininger Hotels első budapesti szállodája a Fővám téri Központi Vásárcsarnok közvetlen szomszédságában található Csarnok téren, néhány lépésre a Duna-parttól kerül megnyitásra, 184 szobával és 751 ággyal. Központi elhelyezkedésének köszönhetően számos bár, szórakozóhely, bevásárlási lehetőség, illetve étterem áll a vendégek rendelkezésére mindössze rövid sétatávolságon belül. A szálloda fekvése tömegközlekedési szempontból is kiváló, tökéletes kiindulópontként szolgál Budapest feltérképezéséhez. A megnyitásra várhatóan 2018 nyarán kerül sor. A közös helyiségekben természetesen 24 órás recepció, bár és étterem várja a vendégeket, ezen felül a Meininger Hotelekre jellemző vendégkonyha, játékzóna, illetve gyereksarok is kialakításra kerülnek.

    Ha készen állsz a Meininger kalandra, jelentkezz most és csatlakozz csapatunkhoz!

Feladataid:

  • felelős vagy a szálloda belső és külső tisztaságáért, illetve karbantartásáért
  • közös helyiségek és egyéb szállodai területek rendszeres ellenőrzése; a kopott, illetve elhasználódott eszközök/használati tárgyak cseréje (villanykörték, matracok); bútorok, fürdőszobai berendezések kisebb javítása; kisebb festési munkálatok, stb.
  • közüzemi területek és berendezések felülvizsgálata és karbantartása
  • karbantartási készletek és felszerelések raktározása, illetve leltározása
  • ügyfelek és vezetőség kéréseinek, kérdéseinek megválaszolása, azok megfelelő dokumentálása
  • szoros együttműködés az épület-üzemeltetésért felelős partnerekkel, vállalkozókkal, illetve a berlini központi irodával a karbantartási tervek végrehajtása és fejlesztése érdekében

Jelentkezz hozzánk, ha:

  • rendelkezel műszaki végzettséggel/háttérrel, jelentős gyakorlati tapasztalat előnyt jelent
  • szeretsz emberekkel foglalkozni és élvezed a kihívásokat
  • képes vagy a hatékony és önálló munkavégzésre, nem jelent gondot több feladat egyidejű elvégzése
  • élvezed a változatos munkakörnyezetet és hajlandó vagy a hétvégi munkavégzésre
  • beszélsz angolul
  • rendelkezel B kategóriás jogosítvánnyal

Amit a Meininger kínál:

    Számos előnnyel jár, ha csatlakozol a Meininger csapatához. Nem csak professzionális munkakörnyezetet, kreatív mozgásteret is biztosítunk számodra, mely számos lehetőséget kínál személyes fejlődésedhez. Fontosnak tartjuk, hogy kollégáink önállóan és egy csapat részeként is megállják helyüket, önálló gondolataikkal, kreatív ötleteikkel hozzájáruljanak a Meininger fejlődéséhez.

    Ha új kihívásokra vágysz, ha szeretnél betekintést nyerni egy olyan nemzetközi szállodalánc mindennapjaiba, melynek működése eltér a hagyományostól, örömmel vesszük jelentkezésed:

  • versenyképes juttatási csomag
  • extra szabadnap minden Meiningernél eltöltött év után, céges jubileumok
  • ingyenes éjszakák a Meininger szállodákban, kedvezményes árak családtagok és barátok részére
  • céges rendezvények, csapatépítő összejövetelek, M-Day
  • fejlődési és előrelépési lehetőség egy nemzetközileg növekvő vállalat részeként

Állás, munka területe(i):

  • Építőipar, Ingatlan
  • Épületkarbantartó
  • Gyártás, Termelés
  • Karbantartó, Szervizes
  • Szakmunka
  • Műszerész
  • Teljes munkaidő

Szükséges tapasztalat:

  • Mindegy, vagy nem igényel tapasztalatot

Szükséges nyelvtudás:

  • Angol - Középfok/kommunikációképes szint

Munkavégzés helye:

1093 Budapest, Csarnok tér 2.

Jelentkezés:

Amennyiben úgy gondolod, szívesen csatlakoznál a Meininger csapatához, küldd el rövid motivációs leveled és fényképes önéletrajzod a fizetési igény megjelölésével! Várjuk jelentkezésed!