Aranyparázs Kulturális és Közösségi Egyesület

Művészet, sport, szabadidő ● Előadó-művészet

4031 Debrecen, KISHEGYESI ÚT 58. IV. emelet 13. ajtó
0-10 munkavállaló
2019 óta

Bemutatkozás

Jelen vagyunk Európában és egész Magyarországon 2011 óta.
Az Aserdus Produkció több, mint egy tűzzsonglőr előadás – egy igazi művészeti élmény, mely dinamikusan fokozódik, miközben a tűztáncos lányok folyamatos kapcsolatot építenek a közönséggel. Társulatunk tagjai színházi szakemberek, ezért a koreográfiák precizitása és szinkronitása mellett az előadóművészeti értékekre is kiemelt figyelmet fordítunk. A színházi tapasztalatok mellett művészeink között filmes szakemberek is dolgoznak, akik a speciális effektek területén tevékenykednek, így a földi tűzijátékok mellett számos egyedi pirotechnikai megoldás is színesíti a műsort.
A biztonság mind a fellépők, mind a szervezők számára elsődleges. Társulatunk rendelkezik a szükséges pirotechnikai és tűzvédelmi bizonyítványokkal.

Galéria

Dolgozói értékelések

A céget kevesebb mint három munkavállaló értékelte

Ha van tapasztalatod a cégnél értékeld a céget pár perc alatt név nélkül és segítsd az álláskeresők közösségét.

Értékelem

Vélemények

A cégről még nem írtak szöveges véleményt

Ha van tapasztalatod a cégnél értékeld a céget és mondd el a véleményedet pár perc alatt név nélkül és segítsd az álláskeresők közösségét.

Megírom a véleményem

Állások

Jelenleg nincs meghirdetett állás

Ha szeretnél értesülni új állásokról, akkor kövesd a céget!

Kövess minket