- Szakemberek
- Áruházi működés
- Budapest
Hús értékesítési munkatárs (FERENCVÁROS)
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Milyen feladatok várnak Rád?
- a kihelyezési alapelveknek megfelelően elhelyezi az árukat a hűtőpultokban
- gondoskodik arról, hogy az eladótérben mindig megfelelő mennyiségű, választékú és fogyaszthatósági határidejű áru álljon rendelkezésre
- kihelyezett termékeknél a szavatossági időt figyeli, megfelelően dokumentálja
- a húspult, hústerem feltöltésekor kiemelt figyelmet fordít a nyomonkövetési dokumentáció vezetésére
- hűtőterem-hőmérsékleteket, maghőmérsékleteket ellenőrzi
- a vásárlókat kiszolgálja, kérdéseikre válaszol, tanácsot ad, felhívja a figyelmet az aktuális akciókra
- a vásárlók igényeinek megfelelő mennyiségű és fajtájú friss hústerméket a megfelelő technológiai előírásoknak megfelelően darabolja, szeleteli, csomagolja (igény esetén darálja), méri és árazza (erre alkalmas mérleg segítségével)
- HACCP előírásokat naprakészen ismeri, a szükséges nyomtatványokat vezeti
Amire szükséged lesz a pozíció betöltéséhez:
- Befejezett általános iskolai tanulmányok
- Kereskedelemben szerzett szakmai jártasság
- Csapatszellem megléte
- Értékesítési- és vevőorientált gondolkodásmód
- 2 műszak vállalása
Előny: hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat
Miért jó nálunk dolgozni?
- Stabil alapjövedelem
- Készpénzben is kivehető cafeteria
- Bejelentett, törvényes foglalkoztatás
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségek
- Segítség a betanulásban
- Stabil hátterű vállalat
- Összetartó, képzett csapat
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Gyűjtőszámlák kiállításaSzállítói bónusz és szolgáltatás elszámolás, valamint a számlázás támogatásaKapcsolattartás a társosztályokkal, Metro áruházakkal, vevőkkel és külső
Hivatkozás
d302f5ac-c8a0-42b8-90bf-e6ce94d2d9c5
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A vásárlói szokások és a piaci szereplők megértése, nyomon követéseVálaszték kialakításaSzállítói bázis fejlesztéseAz éves, illetve szezonális promóciós terv megtervezése é
Hivatkozás
b838879f-3777-4875-a565-ef69dff5e334
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kontrolling
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Logisztikai szolgáltatóval történő havi elszámolási folyamat lebonyolításaEllátási lánc területhez kapcsolódó, rendszeres és eseti jellegű kimutatások elkészítéseEllátási l
Hivatkozás
b308fdc9-96ce-4784-bba8-823dbd17ff2a
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Logisztika / Ellátási lánc
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Napi szintű együttműködés a METRO logisztikai szolgáltatójával e-mailen és telefononSzállításokhoz kapcsolódó egyeztetés az áruházakkal, beszállítókkalCikklistázás és adatk
Hivatkozás
668c6302-ab40-432d-8b5e-99aaf7f25887
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Központi People&Culture osztály
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Együttműködés a központi toborzókkal a felvételi igények és prioritások megértése érdekébenNapi kommunikáció az áruházi HR generalistákkal az áruházi üres álláshelyek nyomo
Hivatkozás
2e6c6be6-d480-4894-9cdf-dfa95cb10e6e
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kontrolling
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Kiszállítási területhez kapcsolódó kontrolling feladatok (P&L, költségek, KPI-k)Havi zárási folyamatban való aktív részvételHavi előrejelzések, tervek készítése és nyomon k
Hivatkozás
08e3fc07-4b8f-47da-947d-b9fc6c8d128f
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kereskedelem-, és piacelemzés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Piaci adatok feldolgozása, elemzése, értelmezése, valamint javaslatok, riportok, prezentációk készítéseCRM aktivitások készítése és CRM folyamatok támogatásaA vevők teljesí
Hivatkozás
c62847e7-02b3-42d6-9a02-eebc82d075df
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Úrrét 236, Kecskemét
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Kecskemét
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Metro áruházban vásárolt termékekkel kapcsolatos szolgáltatások, reklamációs és szerviz ügyek inztézéseMinőségvizsgálat kezdeményezéseJótállási jegyek garancialevelek kiadá
Hivatkozás
880df8e4-445d-4b09-8c6c-47289046cbc0
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
József Attila utca, Miskolc
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Miskolc
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
a9430019-3327-45ea-82a5-e7429b974a8b
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
11-es Huszár út 210, Szombathely
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szombathely
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék-ártáblák jelölések ellenőrzé
Hivatkozás
554fd242-6f7d-48c7-93da-23ba99a5c8aa
Lejárati dátum
01/01/0001