Talpra állni egy motorbaleset után

Olyan munkát végezni, amit az ember nem csinál szívesen, és ebbe már huszonévesen belefáradni senkinek nem egy életcél. Raczkó Zoltán is ebben a mókuskerékben élt egészen addig a napig, amíg motorbalesetet nem szenvedett egy koncertre menet. A baleset teljesen megváltoztatta az életfelfogását és azzal kezdett el foglalkozni, amit igazán szeret: a motorozással.

Saját blogot indított, írt egy motoros lapnak, jelenleg pedig baristaként dolgozik egy motoros kávézóban, miközben a saját vállalkozása beindításával foglalkozik.

P: Hogy történt a baleset?

Zoltán: 2017 nyarán történt ez, amikor egy motorozás alkalmával egy szemből érkező autó nem adta meg az elsőbbséget és összeütköztünk. Megsérültem és mentő vitt el a kórházba, Szentesre. A lábam sok helyen eltört, a sérülés pedig sajnos maradandó lett és így 2 centivel rövidebb az egyik lábam. Mint egy öregember, olyan lettem, érzem a frontot (nevet). Az elején rettentően fájt, a lábnak a mozgástartománya alapból 140 fok, nekem pedig ez 15 fok volt az elején.

P: Mennyi idő alatt épültél fel?

Zoltán: A felépülés elég hosszadalmas volt, otthon mozgolódtam járókerettel, házon kívül meg tolószékben tologattak, meg két mankóval jártam. 3 hónapig voltam otthon és hát nem voltam nagyon mobil. Amint visszakerültem Szegedre dolgozni, rájöttem, hogy két mankóval nem lehet közlekedni, mert nincs szabad kezed. Úgyhogy át kellett álljak az egy mankóra, mellette jártam gyógytornára és rehabilitációra, heti négyszer-ötször. Amit előtte tudtam fizikailag, utána a töredékére sem voltam képes, 50 évet öregedtem. De tök jó sztorik jöttek ki belőle, iszonyat sok poén, és igyekeztem jól felfogni.

P: Hogy tudtad ennyire pozitívan megélni ezt?

Zoltán: Úgy éreztem, hogy nincs más választásom. Ez van, ezen túl kell lépnem. Sokszor volt nehéz, de az segített, hogy mikor otthon voltam, motoros műsorokat néztem. Voltak olyan inspiráló sztorik, hogy pl. egy motorversenyző eltörte a lábát, de két hét múlva már megint versenyzett és akkor elgondolkodtam. Elkezdtem azon agyalni, hogy miért kéne abbahagyni a motorozást?! A motorom ugye összetört, így motorépítésben gondolkodtam, mert drága lett volna egy új motort venni, és bele is vágtam. 2 éve épül, szépen ráérősen… 

P: Ezután elkezdtél blogolni a balesetedről és a média is felkapta a történeted.

Zoltán: Elkezdtem leírni a sztorit, nagyon részletesen. Igyekeztem, hogy ne egy horror sztori legyen, magamnak szólt az egész, poénra vettem, meg nyilván ismerősöknek is elküldtem, mert mindig mindenki megkérdezte, hogy mi történt. Ezután találtak meg szépen sorban a médiától, kikerült a történetem a Blikkbe, meg átvették egyéb másik helyek is. Ezzel jött egy ilyen nem nagyon várt népszerűség és egy csomó más lehetőség is.

P: Mivel foglalkoztál még a felépülésed után?

Zoltán: A blogolással egyidőben csináltam egy Facebook oldalt az egyik hobbimnak, a motorépítésnek, ami teljesen komolytalannak indult. Utána jött az, hogy a tesztmotor.hu újságírója megtalált, és megkérdezte, hogy újságíró vagyok-e? Mondtam, hogy nem. Kérdezte, hogy akarok-e az lenni, én meg azt válaszoltam, hogy miért ne. A DGR nemzetközi jótékonysági motoros esemény hazai főszervezője pont akkor kereste meg a tesztmotor.hu-t, hogy írjanak a rendezvényről, és végül ezt a cikket kaptam meg. Érdekelt is a téma, tudtam is róla beszélni és írtam róla egy egész jó cikket. Sokan olvassák és nagyon jó, hogy ennek a részese lehettem egy ideig. Tulajdonképpen innen jött az ötlet, hogy valami hasonlót csináljak én is. Van egy piaci rés: online nem nagyon jelennek meg épített motorok. Elkezdtem utánamenni és csináltam egy weboldalt a Facebook oldalam mellé. Az volt a terv, hogy a motorozásról írjak, később pedig akár termékeket is mögé tehetnék, ahogy a tesztmotor.hu is reklámozza a boltját.

P: Mikor ebbe belekezdtél, egy autóbaleseted is volt.

Zoltán: Igen, belém jött egy pénzszállító, mert nem nézte a táblát és telibe elkapott oldalról. Az autó nagyjából totálkár, senki nem sérült meg, csak én, természetesen (nevet), de csak néhány zúzódásom lett. Ez kicsit visszahúzott, hogy végre elkezdtem építeni az életemet, és egyből jött egy ilyen, de folytattam.

P: Mi volt a terv?

Zoltán: Arra jöttem rá, hogy ha motorozol, az jól néz ki, de nem feltétlenül kényelmes. Ez a kettő egyszerre nem szokott általában összejönni. Mikor a motoromat elkezdtem építeni, kellett egy ruha is, ami nem egy átlagos motoros bőrdzseki. Bementem egy motorosboltba, mondtam, hogy kabátot szeretnék venni. Itthon néztem, hogy mi a piaca ennek és ami jól néz ki, az sajnos drága. Viszont van, aki megengedheti magának, így arra gondoltam, ezzel kéne foglalkozni. Ekkoriban épp a Yamaha-hoz kerestek embert és beadtam a jelentkezésemet. Értékesítőként dolgoztam ott, és főleg a ruházat volt rám bízva, a partnerekkel és az ügyfelekkel egyre jobb volt a viszonyom és sokszor már engem hívtak közvetlenül telefonon, ha szerettek volna valamit venni. Egész jó kapcsolatok alakultak ki ezen a fronton. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy vállalkozást szeretnék indítani, méghozzá egy webshopon keresztül. 

P: Jelenleg egy motoros kávézóban is dolgozol.

Zoltán: Összeismerkedtem a szegedi Barber Shop tulajával; ő is motoros, mentünk párszor motorozni. Szóba került, hogy ő egy ilyet szeretne, ezt megpróbálni, ő volt a legelső barber Csongrád megyében. A motorosok egy olyan közösséget alkotnak, ahol megy a hír, nagy az összetartás. Ő meglátta, hogy Szegeden nagy a motoros élet, de ez nincs összeszedve, nincs a környéken sem ilyen hely. Mondta, hogy szeretne egy olyan borbélyszalont, ami egy kávézóval van összekötve. Kérdezte, hogy szeretnék-e ott dolgozni, és én elvégeztem egy baristatanfolyamot és most ott dolgozom baristaként. Itt lesz hamarosan egy átvevőpontja a webshopomnak. Olyan motorosruhákat fogok forgalmazni, ami tulajdonképpen a mindennapokra is tökéletes viselet. Ez egyszerre elegáns és minőségi, mindenki megnézi és a nőknek is eléggé imponál (nevet).

P: Teljesen más fordulatot vett az életed a baleset után. Alapvetően hogyan gondolsz vissza rá?

Zoltán: Teljesen máshogy kezdtem felfogni a dolgokat. Úgy érzem, hogy azért ez a 27-es egy bűvös szám, és én majdnem beálltam a sorba. Úgy érzem, hogy okkal alakult ez így, nem szabad megragadni egy ponton, élni kell, amit eddig nem nagyon mertem. Most pedig vannak lehetőségek, amikkel ezt megtehetem. Jó lenne nem elszúrni.