A magyar cégek, 86 százaléka továbbra sem tart attól, hogy munkatársaik visszaélést követnek el az informatikai rendszereken keresztül. Még a csalásfelderítés során is csupán 53 százalékuk veszi számításba az elektronikus dokumentumokat bizonyítékként - derül ki az EY tanulmányából.

Alábecsülik az informatika nyújtotta lehetőségeket

"A visszaélések és vállalati csalások terén a vezetők továbbra is alábecsülik az informatika által nyújtott lehetőségeket. Pedig manapság gyakorlatilag a teljes vállalati kommunikáció elektronikusan történik, minden cselekedetünknek valamilyen nyoma van a számítógépünkön, vagy az elektronikus adataink között. A kompromittáló információkat persze el is lehet tüntetni, de hozzáértő szakértők és gyors, hatékony vizsgálat sok mindenre fényt deríthet" - mondta Csomai László, az EY Visszaélés-kockázatkezelési Szolgáltatások menedzsere.

Igaz, nőtt az elektronikus csalásfelderítés ismertsége a vállalatvezetők között, de a válaszadók 29 százaléka továbbra sem hallott erről a lehetőségről, és csupán 10 százalékuk ismeri jól az ilyen eljárásokat. Ezzel összefüggésben a megkérdezettek 47 százaléka a vállalati visszaélések felderítése során egyáltalán nem veszi a bizonyítékok közé az elektronikus dokumentumokat - derül ki az EY Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban című kutatásból.

"Mivel a vezetők nem jól mérik fel a terület súlyát, a vállalatok általában továbbra sincsenek felkészülve az ilyen jellegű visszaélésekre, nem rendelkeznek megfelelő eljárásrenddel, szakértelemmel és technikai felszereltséggel. Különösen igaz ez a kis- és középvállalatokra" - tette hozzá.

Bíznak a munkatársakban

A megkérdezett vezetők 86 százaléka nem igazán fél attól, hogy dolgozóik visszaéléseket követnek el az informatikai rendszeren keresztül. Ez az adat azért is meglepő, mert ebbe a kategóriába olyan gyakori tevékenységek is benne foglaltatnak, mint a kilépő dolgozók saját célú adatmentései. A válaszadók 37 százaléka szerint soha nem fordul elő, hogy kilépő kollégáik magukkal visznek olyan adatokat, fájlokat, amelyek a cég szellemi tulajdonát képezik.

Ennek azonban homlokegyenest ellentmond, hogy a cégek egyik legnagyobb kockázatú informatikai veszélyforrásnak az adatok munkatársak általi szivárogtatását jelölték meg.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

"A vállalatok egyik legnagyobb értéke szellemi tulajdonuk. Ezeket ma már elektronikus formában tárolják, s sok esetben számos munkatárs hozzáfér. Nem gondolják a cégek, hogy egy kilépő kolléga magával viszi a versenytárshoz az üzleti titkokat, vagy akár a legnagyobb vevőket távozás után elcsábítja, mert vitte az összes ügyfél adatát. Ez pedig hamar árbevétel csökkenésben is jelentkezhet" - összegzi Csomai László.

"Sajátos kép rajzolódik ki: egyrészről tisztában vannak a probléma létezésével, másrészt talán az emberi oldala miatt a legtöbb társaság alig tesz valamit az adatlopások ellen. Márpedig a végtelenül élesedő piaci versenyben előbb-utóbb komolyan kezelni kell az ilyen helyzeteket" - mondta a szakember.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, informatika, csalás, korrupció