Az idei a mobil éve lesz – hangzik el a jóslat évek óta, a helyzet azonban az, hogy az új időszámítás már elkezdődött: alkalmazkodsz vagy lemaradsz, más lehetőség nincs. „A téma ma már a legtöbb céget illeti, és attól a ponttól kötelező komolyan venni, amikor a látogatók már több mint 50 százaléka mobilról érkezik. A Profession.hu esetében ez a fordulat nagyjából két évvel ezelőtt következett be, és mára a mobilt tekintjük a mérvadó felületnek, minden más csak ezután jöhet” – osztja meg Varga Balázs, a Profession.hu marketing vezetője.
A kis képernyők ereje
Amikor toborzásról beszélünk, a folyamat első és talán legfontosabb eleme, hogy hány releváns jelöltnek tudjuk megmutatni a lehetőségeket. Tekintettel arra, hogy az okostelefon-használók száma az elmúlt öt évben megháromszorozódott, és a tartalomfogyasztás egyre inkább a kisképernyőkre költözött, vagyis az álláskeresők is többnyire a mobiljukon böngészik a hirdetéseket, már nem tekinthetünk másodlagosként erre a platformra.
Mi következik ebből, és mi történik, ha nem veszünk tudomást mindarról, ami éppen most zajlik a piacon? A recruiter.com felmérése szerint a mobilról jelentkezők negyven százaléka szakítja meg a folyamatot, ha a szükséges karrieroldal, vagy állásportál nincs az eszközre optimalizálva. Hasonlóan fontos tényező az idő is: ha a pályázásra több mint öt percet kell fordítani, a jelentkezők közel egynegyede lemorzsolódik, tizenöt percnél pedig ez az arány már ötven százalék.*
Szemléletet válts!
A szakember szerint ma valamennyi cégnek mobilcégként kellene önmagára tekintenie, de még messze vagyunk ettől. „Sokak számára bármilyen fejlesztés esetén a desktop az elsődleges felület, és talán az utolsó pillanatban néznek rá, hogyan is mutatna az adott tartalom mobilon. Ez ma már nem működik! Mobile first szemléletre van szükség, ami esetünkben például azt jelenti, hogy épp arculatváltásra készülünk, aminek kapcsán legelőször a mobilalkalmazást készítettük el, majd azt adaptáltuk mobilwebre, desktopra, majd pedig az offline térre, vagyis az irodára is. Megkerülhetetlen ez az új hozzáállás azoknak, akik versenyben akarnak maradni.”
Míg a felhasználók rendkívüli módon élvezik a villám sebességgel terjedő új felületet, addig a másik oldalt komoly kihívások elé állítja. „Mivel mobilon keresztül csatolni egy CV-t, vagy épp megvásárolni egy terméket a kis képernyő miatt nem könnyű, a felhasználók minél egyszerűbb megoldásokra vágynak, az igényekre pedig reagálni kell. Számtalan dilemma felmerül ennek kapcsán, például a mobilalkalmazásra vagy a mobilwebre helyezzük-e a hangsúlyt, illetve a mobilweb reszponzív oldalként jelenjen-e meg, vagyis ugyanolyan legyen-e, mint desktopon, csak mobilra optimalizálva, vagy inkább az egyszerűsített funkciókkal rendelkező valódi mobilwebet alkalmazzunk. Nálunk ez utóbbi működik, mivel gyorsabb” – sorolja a vezető.
Úton a megoldás felé
A munkaerőpiacot a változások éppolyan élénken érintik, mint egyéb szektorokat.

Varga Balázs
a Profession.hu marketing vezetője
A Profession látogatóinak már több mint 65 százaléka mobileszközről érkezik, azonban a jelentkezéseknek mindössze egyharmada származik ezekről a felületekről. Rá kell tehát vennünk az álláskeresőket, hogy pályázatukat küldjék is el mobilról, de persze a megoldás ennél jóval összetettebb, a korábban emlegetett szemléletváltásnak itt is meg kell jelennie.
A fentiek szerint tehát míg a keresések kétharmada mobilon történik, azoknak csupán a fele váltható jelentkezésre, vagyis a forgalom egyharmada első ránézésre értéktelennek tűnik, de a történetnek itt koránt sincs vége. „Az értékelés szempontjait is felül kell vizsgálni, és a felhasználókkal szemben támasztott elvárásokat az álláskeresési szokásuk szintjéhez igazítani. Ez azt jelenti, hogy azoktól a jelöltektől, akik még csak a folyamat elején járnak, azt várjuk el, hogy meglátogassák az oldalt, a következő lépcső, hogy nézzék meg a hirdetéseket, majd mentsék el vagy küldjék el magunknak a számukra releváns állásokat, és csak ezután reális a jelentkezés, mint elvárás. A sorolt mikrokonverziók mentén már sokkal árnyaltabb a kép, mi is számít értékes és mi értéktelen forgalomnak” – fejti ki a szakértő.
Nem meglepő, hogy az egész folyamatban kiemelt szerep jut a mobilalkalmazásnak, ezért a termékfejlesztés is megkerülhetetlen, de mindez csupán a jéghegy csúcsa. Ha szeretnénk megérteni az alapot jelentő összefüggéseket, és megismerni azokat a stratégiákat, amelyek hatékony segítséget adhatnak az online térben való toborzáshoz, ajánlott meghallgatnunk Varga Balázs előadását a piacvezető állásportál online recruitment gyakorlatáról, a Profession formabontó HR konferenciáján. A számok önmagukért fognak beszélni!

*Forrás: Profession.hu
Készítette: Istók Nikoletta