Milyen szerepet tölt be a toborzás ma a vállalatok életében? Mit nyerhetünk, vagy épp veszíthetünk, ha nem kezeljük a helyén? Proaktív válaszokat hozunk!
A toborzáson ma, amikor a cégek 40 százalékát veszélyezteti a munkaerőhiány, sokkal több múlik, mint bármikor korábban, és a tendencia a jövőben tovább erősödik majd.
„Ideje a recruitmentre stratégiai partnerként tekinteni, aki ugyanis ezt nem teszi meg, garantáltan lemarad a tehetségekért folyó versenyben, és a veszteség számokban is kimutatható lesz. Bizonyos szegmensekben akár a vállalat működését is veszélyeztetheti a toborzással kapcsolatos szemléletváltás hiánya, ahogy ezt már példák is igazolják, elsősorban a vendéglátásban. A verseny a következő években még kiélezettebb lesz, még több nyitott pozícióra számíthatunk, amelyek betöltéséhez stratégiai gondolkodásmódra, jól felépített folyamtokra, és rendszeres mérésekre lesz szükség. Ami lemarad, az végérvényesen kimarad” – osztja meg Varga Balázs, a Profession.hu marketing vezetője, aki nyitó előadásában átfogó képet mutat a magyar munkaerő-piaci helyzetről és a 2019-ben várható trendekről, amelyekről nem árt már most tudni.
Meghívás a legnagyobbak közé
A toborzás ereje és hatása tehát hatalmas, gazdasági előnyt éppúgy jelenthet, mint behozhatatlan lemaradást. De vajon hány cég ismeri fel mindezt? Mutatunk néhány követendő példát! Várkonyi András, a GE toborzási igazgatójaként felel a recruitment folyamatokért Dél-Európában, Kelet- és Közép-Európában, Oroszországban és a német nyelvű területeken. A Talent Acquisition funkció létrehozójaként a HR konferencián elmeséli, mi mindennek kell változnia egy cég gondolkodásmódjában ahhoz, hogy a toborzás valódi lehetőségekhez juthasson. Választ ad napjaink legaktuálisabb kérdéseire, vagyis hogy milyen módon léphetünk ki a taktikai toborzás kereteiből, és milyen megújulásra van szüksége a recruitmentnek ahhoz, hogy bizonyítva erejét a benne rejlő stratégiai potenciál felszínre kerüljön.
Sören Frickenschmidt, Boehringer Ingelheim toborzási részlegének vezetője beavat minket a multinacionális vállalatok legmodernebb toborzási technikáiba. Bemutatja, hogyan váltott a 46.000 főt foglalkoztató, német, globális gyógyszeripari vállalat az adminisztratív feladatok végrehajtásából proaktív toborzói üzemmódba. Szó lesz a proaktív sourcing eszközök bevezetéséről és gyakorlati alkalmazásáról, ahogy a jövőben rejlő lehetőségekbe is bepillantást nyerhetünk.
A munkaerő új értelmezése
Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország korábbi ügyvezető igazgatója rávilágít annak a nem mindennapi döntésnek a hátterére, amiért munkatársaikat deklaráltan a vásárlók elé helyezik. Ennek értelmében a kollégák aktív részvevői a vállalati döntéshozatalnak, legyen szó egy új áruházvezető kiválasztásáról, a nyitva tartás rendjéről vagy a béremelésekről. Miért fontos, hogy a munkatársak megoszthassák ötleteiket és kifejezhessék véleményüket az őket érintő kérdésekben? Hogyan valósítható meg mindez a gyakorlatban, és milyen következményekkel jár a működés egészét tekintve? A szakember előadásából kiderül!
A stratégiai gondolkodás
Danny Hodgson, a Foresight alapítója 15 éve foglalkozik díjnyertes toborzási technikák tervezésével, fejlesztésével, implementálásával mérnöki, FMCG, pénzügyi, digitális, kiskereskedelmi és még számtalan szektorban. A HR konferencián a megüresedett pozíciók betöltésének kihívásairól beszél majd, valamint arról, hogy a munkaerőhiány és az emelkedő toborzási költségek milyen hatással vannak a cégek mindennapi életére. Természetesen ösztönző megoldásokról is szó lesz, ugyanis a taktikai toborzási tervezés a Foresight specialitása, a mára nélkülözhetetlen proaktivitásra sarkallva a munkáltatókat.
Hirtenstein Anikó, a Magyar Telekom toborzási és employer branding csapatának vezetője szerint hosszú út vezet a központosított HR-től a stratégiai toborzás kialakításáig. Anikó nemcsak beszél a szakma megújításának szükségességéről, de arról is tanúbizonyságot tesz, hogy a jövő már most a szemünk előtt zajlik. Bizonyítékul pedig bemutatja az általa kidolgozott új toborzási funkciót, amelyben olyan, valaha futurisztikusnak tűnő elemek váltak valóságossá, mint a videó interjú, az online játék-alapú assessment, az önéletrajz nélküli jelentkezési folyamat és toborzó nélküli toborzás. Valódi siker sztori, jelen időben.
Nem kérdés tehát: a szemléletváltás több mint sürgető, ehhez adunk segítséget a Profession szakmai fórumán. Ne maradjon le az év HR konferenciájáról, biztosítsa helyét most!