Megéri ingázni vagy fontosabb már a távmunka?

Olvasási idő: 6 Perc
HR-stratégia
2023.09.04.

Töltse le
HR Körkép 2023 kiadványunkat!

Érdekel
Megéri ingázni vagy fontosabb már a távmunka?

Az elmúlt pár év alatt bizonyos területeken eljutott a munkaerőpiac arra a pontra, hogyha a vállalatok nem kínálnak távmunkát vagy hibrid munkalehetőséget, akkor nemcsak a potenciális jelöltek, hanem a jelenlegi alkalmazottak elvesztését is kockáztatják. Viszont sok cég még mindig ragaszkodik az irodai jelenléthez. Mit szólnak ehhez a munkavállalók? Megéri küzdeni a személyes munkavégzésért?

Hogyan vélekednek a jelenlegi lehetőségekről a munkavállalók?

Az Executive Networks 2023 Future of Working and Learning globális kutatása szerint a szellemi munkát végző dolgozóknak csak 28 százaléka mondta azt, hogy a vállalatuknál megéri ingázni a munkahelyre. További 46 százalék azt mondta, hogy a munkáltatója nem tesz semmit annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a munkahelyre való bejárást. Ugyanakkor a munkavállalók mintegy fele azt mondta, hogy az irodában való tartózkodás előnyös a karrierépítés szempontjából – részben amiatt, mert hátrányos megkülönböztetést érzékelnek, és úgy gondolják, hogy a közelségi torzítás miatt előnyben részesülnek azok, akik rendszeresen bejárnak.

Az irodába járás egyre több pozícióban vált feleslegessé az elmúlt időszakban, emiatt pedig a munkavállalók bejárási hajlandósága és utazási kedve is jelentősen csökkent. A Profession.hu friss, hazai kutatásából kiderült, hogy tízből hat munkavállalóval (63%) előfordult már az, hogy csak azért nem jelentkezett egy állásra, mert túl sok utazást igényelt volna a munkahelyre való bejutás. Ez az arány magasabb a azoknál, akik jelenlegi munkahelyükön szabadon dönthetnek arról, hogy bejárnak-e dolgozni vagy otthonról teszik azt.

A megkérdezett munkavállalók több mint fele átlagosan napi 30 percnél kevesebb időt tölt el munkába járással (oda és vissza) egy nap. További egyharmaduk (29%) fél-1 órát tölt ingázással, míg 20 százalékuk 1-2 órát vagy annál többet is utazik, ami jelentős időt szakít ki a napjukból, így nem meglepő, hogy egyre fontosabb döntési pont az utazással töltött idő az álláskeresés során.

A felmérésben arra is fény derült, milyen mértékben térítik meg az utazási költségeket a vállalatok. Tízből négy munkavállaló tömegközlekedéssel jár be dolgozni, de közel ennyien, 34 százaléknyian vannak azok, akik saját autóval teszik ezt, mégis, a válaszadó alkalmazottak 47 százalékának nem járul hozzá jelenlegi munkaadója az utazási költségeihez, ami szintén elgondolkodtathatja őket, megéri-e bejárni a munkahelyükre.

Mit tehetnek a vállalatok, hogy növeljék a bejárók arányát?

Jelenleg sokan negatívan gondolnak az ingázásra, hiszen az utazással töltött időt számtalan más, fontosabb dologra is használhatnák, és sokszor az irodában töltött idő sem hatékony vagy kellemes, ami tovább növeli a hátrányok listáját. A kollégákkal való interakció sem mindenkinek vonzó, a családdal és a barátokkal való időtöltés a legtöbbek számára fontosabb, mint a személyes munkavégzéssel járó emberi kapcsolatok ápolása.

A vállalatok persze próbálnak egyre több juttatást kínálni, hogy visszacsábítsák a munkavállalókat az irodába. Ha mindenképpen ragaszkodunk a teljesen irodai vagy a hibrid (kötelező irodai napokat tartalmazó) munkavégzéshez és szeretnénk megtartani a dolgozókat, valamint elkötelezettebbé tenni a csapatot, az irodába járást céltudatosabbá és "ingázáshoz méltóbbá" kell tennünk.

Ehhez világosan meg kell fogalmaznunk, hogy miért és hogyan optimalizálhatja az irodában való munkavégzés az együttműködést és az innovációt. Egyértelművé kell tennünk az előnyöket úgy, hogy mégis egyenlő esélyt biztosítsunk mindenkinek az előrelépésre és a fejlődésre, függetlenül attól, hogy hol végzik a munkát. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem fogunk olyan megoldást találni, ami minden munkavállalónak megfelelő lesz, ezért érdemes rugalmasan kezelni a munkavégzéssel kapcsolatos kérdéseket és elvárásokat.

Milyen előnyöket használhatunk ki?

Az irodák javíthatják a munkavállalók jóllétét

A világjárvány alatt rengetegen küzdöttek az elszigeteltség nehézségeivel, ami után sokaknak örömet jelentett a lehetőség, hogy kimozdulhatnak otthonukból. Míg a napi irodai ingázáshoz való visszatérés nem vonzó azok számára, akik élvezték az otthoni munkavégzés rugalmasságát, azoknak, akik nehezen tudták meghúzni a munka-magánélet közti határt a négy fal között, most újra megtalálhatják a megfelelő egyensúlyt az irodai és otthoni munkavégzés között.

Gyakran mondják, hogy nem minden munkakör alkalmas otthoni munkavégzésre, de az is igaz, hogy nem minden otthon alkalmas munkahelynek. Az irodai szabványoknak és szabályozásoknak köszönhetően itt minden munkavállaló ugyanolyan munkakörülmények között, megfelelő környezetben, megfelelő eszközökkel dolgozhat, ami adott esetben otthonról nem biztos, hogy megoldható (állítható asztal, csendes légkör, önálló iroda). Ha tehát lehetőséget biztosítunk csendes munkavégzésre, együttműködésre, kikapcsolódásra, fizikai és mentális támogatást nyújtunk kollégáinknak, nagy valószínűséggel ki is fogják használni ezeket az opciókat.

Az irodák hatékonyabbá tehetik az együttműködést

Ha valaki otthonról dolgozik, különösen hosszabb időn keresztül, a kapcsolati hálója jelentősen beszűkülhet azokra az emberekre, akikkel csak közvetlenül kell együtt dolgoznia. Az irodában való jelenlét lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy olyan emberekkel is kapcsolatba lépjenek, akikkel nem feltétlenül érintkeznek naponta. Ezek a spontán beszélgetések egy kávé mellett vagy a folyosón elhaladva rendkívül értékesek lehetnek.

Ráadásul sokkal könnyebb szemtől szemben látni a másik reakcióit, mint egy képernyőn keresztül, ami sokkal személyesebb beszélgetéseket eredményez, ahol valóban betekintést nyerhetünk az többiek jóllétébe vagy épp munkájába és ahol szükséges, támogatást nyújthatunk.

Az irodák nagy hatással vannak a vállalati kultúrára, a munkáltatói márkára és a személyes kapcsolatokra is

A szervezeti kultúra hatással van az emberek munkahelyi jóllétére, és biztosítja, hogy elkötelezettebbek legyenek, valamint eredményesebben végezzék a munkájukat. Az, amit az alkalmazottak nap mint nap az irodában tapasztalnak, kihat a vállalat hírnevére. A vállalkozások egy irodahelyiségen keresztül kommunikálhatják márkaidentitásukat, értékeiket, így pedig az alkalmazottak, az ügyfelek és a látogatók fizikailag is megtapasztalhatják, milyen légkör uralkodik a szervezetben. Ez segíthet az üzletszerzésben és a tehetségek bevonzásában is.

Az irodai „konyhai beszélgetések” jelenősége is jól dokumentált, ezek a semleges terek olyan helyszíneket biztosítanak a munkavállalóknak, ahol gond nélkül beszélhetnek tapasztalataikról, élményeikről. Akár munkával kapcsolatos témáról, akár egy személyes probléma megosztásáról van szó, ezzel fontos kapcsolatokat építenek a kollégák, ami szintén segítség az erősebb vállalati kultúra kialakításában.

Fizikai tér nélkül nehezebb olyan tevékenységeket és gyakorlatokat is megvalósítani, amelyek erős vállalati kultúrát teremtenek. Az olyan irodai programok, mint a csapatépítő események, ahol az emberek személyesen látják egymást és csoportként lépnek kapcsolatba egymással, fokozzák a csapatszellemet, és segítenek a szakmai kapcsolatokat személyes kapcsolatokká alakítani.

Ha odafigyelünk a fentiekre, hangsúlyozzuk az irodai munkavégzés előnyeit, és legfőképp nem kényszerítjük a dolgozókat a bejárásra, sokkal nagyobb változást érhetünk el a hatékonyságukban, elköteleződésükben és a vállalati kultúra erősödésében, mintha kötelező napokat írunk elő és elvárjuk, hogy mindenki a legjobb énjét mutassa, ha a többiek között van. Emellett pedig mindenképpen érdemes megkérdezni alkalmazottainkat arról, mit tehetünk azért, hogy megérje nekik a bejárás, hiszen lehet, hogy valakinek utazási támogatás, másnak pedig a közös programok jelentik azt az extra pontot, ami kimozdítja őket az otthonukból.

Készítette: Varsányi Zsófi

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le
HR Körkép 2023 kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X