A legtöbb ember számára a munka nem egy választható opció, hiszen pénzre van szükség a megélhetéshez, a pénzért pedig dolgozni kell. Mivel azonban a munkahelyünkön töltjük el a napunk igen tetemes részét, egyáltalán nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá, mit vált ki belőlünk. Nagyon káros tud lenni, ha az ember nem szereti a szakmáját, a munkahelyét, de az sem egészséges, ha valaki túlzottan szereti, csak a munkájának él, és minden mást háttérbe szorít az életében.
Mindkét véglet létező jelenség, és sajnos gyakoribb, mint gondolnánk. A kiégés (burnout) általános motiválatlansággal, fásultsággal jár, az ember már a munkahelye gondolatától is rosszul érzi magát. A munkamánia ennek ellentéte: az érintettek saját magukat hajszolják túl, mindent kézben akarnak tartani, semmit sem bíznak szívesen másra, maximalisták.
Ideális esetben a munkavállalók valahol középen helyezkednek el: szeretik a munkájukat, de más dolgoknak is helyet szorítanak az életükben. Fontos számukra, hogy jó teljesítményt nyújtsanak a munkahelyükön, de nem áldoznak be mindent a cég oltárán. Olyan munka-magánélet egyensúlyra törekednek, ami mindkét fél számára megfelelő, munka mellett valóban marad idejük, kedvük, energiájuk élni. Ez sem a munkamániás, sem a kiégett emberek esetében nem valósul meg.
Burnout: véget nem érő mókuskerék
A kiégés azokra jellemző leginkább, akik olyan szakmában dolgoznak, amit nem szeretnek, így nem elégedettek a munkakörükkel, a feladataikkal, nem érzik jól magukat a cégnél. Gyakran váltja ki a túlterheltség, az elismerés, megbecsülés hiánya mind anyagi, mind egyéb értelemben. A kiégés előfordul magasabb és alacsonyabb beosztású emberek esetén egyaránt, habár az idáig vezető tényezők eltérők lehetnek.
Egy alacsony beosztású embernél a burnout egyik legjellemzőbb oka, hogy úgy érzi, hiába dolgozik sokat, nem jut egyről a kettőre, nincs eredménye a munkájának. Súlyosbítja a helyzetet, ha nincs lehetőség érdemi előrelépésre, alacsony a fizetés, negatív a munkahelyi légkör, a munkakör pedig nem jelent kihívást az illető számára. Az érintett minden napját egy mókuskeréknek éli meg, fásult, motiválatlan, nem szívesen jár dolgozni, tehernek éli meg a munkáját.
Magasabb beosztásban a kiégés gyakran a túlterheltség eredménye. Ahogy az ember küzd a céljaiért, például egy kinevezésért, előléptetésért, szinte észrevétlenül hajlamos egyre többet vállalni, a rengeteg feladat pedig maga alá temetheti, belefásulhat. Vannak, akik jól bírják a terhelést, sőt, élvezik is, hogy rengeteget dolgoznak, ettől nélkülözhetetlennek érzik magukat. Belőlük lesznek jó eséllyel a munkamániások, a többiek viszont egy idő után kiégnek a túlterheltségtől, a fejük fölött tornyosuló feladatoktól, amik sosem fogynak el.
Milyen jelei vannak a kiégésnek?
Alacsony és magas beosztás esetén egyaránt jellemző, hogy a kiégés következtében a motiváció egyre halványabb, végül teljesen megszűnik. Az érintettek legtöbbször a nap túlélésére koncentrálnak, nem érdekli őket, milyen teljesítményt nyújtanak, és hogy ez milyen hatással van a cégre. Csak annyit dolgoznak, amennyit muszáj ahhoz, hogy megtartsák az állásukat – sokszor csak addig, amíg nem találnak jobbat.
A burnout eltéveszthetetlen tünete, hogy az érintett már attól a gondolattól is rosszul érzi magát, hogy be kell mennie dolgozni. Reggelente nagyon nehezen kel fel, folyton fáradt, levert, fásult. A munkahelyén egész nap azt várja, mikor mehet haza, de otthon sem tud igazán kikapcsolni. Súlyos esetben a kiégett dolgozó már a szabadnapján is azon stresszel, hogy másnap munka van, hosszabb szabadsága alatt gyakran gondol arra, mennyi van még hátra, még meddig nem kell visszamennie dolgozni.
A burnout nagyon lesújtó állapot, és kijönni belőle igen nehéz, van, hogy nem is lehet. Ezért kell a megelőzésre helyezni a hangsúlyt: könnyebb el sem jutni idáig, mint a fennálló problémát kezelni, azt ugyanis sokszor már csak a munkahelyváltás oldja meg.
Munkamánia: majd pihenek a sírban!
A burnout szöges ellentéte, de legalább ugyanis súlyos probléma a munkamánia. Ez nagyon gyakori vezető beosztású embereknél, vagy olyanoknál, akik magasabb pozíció eléréséért küzdenek, de azoknál is, akik egyszerűen csak szorgalmasabbak az átlagnál. Ahogy említettük, a folyamat gyakran észrevétlen: az ember bevállal egy-két pluszfeladatot azért, hogy némi előnyre tegyen szert, és őt léptessék elé. Vagy vezetőként azért, hogy előrébb vigye a céget, jobb eredményeket érjen el. És ahogy jönnek a sikeres, úgy a további motiváció is, hogy vállaljon még többet, hiszen eddig hasznára vált.
A maximalista, szorgalmas embereket egy idő után „bekebelezi” a munka. Mindig csak még egy kicsit többet vállalnak, míg végül alig marad idejük bármi másra. Az estéket, a szabadnapjaikat is a munkának szentelik, ők azok, akik hazaviszik a munkát, folyton telefonálnak vagy e-maileket írnak, és szinte sosem érnek rá. Nem ritka, hogy alvásra is sajnálják az időt, ami azt jelenti, hogy beérik akár 4 óra alvással is egy nap.
A munkamániás emberek magánélete bánhatja a rengeteg munkát: nincs idejük a családra, barátokra, a környezetük pedig egy idő után ezt zokon veszi. A barátok elkopnak, a családi kötelékek lazulnak, sajnos arra is van példa, hogy családok esnek szét az anya vagy az apa munkamániája miatt.
Az egészségük is megsínyli, hogy sokat dolgoznak: hosszú távon a kevés alvás és a stressz nagyon káros hatással van az immunrendszerre. A szervezet jelezhet azzal, hogy nem tud hatékonyan küzdeni a kórokozók ellen, így az érintett gyakran betegszik le, de a túlhajszoltság szív- és érrendszeri panaszokkal is járhat.
A munkamánia legjellemzőbb jelei
Az érintett sokszor nem veszi észre, hogy munkamániás, elsősorban a környezetnek szokott feltűnni, hogy túl sokszor hallják, hogy „nem érek rá, dolgoznom kell”. A túlórák, a késő esti hazaérések is szemet szúrnak annak, aki egy háztartásban él egy munkamániással. Elmaradnak a családi programok, elkopnak a barátok, a munkamániás ember elszigetelődik – és a sok munka mellett ez nem is igazán tűnik fel neki.
Ha valaki egyszer-egyszer hazaviszi a munkát, az még nem munkamánia, ahogy az sem, ha néha bevállal némi túlórát. De amikor ez rendszeressé válik, és hetente többször, akár minden nap előfordul, van ok gyanakodni. Egy munkamániás gyakran úgy érzi, nélküle minden összeomlik, és csak ő maga képes kézben tartani a dolgokat, csak ő végzi el rendesen a feladatokat. Ezért nem engedi meg magának, hogy pihenjen. Nem ritka, hogy ha el is megy szabadidős programokra, családi nyaralásra, ott is gyakran foglalkozik a munkával, viszi magával a laptopot, telefont, és folyamatosan kapcsolatban van a munkahelyével.
Mi a megoldás?
Mind a munkamánia, mind a burnout esetében jobb odafigyelni a megelőzésre, mint a már kialakult problémát kezelni. A környezetünkben élők véleménye, észrevételei nagyon fontosak, mert nem ritka, hogy nekik előbb tűnik fel, hogy gond van, mint nekünk. Mindkét esetben a probléma felismerése az első, és talán a legfontosabb lépés, hiszen enélkül nem tudunk tenni semmit.
Pszichológus, esetleg coach segíthet abban, hogy megtaláljuk a munka-magánélet egyensúlyát. Burnout esetén a kezdeti motiváció megtalálása fontos, és hogy változtassunk azokon a dolgokon, amik miatt kialakult a helyzet. Előfordul, hogy csak a munkahelyváltás oldja meg a problémát, más esetekben elegendő coach segítségével motivációt keresni, és meglátni a pozitívumokat a munkánkban.
Munkamánia esetében szintén szükség lehet szakember segítségére ahhoz, hogy úgy szervezzük a mindennapjainkat, hogy ne csak a munkának legyen benne hely. El kell tudni engedni a folyamatos kontroll iránti igényt, és néhány feladatot át kell adni másoknak. Ez nem könnyű egy olyan embernek, aki mindent maga akar elvégezni és felügyelni, de a szakember megkönnyítheti a folyamatot.
