Hogyan tűnjünk ki az unalmas álláshirdetések sorából, és egyáltalán, hol hirdessünk?

Olvasási idő: 7 Perc
Nagyvállalatok
2017.05.21.

Töltse le az
Álláshirdetések a HR Bullshiteken túl kiadványunkat!

Érdekel
Hogyan tűnjünk ki az unalmas álláshirdetések sorából, és egyáltalán, hol hirdessünk?

Hogyan tűnjünk ki az unalmas álláshirdetések sorából, és egyáltalán, hol hirdessünk?

A legjobb munkaerő megtalálása és megnyerése nem könnyű feladat, hiszen az igazán jó szakemberek szinte minden területen válogathatnak a lehetőségek közül. Ahhoz, hogy kellőképpen vonzóvá tegyük számukra a cégünket, érdemes kiemelt figyelmet fordítani az employer brandingre, vagyis a munkáltatói márkaépítésre. Ennek lényege, hogy olyanná formáljuk a cégünkről kialakított képet, hogy vonzóvá tegyük magunkat munkaadóként is.

A sikeres employer brandinghez több részletre is kiemelt figyelmet kell fordítani, többek között arra is, hogy ha új munkaerőt veszünk fel, milyen a kiválasztás folyamata. Nemcsak azoknak alakul ki ugyanis véleményük a cégről, akik itt dolgoznak, hanem azoknak is, akiket nem vettünk fel. Fontos, hogy ők ne távozzanak rossz szájízzel, mert a negatív vélemény gyorsan terjed, hála a közösségi médiának.

TUDJON MEG TÖBBET: [thrive_2step id=’637′]Töltse le gyakorlati útmutatónkat toborzáshoz PDF formátumban![/thrive_2step]

Az employer brandinget az első pillanattól szem előtt kell tartani, vagyis már az álláshirdetés megfogalmazása, stílusa sem mindegy. Más szempontból is érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani a hirdetéseinkre, mert nagyon komoly szerepük van abban, hogy mennyire sikerül a legalkalmasabb jelölteket megtalálni. Egy jó álláshirdetés már félsiker, ennek ellenére számos esetben elég elkeserítő, amit álláshirdetés címszó alatt látni lehet.

Nem ismerik fel a jelentőségét

Sok cégnél ott kezdődnek a bajok, hogy nem ismerik fel, mennyire fontos egy jól megírt álláshirdetés. Ezt az is erősíti, hogy pár évvel ezelőtt olyan mértékű volt a munkanélküliség, hogy a legrosszabb, szinte nulla információt tartalmazó hirdetésekre is özönlöttek a jelentkezők. A cégeknek nem igazán kellett magukat megerőltetni, elég volt annyi, hogy vesznek fel embert.

Ez azonban már nincs így: az álláshirdetés nagyon fontos abból a szempontból, hogy vonzóvá tegye az ajánlatot az értékes munkaerő számára. Már nem elég annyi, hogy egy mondatban leírjuk, milyen pozícióra keresünk embert, egy másikban pedig esetleg, hogy mik az elvárásaink. A hirdetésünknek figyelemfelkeltőnek kell lennie, ki kell tűnnie a többi közül, és persze az is lényeges, hogy eljusson a megfelelő célcsoporthoz.

Mi a baj a hirdetések zömével?

Röviden: sablonosak, és kevés információt tartalmaznak. Néha még az sem egyértelmű egy-egy álláshirdetés alapján, hogy tulajdonképpen mi is lesz a leendő munkatárs feladata. Legyünk őszinték, így elég nehéz megtalálni a megfelelő embert.

Egy példa rossz hirdetésre:

Marketinges területre keresünk munkatársat.

Elvárások:

Angol nyelv felsőfokú ismerete, további nyelvismeret előny

Minimum 5 év releváns tapasztalat

Grafikai és tördelési ismeretek

Kreatív szövegírói tapasztalat

Marketingstratégiák felépítése

Értékesítési tapasztalat

Önálló munkavégzés

Tudjon csapatban dolgozni

Rugalmasság, nagy teherbírás, elhivatottság, lojalitás

Fizetés megegyezés szerint

Lássuk, mitől rossz ez a hirdetés! Látunk benne bármit arról, hogy mit kínál a cég a leendő munkatársnak? Semmit, sőt, az sem igazán derül ki belőle, hogy kit keresnek, marketing területen belül ugyanis rengeteg különböző pozíció, szakma létezik. Nyilvánvaló, hogy a hirdetés írója ezzel nincs tisztában, így viszont elég nehéz komolyan venni az ajánlatot.

Amit viszont tartalmaz az álláshirdetés, az elvárások tömkelege, ráadásul, ha jobban megnézzük, még egymásnak ellentmondó elvárások is szerepelnek (önálló munkavégzés, vs. csapatmunka). Ez a hirdetés nem fog olyan szakembereket vonzani, akik jók a saját területükön, mégpedig azért nem, mert nehezen lehet komolyan venni, nem kínál semmit, és utal a cég hozzáállására: örülj, hogy dolgozhatsz nálunk, a feltételeket majd mi diktáljuk.

Nos, éppen ez az, ami már nem működik, ugyanis a munkavállalók vannak helyzeti előnyben. Egy ilyen hirdetést egyszerűen ignorálnak, és keresgélnek tovább, hogy olyan munkahelyet találjanak, amely korrekt, és nemcsak követel, hanem nyújt is valamit cserébe. Nem utolsósorban pedig tudja, milyen munkatársat keres.

Hol hirdessünk?

Világos, hogy ha a legjobb szakembereket szeretnénk megnyerni, olyan álláshirdetést kell írnunk, ami felkelti a figyelmünket, és kitűnik a többi közül. Nem akarunk ugyanakkor fölösleges jelentkezések tömkelegével szembesülni, ezért célszerű olyannak megálmodni az álláshirdetést, hogy felkeltse annak a figyelmét, akinek kell, eközben pedig kiszűrje azokat, akik nem lennének alkalmasak.

Az elsődleges feladat megtalálni a célközönségünket, és hozzájuk eljuttatni az üzenetet. Ehhez érdemes a közösségi oldalakat használni a toborzásra, és olyan csoportokban hirdetni, melyek az adott szakmák művelőit gyűjtik össze. A példánál maradva, marketing területen marketinges csoportban keressünk, így szinte biztos, hogy csak szakmabeliek fogják majd olvasni az ajánlatunkat.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem is érdemes állásportálokon hirdetni. Mindenképpen érdemes, már csak a nagyszámú megtekintés miatt is, de olyan hirdetést kell írnunk, ami figyelemfelkeltő, és nem veszik el a többi között. Ez persze igényel némi kreativitást és energiaráfordítást, de megéri, mert sokkal könnyebben találhatjuk meg az ideális munkatársakat.

Hogyan tűnjünk ki?

Ahhoz, hogy a sablonos, unalmas, és teljesen információszegény hirdetésrengetegből kitűnjünk, értelemszerűen olyan szöveget kell megfogalmaznunk, ami nem ilyen. Na de milyen a nem ilyen?

Először is, legyünk korrektek, és írjuk le azt is, mit kínálunk a jelentkezőknek! Senkinek nincs kedve egy olyan cégnél dolgozni, ahol elvárások tömkelegével találkozik, de az, hogy mit kap cserébe, ködös, tabutéma. Ha a feltételeket leírjuk, le kell írnunk azt is, mi mit tudunk nyújtani. Ebbe a fizetés is beletartozik, amit nem illik a „versenyképes fizetés” közhellyel megoldani: legalább egy –tól-ig összeget írjunk be!

A másik, hogy nem kötelező beérni önéletrajzokkal és motivációs levelekkel! Egy kreatív álláshirdetés valószínűleg sokkal hamarabb fogja elnyerni egy szakmabeli érdeklődését, mint a szokásos formák. Ha például lektorálásra keresünk embert, érdemes lehet az álláshirdetést telerakni hibákkal – aki megtalálja az összeset, az továbbjutott a következő körre, aki nem, az kiesett. Eleve érdekesebb maga a hirdetés is, emellett előszűrőként is működik, tehát két legyet üthetünk vele egy csapásra.

Maga a megfogalmazás is lehet figyelemfelkeltő: ha nem a szokásos, semleges stílust használjuk, hanem egy kicsit például közvetlenebbek, fiatalosabbak vagyunk (attól függően persze, hogy milyen munkakörbe, milyen típusú kollégát szeretnénk felvenni).

Felejtsük el a közhelyeket, mint például a „dinamikus csapat”, „versenyképes fizetés”, „jó hangulat” stb. Ezekkel minden hirdetésben lehet találkozni, és valójában semmit nem árulnak el a cégről, ezért senki nem is kíváncsi rájuk, mindenki tudja, hogy csak azért vannak odaírva, hogy hosszabb legyen a hirdetés. A közhelyek helyett inkább konkrétumokat írjunk, az ugyanis hiánycikk az álláshirdetésekben.

Vizuális elemek: növelhetik a siker esélyét

Hirdetésünket különböző vizuális elemekkel is megnyerőbbé tehetjük. Tehetünk bele például videót, ami főként a fiatalabb korosztály számára lehet szimpatikus: végre egy cég, ami halad a korral! Sokat számítanak a színek, a kiemelések: azonnal felhívhatjuk a figyelmet a lényegre, és a színvilág arra is utalhat, kit keresünk.

Ha olyan a munka jellege, hogy főleg nőket foglalkoztatnánk (kozmetikus például), vagy éppen férfiasabb terület (IT, gyártómérnök), értelemszerűen teljesen eltérő színvilággal tehetjük figyelemfelkeltőbbé a hirdetésünket.

A célcsoportot megfogalmazás szempontjából is érdemes figyelembe venni. Ha idősebb kollégát keresünk, a közvetlen, bizalmaskodó hangnem nem biztos, hogy jó megoldás, de egy fiatal munkavállalónak kifejezetten szimpatikus lehet a lazának ható légkör. Ugyanígy a betűtípus is lehet fontos elem.

Meg kell dolgoznunk a munkaerőért

Alapvetően az lenne az első és legfontosabb feladat, hogy szakítsunk azzal a hibás szemlélettel, hogy nekünk semmit nem kell tennünk a munkavállalókért, mert már azzal is vonzók vagyunk, hogy lehet nálunk dolgozni.

Ez már nincs így, ugyanis van választási lehetőség. Senki sem szeretne egy olyan cégnél dolgozni, amely láthatóan meg sem próbálja megnyerni a munkavállalókat, hiszen ez sokat elárul a dolgozókhoz való hozzáállásához is. Ha ezt a szemléletet elhagyjuk, könnyebb lesz olyan hirdetéseket írni, amelyekkel fel lehet kelteni az érdeklődést.

 

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le az
Álláshirdetések a HR Bullshiteken túl kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X