Aktuális munkaerőpiac: trendek és esélyek

Olvasási idő: 6 Perc
Munkaerőpiac
2021.01.06.

Töltse le a
HR Körkép 2022 kiadványunkat!

Érdekel
Aktuális munkaerőpiac: trendek és esélyek

Korábbi cikkünkben összefoglaltuk a kihívásokban bővelkedő 2020-as év legfőbb munkaerőpiaci történéseit, mai cikkünkben pedig ezt vesszük górcső alá, hogy melyek voltak a 2020-as év legjellemzőbb trendjei, hogyan változtak az elvárások a jelöltekkel szemben, mit gondolnak az otthoni munkavégzés jövőjéről a munkáltatók, és mi várható 2021-ben. Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetőjének útmutatása következik.

1. Szűkülő piac

Kezdjük az első, és legmeghatározóbb változással, vagyis az álláshirdetések számának csökkenésével, ami egyben egy munkaerőpiaci korszak végét is jelenti. „A Profession.hu adatbázisa alapján az arány átlagosan 25-30 százalék közé tehető. Ha a top öt állásportál számait nézzük, a visszaesés még nagyobb, körülbelül 35 százalék” – osztja meg a kiindulópontnak számító információt Tüzes Imre.

2. A kivételek

Mostanra világosan látszik az, amit tavasszal lehetetlen volt megjósolni: a legtöbb szektort negatívan érintette a váratlan helyzet, azonban míg egyes ágazatok a járvány valódi vesztesei és elszenvedői lettek, addig bizonyos területekre szinte egyáltalán nem volt hatással a változás. „Ilyen például az ingatlanértékesítés, az oktatás, és a mérnök munkakörök, de az IT szektor is csak minimálisan érezte meg a járvány hatásait” – sorolja interjúalanyunk.

3. Fókuszban a kevesebb szaktudást igénylő munkák

A munkanélküliek számának jelentős emelkedésével (a KSH aktuális adatai szerint a szám 300 000 fő körül mozog) párhuzamosan megnőtt a kereslet a kevesebb szaktudást igénylő állások iránt. „A vendéglátóiparból, idegenforgalomból kikerülők, vagy a külföldről hazatérők érzékelhetően olyan irányok felé mozdulnak el, ahová kedvesebb tudásra, tapasztalatra van szükség” – fogalmaz a szakember.

4. Nehezített pálya – a jelölteknek

Az elmúlt hónapok tapasztalati azt mutatják, hogy az álláskeresők nyitottak arra, hogy a korábbi munkájuktól eltérő területekre is jelentkeznek, ugyanakkor több energiát kíván az álláskeresés, mint 2019-ben.

Tüzes Imre

a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője

Bizonyos ágazatokban sokkal több jelentkezés szükséges egy állás megtalálásához. A legnagyobb mértékben a raktáros és bolti dolgozó munkakörökben nőtt meg az egy jelöltre eső jelentkezésszám, de hasonló tendencia figyelhető meg a telefonos ügyfélszolgálati munkák esetén is: jellemzően 20-30 százalékkal többször kell pályázni annak, aki ilyen területen dolgozna.

5. Az idő új dimenziója

Míg 2019-ben a munkáltatók számára jelentett kihívást egy megüresedett pozíció betöltése, addig 2020-ban a jelölteknek lett szükségük nagyobb türelemre. „Ahogy megnőtt a verseny az álláskeresők között egy-egy munkáért, úgy nőtt meg az álláskeresési idő is. Adminisztrációs munkakörökben és a közigazgatásban jelenleg 14 százalékkal, az értékesítésben pedig 10 százalékkal tovább tart az álláskeresés, a tavalyi év azonos időszakához képest” – mutat rá a szakértő.

6. Növekvő elvárások

A fentiekkel összefüggésben a munkáltatók elvárásai nőttek az álláshirdetésekben, a szükséges végzettség, tapasztalat és nyelvtudás tekintetében – ezzel biztosítva a nagy számú jelentkező előszűrését. „A számos területen megjelenő túljelentkezés ellensúlyozásaként csökken azon hirdetések száma, amelyekben a munkaadó nem kér tapasztalatot: míg tavaly ezek aránya 41 százalék volt, idén már csak 35 százalék. Hasonló figyelhető meg a szakiskolai vagy szakmunkásképzői végzettséget igénylő hirdetéseknél is, ezek aránya ugyanis 28 százalékról 21 százalékra csökkent. Ezzel szemben a főiskolai végzettség több álláshirdetésben szerepel követelményként: az arány 30 százalékról 33 százalékra nőtt. Az egyetemi végzettség pedig a hirdetések 5 százalékában lett elvárás, míg 2019-ben csupán a nyitott pozíciók 3 százaléka kívánta meg a legmagasabb végzettséget. Azonos tendencia érvényes az elvárt tapasztalat vonatkozásában is” – fejti ki Imre.

+1 Az otthoni munkavégzés utolsó felvonása

A home office kötelező elemként épült be március közepén a cégek gyakorlatába – függetlenül attól, hogy korábban része volt-e a vállalati kultúrának ez a típusú munkavégzés, vagy sem. A szakember szerint ennek fényében nem meglepő az a tény, hogy a home office jelenség nagyon megosztja a cégeket. „Jelenleg amelyik munkáltató tud, az él vele, de az otthoni munkavégzés jövője már korántsem ilyen egyértelmű. Bár általánosságban a munkaadók hatékonynak találják a műfajt, ha lehetőség lenne rá, visszaállnának a korábban megszokott, irodai működésre – erről árulkodnak az aktuális álláshirdetések is, azokban ugyanis a hosszú távú home office jellemzően nem szerepel.

Mit hoz 2021?

Az előrejelzések az év elejét tekintve még óvatosak, a második negyedévre viszont már optimistább a jövőkép. „Amíg a védőoltás nem lesz elterjedt és az egészségügyi vészhelyzet nem enyhül, addig lassú növekedést látunk reálisnak. Az év első három hónapjára még jó eséllyel hasonló bizonytalanság prognosztizálható, és valószínűleg a 2019-es évhez képest konszolidáltabb aktivitás várható. Áprilistól gondoljuk úgy, hogy erősebb, dinamikusabb visszarendeződés várható” – fogalmazza meg Imre.

És mire számítanak a munkavállalók?

A szakértői előrejelzéssel cseng össze a munkavállalók véleménye is: „A megkérdezettek egyetértenek abban, hogy a rend jövőre helyre fog állni, azonban a mikorra nagyon eltérő válaszokat adtak. Minden 4. munkavállaló gondolja úgy, hogy ez nem belátható időn belül fog bekövetkezni. A válaszadók 11 százaléka bizakodóbb, ők úgy vélik, hogy tavaszra már minden olyan lesz a munkahelyeken, mint a járvány előtt. A kérdőívet kitöltők ötöde a nyárra tette le a voksát, 12 százalék pedig csak az őszben bízik” – tudjuk meg interjúalanyunktól.

A munkavállalók 50 százaléka szerint 2021-ben érdemi változás még nem lesz a munka világában, míg ugyanennyien gondolják úgy, hogy több változás is várható jövőre. „A legjellemzőbb változásként az önállóbb és rugalmas munkavégzést jelölték meg a válaszadók, de a változások között szerepel a kisebb iroda és az alacsonyabb juttatási csomag is. A válaszadók 37 százaléka számít a fizetés csökkenésére 2021-ben, 44 százalék szerint stagnálni fognak a bérek, míg mindössze 6 százalék remél növekedést” – zárja az összegzést a Profession vezetője.

Készítette: Istók Nikoletta

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le a
HR Körkép 2022 kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X