A greenwashing mellett a wellbeing-washing is árthat a munkáltatói márkánknak

Olvasási idő: 5 Perc
Employer Branding
2024.03.21.

Töltse le
Wellbeing - Teljesség a munkahelyen kiadványunkat!

Érdekel
A greenwashing mellett a wellbeing-washing is árthat a munkáltatói márkánknak

Különösen az elmúlt évben rengeteg szó esett a munkavállalói wellbeingről, emiatt pedig azt is hihetnénk, hogy szinte minden vállalat tett már valamit azért, hogy fenntartsák és elősegítsék dolgozóik jóllétét. Ez azonban sokszor csak a látszat.

Mosakodhatnak a vállalatok

A greenwashing, vagyis a zöldre festés kapcsán már találkozhattunk azzal a jelenséggel, aminek köszönhetően a cégek hamis állításokkal, felszínes tevékenységekkel próbálják bizonyítani, bizonygatni környezetbarát működésüket. Így próbálják megnyerni azokat vásárlókat és munkavállalókat, akiknek fontos a vállalati felelősségvállalás, a zöld termékek és a fenntarthatóság.

Ennek mintájára alakult ki a wellbeing-washing fogalom is. Ez a kifejezés sokak számára új lehet, de nemzetközileg egyre nagyobb teret nyert az utóbbi időben, hiszen a munkavállalók egyre tudatosabban reagálnak a környezetükben érzékelhető negatív tapasztalatokra.

A wellbeing-washing esetében a vállalatok és vezetőik a különböző jólléti irányelveket, például a munka-magánélet egyensúlyát, a mentális és fizikális egészség fontosságát hangoztatják, a valós tevékenységeik azonban ezzel nincsenek párhuzamban, érdemi támogatást mégsem nyújtanak. Az ilyen megjelenítések azt a hamis benyomást keltik az emberekben, hogy az adott cégnél jó dolgozni, hiszen virágzik a szervezeti kultúra, a munkavállalók azonban úgy érzhetik, hogy a szervezetük tisztességtelen, sőt képmutató, ami idővel árthat a hírnévnek és a munkáltatói márkának is.

A lehetséges következmények széles skálán mozoghatnak a negatív online értékelésektől kezdve a személyzet távozásán át az érdekelt felek bizalmának elvesztéséig. Ráadásul a munkavállalók hatékony támogatás nélkül továbbra is küzdeni fognak a jóllétükkel, függetlenül attól, hogy a vállalatok nyilvánosan mennyire állítják, hogy törődnek velük.

A munkavállalók egyre inkább felismerik a hamis állításokat

A brit Claro Wellbeing pénzügyi jóllétre szakosodott vállalat friss kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett munkavállalók több mint egyharmada (38%) gondolja azt, hogy a munkáltatója hamis állításokkal próbál magának előnyt szerezni. Minden ötödik munkavállaló mondta azt, hogy a munkáltatóját kritizálták már a jóllét és a mentális egészség terén tanúsított magatartása miatt.

És hogy miben nyilvánulhat meg a wellbeing-washing?

  • A kutatás szerint tízből hét munkahelyen (71%) tartanak a mentális egészség fontosságáról szóló tudatossági napokat vagy heteket, de a szervezetek egészségügyi támogatásait mindössze a cégek 36 százalékánál a tartják jónak vagy kiválónak a munkavállalók.
  • Akkor is wellbeing-washingról beszélhetünk, ha nem állítanak jó példát a vezetők. Például, ha az igazgatónak gyermeke születik, és nem veszi ki a vállalat által kínált és támogatott szülési vagy apasági szabadságot. Hasonló a helyzet akkor is, ha betegen is dolgozni járnak, ezzel azt mutatva, hogy minden körülményt félretéve a munka áll az első helyen, miközben a toborzó kampányokban megértő, támogató, az egészséget előtérbe helyező cégként pozícionálják magukat.
  • Gyakori szituáció az is, ha a rugalmas munkavégzés a fő hívószó az álláshirdetésekben, viszont később kiderül, hogy csak számos feltétel és engedélyezés mellett vehető igénybe a home office vagy épp a hagyományostól eltérő munkaidő. Egy ilyen erős ellentét szintén azt erősíti, hogy csak kifelé hangoztatják a vállalatok a naprakészségüket, valójában viszont nem támogatják a munkavállalóik autonómiáját.
  • Nem mehetünk el amellett sem, hogy a pénzügyi jóllét mennyiben befolyásolja a dolgozók mindennapjait. A pénzügyek miatti stressz hatással van a mentális és fizikai jólétre, a termelékenységre és a munkahelyi elkötelezettségre, mégis a vállalatok mindössze 27 százaléka nyújt valamilyen formában támogatást a pénzügyi jólléthez a felmérés szerint.

Hogyan ne essünk a wellbeing-washing csapdájába?

A hamis állítások közvetítése sokszor a kiemelkedő jelöltekért folytatott küzdelem eredménye. Gyakran a közösségi média az a hely, ahol a szervezetek ezekkel az üzenetekkel szeretnének kampányolni. A Claro kutatásában minden negyedik alkalmazott mondta azt például, hogy a szervezetük a social media csatornáikon keresztül posztol például a mentális jóllétről, ami gyakran tényleg a legjobb szándékkal történik.

A probléma azonban általában a cég csapatai közötti rossz kommunikációból, valamint a vezetőség a munkaerő-felvételi költségek és a fluktuáció csökkentésére, és a munkáltatói értékígéret fejlesztésére irányuló nyomásából fakad. A wellbeing-washing általában azok számára a legnyilvánvalóbb, akik a szervezetnek dolgoznak (vagy dolgoztak). Ők lesznek azok, akik legelőször fogják hallatni a hangjukat akkor, ha saját bőrükön is tapasztalják az üzenetek és a valóság közti különbséget.

Éppen ezért a legjobb mód a wellbeing-washing elkerülésére, ha megfelelő jólléti programot hozunk létre, illetve ha biztosítjuk, hogy a meglévő tevékenységeink és a kapcsolódó kommunikáció megfelel minden szereplő elvárásának.

Fontos, hogy a jelenlegi és a potenciális munkavállalók is bízzanak abban, hogy vállalatunk valóban elkötelezett az egészségük és jóllétük támogatása iránt. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha a hátráltató kihívások megoldására összpontosítunk és kikérjük a véleményüket a témával kapcsolatban, valamint rendszeresen tájékoztatjuk őket és visszajelzéseket kérünk tőlük a különböző programok előrehaladásáról, kihasználtságáról, kihívásairól és sikereiről is.

Készítette: Varsányi Zsófi

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le
Wellbeing - Teljesség a munkahelyen kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X