Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Tűzoltó? Katona? Vadakat terelő juhász? Ugyan már! A fertőzésveszélyes munkák végzői köztünk járnak, akár nap, mint nap találkozunk velük.

Fatális véletlenek, kivédhetetlen tragédiák természetesen bárhol, bármikor előfordulhatnak. Gondolhatnánk, egy hivatásos katona, sofőr vagy villanyszerelő folyton a veszéllyel dacol, hiszen, ha beüt a krach, hirtelen, azonnal veszítheti akár az életét is. Vannak olyanok azonban, akikre alattomosan, szinte észrevétlenül leselkednek a veszélyek, és a legkisebb nemtörődömség a napi rutinban fertőzéshez, hosszabb távon betegségekhez vezet. Mutatjuk, kik vannak leginkább kitéve a ennek.

Szemétszállítók

Elképzelni sem tudjuk, mennyi veszélyes hulladékkal találkoznak minden nap, mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve. Elég véletlenül belenyúlni egy fertőzött tűbe, belélegezni valamilyen maróanyagot, és kész a baj. Talán nem is egyből, hanem évek múlva. Ráadásul a munka közben beszerzett esetleges sebeket, sérüléseket nincs is módjukban azonnal szakszerűen fertőtleníteni. Persze, gépesített teherautókkal, szemétgyűjtő konténerekkel dolgoznak, ám igen nagy körültekintést és odafigyelést kíván, hogy sérülés és fertőzés nélkül teljesítsék a munkanapot.

Ápolók

Ugyancsak a legnagyobb ellenségük: a fertőzésveszély. Kiváltképp az intenzív- és fertőző-osztályokon dolgozó ápolók vannak kitéve veszélynek. Károsak számukra a röntgensugarak, a szennyeződések és csúnya fertőzések, és mivel nap, mint nap közvetlen érintkezésben vannak a betegekkel, sokszor nem is lehet ezeket elkerülniük. Gyakorlatilag mindennek fokozottan ki vannak téve, ami egy kórházban előfordul. Meg kell itt említeni az orvosok közül a radiológusokat, akik egész nap röntgensugárral dolgoznak, így a biztonsági szabályok maximális betartása szükséges.

 Hétköznapi hősök 

Fúrótorony-kezelők

Noha maga a terep is veszélyes, ahol a munkanapjaikat – és sok esetben teljes heteket, hónapokat – eltöltik, hiszen hatalmas gépek között dolgoznak, és a legkisebb figyelmetlenség is tragédiához vezethet. Érdekes módon mégis a fertőzések jelentik a legnagyobb veszélyt esetükben is. Azok a szennyeződések, amelyek egy ilyen tengeri monstrumon előfordulnak, hosszútávon egészségkárosító hatással járhatnak. Nem véletlen, hogy igen jól megfizetik azokat a szakembereket, akik vállalják a veszélyes munkát a fúrótornyokon.

Vámellenőrök

Nemcsak a határátkelőn megforduló összes embert vizsgálják át tüzetesen, de az árukat is átkutatják, azokban pedig bármi lehet. Hiába a gumikesztyű, a légző-maszk használata, a vámosok saját beszámolóik szerint igen gyakran találkoznak olyan dolgokkal, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Vegyszerek, vírusok, ipari szennyeződések mind-mind előfordulnak a kamionok, hajók, vonatszerelvények raktereiben.

Pedikűrös

Ugye, hogy bele sem gondolunk, a láb karbantartói mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve. Azok a nem túl esztétikus jelenségek, amelyekre a tévéreklámok folyamatosan kínálják a gyors megoldást, bizony könnyen vándorolnak bőrről bőrre, emberről emberre. A pedikűrösöknek gyakorlatilag hermetikusan lezárt vegyvédelmi ruhában kéne dolgozniuk ahhoz, hogy biztosan elkerüljenek minden nem kívánt gombát és egyéb fertőzést.

 

Amennyiben kedvet kaptál valamilyen fertőzésveszélyes munkához, vagy éppenséggel szeretnéd ezeket messze elkerülni, feltétlenül használj személyre szabott beállításokat és kérj hírlevelet és Facebook-értesítést!

 

Készítette: Papp Sándor

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala