Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az egy évvel korábbi 9969 esettel szemben az év első félévében három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35-re csökkent - olvasható a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók. Az építőiparban és a mezőgazdaságban 355, illetve 264 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül azonban 10, illetve 5 halálos kimenetelű volt.

Emelkedett a munkabalesetek száma - munka, munkabaleset, biztonság

A legtöbb, 1928 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 870 balesettel, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 664, illetve 661 esetet regisztráltak. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 146, illetve 189.

A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 10 351 munkabalesetből 2546 ehhez a korosztályhoz köthető. Az 55-64-es korú dolgozók között 1679 munkabaleset történt, a korcsoportokat tekintve azonban itt volt a legtöbb, 11 halásos kimenetelű munkabaleset.

A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 27 millió forint munkavédelmi, 445 ezer forint közigazgatási és 130 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki - olvasható a jelentésben.

A kánikulában végezzük kiemelt körültekintéssel a munkánkat, igyunk elegendő folyadékot, és tartsunk gyakrabban pihenőket, elkerülve, hogy szervezetünk túlterheltsége esetleges figyelmetlenséghez, sérüléshez vezessen.

Ha pedig épp állást keresünk, ide kattintva válogathatunk a legfrissebb lehetőségek közül.

Budapesten ezekre a helyekre várják a szakemberek jelentkezését, a vidéki nyitott pozíciókat itt találjuk.

Pályakezdők számára ezek a munkák jöhetnek szóba, a tapasztaltak itt találhatják meg a számításukat.

A középiskolai végzettséggel rendelkezők több mint 3500 állásból szemezgethetnek, a felsőfokú végzettségűek közel 3100 munkahelyre pályázhatnak.

Amennyiben más szempontok érdekelnek bennünket, keressünk személyre szabott beállításaink szerint.

Válogassunk a fenti lehetőségek között, és jelentkezzünk minél több helyre. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben CV nélkül pályáznák, próbáljuk ki a Mobilmunkát

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, munkahely, munkabaleset, biztonság