Távmunkával a fenntarthatóságért

2018. június 04. Forrás: MTI/Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

A telekommunikációs szektor legfenntarthatóbb cége 2017-ben a Magyar Telekom lett.
 

Önnek ajánlott állások

Az ISS-oekom jelentése a 2017. decemberi adatok alapján tekintette át a világ 3800 vállalatának fenntarthatósági működését, mintegy 100 indikátort vizsgálva. A Magyar Telekom az eredményt hosszú évek óta tartó fenntarthatósági tevékenységével érte el, amelyről évente a GRI (Global Reporting Initiative) Szabványnak megfelelő, auditált jelentést publikál – közölte a társaság.

A most megjelent 2017. évi fenntarthatósági jelentés a Telekom 2016-2020-as fenntarthatósági stratégiának megfelelve hangsúlyozza a digitalizáció pozitív hatásait a fenntartható fejlődésre. Ezek közül kiemelik a távmunkát, amelynek környezetkímélő hatása is jelentős: a cég munkatársai tavaly több mint 123 ezer napon távmunkáztak, és ezzel közel 4 millió kilométernyi utat és 20 évnyi utazási időt spóroltak meg.

Távmunkával a fenntarthatóságért - munka, távmunka, fenntarthatóság

A csoport 2014-2017 között nagyjából 600 millió forintot költött olyan környezetvédelmi beruházásokra, amelyekkel már 3. éve megszakítás nélkül karbonsemlegesen működik, karbonkibocsátását ellentételezi környezetvédelmi projektekkel, idén további szolgáltatásokra terjeszti ki karbonsemlegesítési beruházásait.

Főként karitatív és digitális edukációs célok szolgálatában a munkatársak 2017-ben összesen 13 641 munkaórát töltöttek önkéntes munkával, 58,7 millió forint értékű elvi hozzájárulást nyújtva ezzel a társadalomnak. A Telekom célja, hogy 2020 végére a digitális készségek fejlesztését szolgáló kezdeményezéseivel 100 ezer embert elérjen Magyarországon.

A vállalat hisz abban, hogy az infokommunikáció akadálymentesít, hozzájárul a társadalmi különbségek csökkentéséhez, és fokozza az egyén és a közösségek versenyképességét. Ennek jegyében a Telekom tavaly folytatta hálózatfejlesztését és tovább erősítette az együttműködést az Autistic Art Alapítvánnyal, mesetabletek adományozásával támogatva a lakóotthonokban zajló foglalkozások digitális fejlesztését. Továbbá folytatták a Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs programot.

Amennyiben fontos számunkra a fenntarthatóság, itt gyűjthetünk információkat leendő munkáltatónkról, a körülményekről, és arról is, hogy van-e lehetőségünk a távmunkára.

És most nézzük, hol várják jelenleg a legtöbb szakembert:

Szakmunka: 3758 álláslehetőség

Fizikai, segéd, betanított munka: 2223 álláslehetőség

Gáyrtás, termelés: 1507 álláslehetőség

Értékesítés, kereskedelem: 1389 álláslehetőség

Pénzügy, könyvelés: 1129 álláslehetőség

Mérnök: 1104 álláslehetőség

Válogassunk a fentiek között, és pályázzunk minél több helyre. Figyeljük a legfrissebb állásokra is, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben CV nélkül pályáznák, próbáljuk ki a Mobilmunkát

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, munka, távmunka, karrier, fenntarthatóság

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek
www.facebook.com/Profession.hu