Segítség a munkába visszatérő édesanyáknak

2017. november 13. Forrás: mti.hu, Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

Több tízezer édesanyának segít a munkahelyvédelmi akció, nézzük a részleteket!

Önnek ajánlott állások

Évente átlagosan 34.000 kisgyermekes szülőnek segít a munkába való visszatérésben a 2013-ban bevezetett munkahelyvédelmi akció.

Az anyáknak a szülés után nehezebb újra munkahelyet találni, ezért kiemelt kedvezményekkel állami támogatást kapnák a GYES-ről visszatérők foglalkoztatásuk során. A munkahelyvédelmi akció 2013-as bevezetése óta összesen 39 milliárd forint kedvezményt kaptak a versenyszférában azok a munkáltatóknak, akik szülés után visszatérő anyákat foglalkoztattak.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek GYES-ről visszatérőket foglalkoztatnak, mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás alól bruttó 100 ezer forint havi bérig. A kedvezményt kettő, nagycsaládosok esetében három évig vehetik igénybe a vállalatok.

Ez a kedvezmény 2013-ban havonta átlagosan több mint 25 ezer, 2014-ben 37 ezer, 2015-ben 39 ezer, tavaly 37 ezer és 2017 nyaráig 34 ezer kisgyermekes szülő foglalkoztatását segítette elő az üzleti szférában.

Jó hír az is, hogy a munkahelyvédelmi akció támogatásában már részmunkaidős foglalkoztatás esetén is részesülhetnek a GYES-ről visszatérőket foglalkoztatók. A támogatás pedig a családokat és a munkáltatókat egyaránt segíti.

Érdemes megnéznünk a részmunkaidős és időszakos állásokat:

- a 4 órás pozíciókat itt találjuk,

- a 6 órás meghirdetett állásokért kattintsunk ide,

- az időszakos állásokat itt tudjuk átböngészni.

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb eséllyel szerezzünk új állást akár GYES-ről visszatértőként is, folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra itt, iPhone-ra itt.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek