Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az egyes szektorokban jelentkező munkaerőhiány jó mutatója annak, hogy szükség van a minőségi munkaerő-utánpótlásra. A vállalatok hosszútávú fenntarthatósága miatt pedig az emberi erőforrás menedzsment már az egészen fiatal korosztályt is figyelembe veszi.

Az Audi felmérésébe 5000 Y- és Z-generációs fiatalt vont be, hogy pontos képet kapjon a közeljövőben munkába álló korosztályról. A felmérésből kiderült, hogy a Z-generáció sokkal jobban hasonlít az Y-tagjaihoz, mint ahogy azt korábban feltételezték. Eltérések természetesen vannak: a Z-generáció például lojálisabb, rugalmasabb és karrierorientáltabb, de a különbségek korántsem akkorák, mint ahogy arról egyes pszichológiai felmérések szóltak.

Az Audi felmérésében a meglepetést az hozta, hogy az 1995 után születettek jelentős része egyetlen munkahelyen szeretne dolgozni élete során. Míg az Y-generáció képviselői között 37 százalék tudja csak elképzelni karrierjét munkahelyváltás nélkül, a fiatalabbaknál ez az arány már 48 százalék.

Igen kicsi az eltérés a munka és a magánélet egyensúlyával és rugalmasságával kapcsolatos kérdésekre adott válaszoknál a két korosztály képviselőinél. Így van ez a vezetői ambíciókkal rendelkezők arányánál is: a válaszolók nagyjából harmada szeretne vezetői pozícióba jutni.

A Z-generációs dolgozók számára a legfontosabb a szakmai fejlődési, illetve az előrelépési lehetőség, második helyen a továbbképzések, a harmadikon pedig az állás biztonsága áll. Ezek után következik a teljesítményarányos bérezési rendszer, az érdekes munkakör, valamint a munka-magánélet egyensúlya. Ez utóbbi áll első helyen az Y-generáció esetében. Az Audi szerint ennek oka, hogy míg a Z-generáció nagyjából most hagyja el az oktatási rendszert, az 1980-1995 közötti születésűeknél jelenleg már a családalapítás a prioritás.

 Előnyben a Z-generáció? 

Ha pályakezdőként keresünk állást, akkor nézzünk körül a szakiskolai végzettséget igénylő állások között itt, középiskolai végzettséggel érdemes itt nézelődnünk.

Ha főiskola végzettséggel keressük első állásunkat, akkor nézzük meg ezeket az állásokat, egyetemi diplomával pedig itt érdemes keresgélnünk.

De ne álljunk meg itt, keressünk álláslehetőségeket személyre szabott beállításaink alapján is.
Kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt.

 

Készítette: Profession.hu

 A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala