Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt 140 igen vokssal, 36 nem ellenében szavazta meg az Országgyűlés a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselői és ügyintézői szolgálati jogviszonyának szabályozására.

A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, amelytől "eltéríthették" a munkavállalót, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár korábban azt mondta: átlagosan 30 százalékos béremelés valósul meg.

Változik az állami tisztviselők előmeneteli rendszere is: egy általános és egy kiemelt ügyintézői osztályba, azon belül pedig több fokozatba lehetnének besorolhatók. Az első előmeneteli fokozatban minden ügyintézőnek három évet kell eltöltenie, majd a következőben nyolcat, míg a negyedik eléréséhez összesen huszonöt év állami szolgálati jogviszonyra lesz szükség.

Mennyivel nő az állami tisztviselők bére?

A kinevezett állami tisztviselőknek két éven belül közigazgatási szakképzettséget kell szerezniük, a vezetői munkakörbe kinevezett állami tisztviselőknek pedig öt éven belül kormányzati szakképzettséget.

Állami tisztviselőknek 2017. július 1. után vagy már a belépéskor rendelkeznie kell a közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés nyújtotta végzettséggel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervez, vagy két éven belül le kell tennie ezt a vizsgát.

A jogszabály július 1-jén lép hatályba, de egyes rendelkezései csak 2017 januárjában.

A KÖZIGAZGATÁSBAN ILYEN ÁLLÁSOKAT KÍNÁLNAK!

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: közszféra, állami tisztviselő, fizetés, bér