Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egész évben zakatolunk, tudásunk és tehetségünk legjavát beletesszük a munkánkba, és ha valóban egy jó közösségben és munkakörben dolgozunk, akkor ennek meg is van az eredménye. Ám mégsem mindenki tud lazítani és elszakadni a munkájától a nyári szabadságolások idejére! Körbenéztünk, ki mennyire tud élni a jól megérdemelt szabadságával, és mi a helyzet a helyettesítések terén. Nézzük!

"Hát, én korábban alig vártam, hogy kivehessem a két hét szabimat nyárra, minden egyes nap számoltam vissza, hogy mennyi van még hátra. Aztán meg totál lelki beteg lettem, amikor letelt. Na, de rájöttem, hogy ezt azért így éltem meg, mert egy nyűglődés volt a korábbi munkám. Nem volt konkrét munkaköri leírásom, így gyakorlatilag átmentem egyfajta mindenesbe irodavezetőként. Már a bérelszámolásokat is nekem kellett csinálni, meg ilyenek. Szóval most már, hogy új munkahelyen dolgozom, a helyére került a szabadság is. És teljesen tiszta a helyettesítések rendje is, ez le van szabályozva céges szinten, munkaköröktől függ. Várom most is a szabit, de nem leszek depis utána, ha megint be kell jönnöm dolgozni. Jól érzem itt magam.”

Anita, 33, könyvelő

ÍGÉRETES KÖNYVELŐI ÁLLÁSLEHETŐSÉGEKET ITT TALÁLUNK!

"Az én helyettesem az a kollégám, akivel fel van osztva egymás között a terület, én viszem a lakossági értékesítést, ő meg az üzleti szegmensekért felel. Már évek óta kialakult ez a cserebere, így nekünk könnyű dolgunk van, kettőnk szabiterveit kell csak összehangolni. Nincs ebből probléma.”

Árpád, 41, lakossági értékesítési vezető

"Én őszintén szólva mindig szorongok a szabitervezés előtt, mert nálunk nem túl jó a csapat, és nehéz megbeszélni egymással az egészet. Senki sem vállalja el szívesen a másik helyettesítését. Így mondjuk a két hét egybefüggő szabadság felejtős is… Azt csinálom inkább, hogy többször megyek el hosszabb hétvégékre, így mondjuk, 4 napom van egyben, péntektől hétfőig. Az meg kibírható a kollégáim számára is.”

Kata, 29, marketing asszisztens

ÚJ MARKETING ÁLLÁSOKAT ITT KERESHETÜNK!

Szabadság körkép: vajon helyettesíthető vagyok?

"A szabadságok kivétele le van szabályozva nálunk, július közepétől augusztus 20-ig kötelező mindenkinek kivenni. A helyetteseink is meg vannak adva, ezt a főnök jelöli ki. Így elég egyszerű, nem szokott ebből fennakadás lenni. Én majd augusztus elejétől megyek egy hétre a családdal Horvátba’, arra az időre egy másik targoncás kollégám fog helyettesíteni. Én meg őt utána.”

Laci, 31, targoncás

"Szabadság?! Helyettes?!?! Nagy a pörgés még mindig, jól jönne, de szerintem nem tudok elmenni szabira idén nyáron. Most indult egy nagy portfólióváltás nálunk, tele vagyok projektekkel, határidőkkel, meg minden. Mondjuk, szeretem ezt csinálni, és hát épp a nyárra esik a legtöbb határidős feladat, de legalább az őszi kampány kezdetekor düböröghetünk ezerrel!!! Most ez többet ér! Majd pihenek szeptemberben!”

Marcsi, 42, üzletfejlesztési menedzser

5 vélemény, amelyben beszédesen ott van a munkához való viszony és az elkötelezettség mértéke is. Ám az is elképzelhető, hogy kiégettek vagyunk, nem jól teljesítünk jelenleg, de nem azért, mert nem tudunk elmenni szabadságra, hanem mert nem hagyják kreativitásunkat, önállóságra való késztetésünket megélni. Ebben az esetben egyértelműen új munkakört vagy alapvetően új munkahelyet kell keresnünk.

Nem velünk és valószínűleg nem is a csapattal vagy a főnökünkkel van a baj: pusztán nem passzolunk egymáshoz. Éppen ezért felesleges időrablás erőltetni ezeket a munkahelyi együttműködéseket, mert idővel még frusztráltabbá válik mindkét oldal. Inkább lépjünk a nekünk megfelelő irányba!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkahely, szabadság, nyár, helyettesítés, munkatárs, kolléga