Svájc, Németország és Ausztria állnak a dobogón a PwC új fiatal munkavállalói indexe szerint, amely azt mutatja, hogy az egyes nemzetek mennyire sikeresek a 25 év alatti korosztály lehetőségeinek bővítésében.

A felmérés a fiatalok foglalkoztatását, valamint oktatásában és képzésében való részvételét vizsgálja 34 OECD-országban. Ha a vizsgált országok képesek lennének követni az eddigi legjobb gyakorlatot, azaz a németországi szintre csökkenteni a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok arányát, a legtöbb OECD-ország tartós GDP-növekedéssel számolhatna. Hasonlóan a PwC 2015 júniusában bevezetett "Golden Age" indexéből, amely az idősebb munkavállalókban rejlő kihasználatlan lehetőségeket vizsgálta. Az idősebb és női munkavállalókkal kapcsolatban végzett korábbi felmérésben a skandináv országok voltak a listavezetők. (Az erről szóló cikkünk ITT olvasható.)

Vonzóvá kell tenni a szakképzést

Németország, Svájc és Ausztria szolgálnak követendő példaként: ezekben az országokban ugyanis a fiatalok körében kisebb mértékben nőtt a munkanélküliség a globális recessziót követően, mivel az oktatási rendszer, a szakképzés és a gyakornoki programok minimálisra csökkentik a munkaerőpiacon kívül rekedtek számát.

Hol jó pályakezdőnek lenni?
Az országok rangsora. (Forrás: PwC)

"A magyarországi helyzet javításában nagy szerepet játszhat a fiatal munkaerő itthon tartása és integrálása. A szakképzésből és a felsőoktatásból kibukott fiatalok jó része vagy nem vállal munkát, vagy külföldön próbál szerencsét. A helyzet kezelése - melyre a kormányzat már több lépést tett - két lépcsőben oldható meg. Egyrészt a felsőoktatásból kihullók számára vonzóvá kell tenni a szakképzést, mivel az ily módon az oktatási rendszerből kikerült fiatalok az oktatásba visszakerülve később ismét sikeres karrierút előtt állnak már a vállalatok foglalkoztatási keretin belül. Másrészt a szakképzést is vonzóbbá kell tenni az általános iskolát végzettek számára. A duális képzés szakképzésben történő további erősítése, valamint a felsőoktatásban történt bevezetése ezt a célt szolgálják" - mondta Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási üzletágának igazgatója.

KÖZEL 2000 SZAKMUNKA KÖZÜL VÁLOGATHATUNK A PROFESSION.HU-N!

Hol jó pályakezdőnek lenni?

A fiatalok pörgetnék a gazdaságot

A tanulmány arra is kitér, hogy hosszú távon várhatóan milyen mértékben bővülne az OECD-országok gazdasága, amennyiben viszonylag alacsonyan tartanák a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő 20-24 éves fiatalok arányát.

PÁLYAKEZDŐKNEK ILYEN ÁLLÁSOKAT KÍNÁLNAK A MUNKAADÓK!

A lehetséges növekedés Svédországban és Dániában a GDP 1 százalékát, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban akár a 3 százalékát is elérheti, míg a legnagyobb, 7-9 százalék körüli növekedés Törökországban, Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban várható. Valamennyi OECD-országot figyelembe véve a teljes GDP-növekedés hosszabb távon 1 200 milliárd dollár körül várható (2015-ös GDP-értékkel számolva).

"Az elemzésünk azt mutatja, hogy hosszú távon jelentős gazdasági előny származna abból, ha sikerülne lecsökkenteni a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő 20-24 éves fiatalok arányát. Az OECD-országokban ez a gazdasági előny akár 1 200 milliárd dollárt is jelenthetne, amennyiben az összes ország eléri a németországi szintet. A kormányzati és az üzleti szférának együtt kell működnie annak érdekében, hogy a fiatalokat hozzásegítsék azokhoz a készségekhez, illetve lehetőségekhez, amelyek révén a mai globalizált gazdaságban mindez megvalósítható" - folytatta John Hawksworth a PwC vezető közgazdásza, a tanulmány társszerzője.

Mit kellene tenni?

Növelni lehetne például a fiatalok számára biztosított szakmai képzéseket és gyakornoki programok arányát, továbbá nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az iskolarendszerből vagy a foglalkoztatásból esetlegesen kikerülő, veszélyeztetett rétegek visszaintegrálására - áll a lapunknak eljuttatott tanulmányban. Németországban több kormányzati intézkedéssel is a fiatalabb korosztályt célozzák, a kutatás szerint a nemzetközileg bevált gyakorlat átvételével más országok is jelentősen profitálhatnának.

ILYEN GYAKORNOKI PROGRAMOKAT HIRDETNEK!

"A vállalkozások számára rövid távon a képzett munkaerő hiánya jelenthet kihívást, amelynek oka a magas ifjúsági munkanélküliség. Ugyanakkor hosszú távon alacsonyabb termelékenységre és az innováció visszaesésére is számíthatunk. Ezért rendkívül fontos a vállalkozások számára, hogy megtartsák, illetve bevonzzák a fiatal tehetségeket - például úgy, hogy többet invesztálnak a gyakornoki programokba és a fiatal munkavállalók szakmai képzésébe" - mondta Jon Andrews, a PwC globális személyzeti és szervezeti vezetője.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A kutatásról

A PwC fiatal munkavállalói indexe nyolc mutató súlyozott átlaga. Ezek közé tartozik a nem foglalkoztatottak, oktatásban és képzésben nem részesülők aránya, a foglalkoztatási és munkanélküliségi ráták, a tartós munkanélküliség előfordulási gyakorisága, az iskolai lemorzsolódás és az oktatásban való részvétel aránya. A felmérés főként a 15-24 év közöttiek körében készült, de az egyes mutatóktól függően változhat a korosztály.

Az egyes országok index pontszámait a normalizált, súlyozott és összesített mutatók adják. A pontszámokat 0 és 100 közötti tartományban fejezték ki, a 34 vizsgált OECD-ország figyelembe vételével az átlagértéket 2006-ban 50-ben határozták meg. A pontszámokat 2011-re és 2014-re is kiszámolták (vagy a legközelebbi évekre, amelyek vonatkozásában nemzetközi összehasonlítható adatok álltak rendelkezésre).

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, fiatal, pályakezdő, álláskeresés